Döntések [Drarry ff. 18+]

1. Ahol minden kezdődött

- Gyerünk, Draco, tedd meg! - A szőke idegesen remegve tartotta maga elé pálcáját. Szíve sebesen zakatolt, arca torz vicsorba fulladt. Nagyokat kellett nyelnie, hogy el ne hányja magát, tekintete kétségbeesve kereste a nem létező menekülő utat. Bellatrix undorító lehelletét érezte az arcán, mögötte pedig lépteket hallott. Keresztapja szokásos hűvös, nyugodt tekintetét emelte rá, majd minden tétovázás nélkül pálcáját Dumbledorra emelte. Dracót rosszullét környékezte, gyomra görcsbe rándult, a pánik ködén szinte nem is érzékelte a szóváltást, csak Piton érzéketlen, dörmögő hangjára figyelt, ahogy ellentmondást nem tűrve maga mögé tuszkolta karjával.

- Avada Kedavra! - Nem volt több egy pillanatnál. Hiába állt előtte Piton, szívét körbezárta a pánik, amin kicsit sem segített nagynényje örült visítozása. Szerencsére a nő azonnal elrohant, hogy maga is megbizonyosodjon róla, az igazgató halott. Draco szemei előtt újra és újra lejátszódott, ahogy a férfi kizuhant a toronyból, nem is kellett több, a falnak támaszkodva kezdte kiüríteni gyomortartalmát. Nem mintha sokat, vagy egyáltalán tudott volna enni, egészen biztosra vette, hogy Piton bájitalai nélkül már állni sem tudott volna. Tekintetét dühös könnyek lepték el.

- Draco, idefigyelj - Egyáltalán nem számított rá, hogy keresztapja szembefordítja magával. Tekintete kemény volt, ám a szőke látta, amit ő is érzett. Bűntudatot. -, azonnal mennünk kell!

Amit a mardekáros azonban nem láthatott, az egy szintén sokkos állapotban álldogáló Harry Potter. Pitonnak másodpercei voltak dönteni, így csak picit habozott, mielőtt keresztfiát karon ragadta és egyenesen Harry felé húzta volna maga mögött. A griffendéles végigmérte Pitont, majd a mögötte egyre csak zöldebb képű mardekárost is. Fel sem fogta, mi történik, Piton máris határozottan felé nyújtotta Draco karját.

- Tűnjetek el innen. Mindketten - sziszegte idegesen, majd mintha ott sem lett volna, azonnal dehoppanált. Bár Harrynek gőze nem volt, mi történik, vett egy mély levegőt, majd minden erejét összeszedve karon ragadta a sokkos mardekárost és futni kezdett. Nem volt egyszerű dolga, még mindig hallotta Bellatrix fröcsögő kacaját a fülében, legszívesebben utána futott volna, nem előle. Ám nem volt ideje ezen gondolkodni, azonnal keresnie kellett egy helyet, ahol elbújtathatta a szőkét. Draco szíve zakatolt a bordáin, mint egy rongybaba hagyta, hogy rángassák. Füle zúgott, úgy érezte nem kap levegőt.

- Erre! - súgta türelmetlenül Harry, majd bekanyarodott a már ismert folyosóra. Jobb ötlete nem támadt, így a takarítószer raktárnál megállva kezdett mormolni.

Egy szoba, ahová elbújhatunk. Egy szoba ahová elbújhatunk.

Harry meglepetésére az ajtó meg sem moccant. Idegesen összeszűkült a szeme, most igazán szüksége lett volna a szobára. Feladva próbálkozását, csalódottan berúgta az ajtót, ám ahogy az kinyilt, száját egy halk sóhaj hagyta el. Gyorsan betuszkolta a szőkét, majd minden ellenérzése ellenére egy az ajtóhoz közeli kanapéra lökte. Körbe sem nézett, csak Malfoyt munstrálta, aki ha lehet, még rosszabbul festett. Fejét hátravetette a kanapén, szemeiből maró könnyek távoztak halkan. Kezében még mindig a pálcáját markolta, de egész testében remegett, Harryben fel sem merült, hogy bántani akarná.

A griffendéles se érezte jobban magát. Makacsul harapdálta ajkait, nem tudott megszólalni. Ha megtette volna, ő is sírva fakad.

- A büdös picsába - kiabálta Malfoy, bár hangja nem volt több egy rekedt suttogásnál. Pálcája a földre hullott, ahogy arcát tenyerébe temette, majd a már amúgy is szétálló hajába túrt. Úgy érezte magát, mint akit gyomorszájon rúgtak, nem tudott úrrá lenni reszketésén.

- Malfoy, nekem el kell mennem. Maradj itt! - A griffendéles hangja keményen csattant a köztük feszülő csöndes szobában. Sem ereje, sem kedve nem volt a szőkének ellenkezni, ámbár nem is akart. Tekintetét az előtte álló Harryre emelte, magában megállapítva, hogy ő sem nézett ki jobban. Szinte pattanásig feszült az idegességtől, szemei el nem sírt könnyektől csillogtak. Kezeivel borzos, fekete tincseibe túrt, majd választ nem várva tépte fel az ajtót. Draco teste ezt a pillanatot választotta, hogy gyomra újabb bukfencet vessen, a szőke nyöszörögve nyitott be az egyetlen ajtón, amit a kijáraton kívül látott, reménykedve, hogy egy fürdőszobába vezeti. Hangos csattanással vetődött a földre és az ülőkét fel sem hajtva adta ki magából gyomrának tartalmát. Ismét. Amikor már úgy érezte, fizikailag képtelen hajolni, fáradtan döntötte hátát a hideg csempének. Könnyei megállíthatatlanul csorogtak végig arcán, minden egyes lélegzetvétel fájdalmasnak érződött. Amikor már ennél rosszabbnak nem gondolhatta az egészet, alkarján a Sötét Jegy izzani kezdett, száját erőtlen kiáltás hagyta el, ahogy másik kezével szorosan a tetoválásra fogott. Eszében sem volt megjelenni Voldemort előtt, de szinte látta maga előtt a Sötét Nagyúr elégedett képét, ahogy megtudja, Dumbledor meghalt, teljesítették a küldetést. Percekkel később a jegy végre nem égette a karját, helyette viszont ajtónyitás hangja ütötte meg a fülét.

- Malfoy! - Potter tekintetét kapkodta a szobában, a szőkét keresve, majd a nyitott mosdó ajtajához lépett. Elnyomta magában a késztetést, hogy beszóljon a fiú állapotára, majd mellé guggolva a kezét nyújtotta.

- Hagyj békén, Potter! - sziszegte a szőke idegesen. Torkát marta a gyomorsava, a feje lüktetett és még mindig zavarodott volt. Harry szeme összeszűkült.

- Nyugi, én sem veled akarom tölteni az időm, Malfoy! - szólt rá eréjesebben a griffendéles, de a kezét még mindig felé tartotta. Malfoy nem volt abban az állapotban, hogy válogasson, így habozva, de engedte Harrynek, hogy felsegítse a csempéről. A fekete hajú át sem gondolva, mit csinál a derekára fogott és lassan a szobába vezette. Gyorsan felmérte a terepet, majd a szoba egyik felénél lévő ágyhoz kísérte a fiút. Draco szinte elvágódott a bútoron, tekintete üresen meredt a plafonra. Harry kezdett kissé aggódni érte, bár ezt magának sem vallotta volna be. Mielőtt lereagálhatta volna a szőke, a szemüveges már lerángatta a cipőjét és valahogy az öltönyét is leügyeskedte róla. Ha nem érezte volna magát ilyen mocskosul, biztos egy gúnyos beszólással díjazta volna. Nem is gondolkodott tovább, csak lehunyta sírástól kiszáradt szemeit és próbált egyenletesen lélegezni.
Harry agyában jártak a fogaskerekek. Ez nagyon nem az a Malfoy volt, akit egész évben üldözött és megszállottan követett. Egy olyan fiút látott maga előtt, aki még nála is jobban össze lehetett törve. Mivel nem akarta, hogy az önsajnálat ismét eluralkodjon rajta, gyorsan kilépett a szükség szobájából. Másodpercek alatt úgy döntött, hogy beszökik a gyengélkedőre pár bájitalért, amiért úgy gondolta, ha hálás nem is lesz a mardekáros, de megölni sem akarja majd. Hang nélkül, szinte futva tette meg a távot, igyekezett nem tudomást venni a kint álló tömegről. Makacsul összeszorított szájjal nyitotta ki a gyengélkedő ajtaját, majd a bájitalos szekrény felé nyúlt. Szerencséjére nem volt bezárva, Pomfrey valószínűleg rohant, ahogy csak tudott. Harry gyorsan kikapott párat az ismerős üvegekből, majd halkan kilopódzott. Egy pillanatra kinézett az ablakon. Mcgalagony professzor a diákok felé mondott valamit, mellette Harry megpillantotta barátait is. Miután szinte behajította Malfoyt a szobába, összefutott velük, de alig váltottak két szót és mindenki tovább is állt. Harrynek fogalma sem volt, hogy magyarázza el nekik az egészet és egyenlőre úgy döntött, meg is tartja magának a szőke mardekáros hollétét. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor elérte a szobát, ám mielőtt lenyomta volna a kilincset, egy pillanatra megtántorodott. Épp Draco Malfoynak vitte a bájitalokat, aki valószínűleg épp az ágyon bóbiskolt. Amennyire szürreális képek játszódtak le agyában, annyira meglepődött, ahogy benyitott. A szőke az ágyban ült térdét felhúzva, amire a fejét hajtotta. Keze görcsösen markolta a Sötét Jeggyel rendelkező karját, körmei szinte húsába mélyedtek. Harry halkan kifújta a levegőt, majd az ágyhoz lépve kipakolta a bájitalokat. Egyet ledöntött ő is a gyomra miatt, majd két kis üveget a szőke felé nyújtotta.

- Idd meg! - parancsolta halkan a fiúnak, aki úgy kapta ki a kezéből, hogy rá sem nézett. Minden gondolkodás nélkül húzta le a két üveg tartalmát, majd ismét elterült az ágyon. Félt Potterre nézni, nem akarta a szánakozást látni a másikon. Szemeit szorosan lehunyva tartotta, csak el akart tűnni. Nem hallott sem mozgást, sem beszédet a griffendélestől így még ha ott is tartózkodott, egyáltalán nem érdekelte. Kezdte kicsit jobban érezni magát, azonban meg sem mozdult. A hónapok óta tartó stressz és megcsappant étkezés, valamint a traumatikus események sorozata, melyekért magát hibáztatta, végül csendes, mély álomba merítették.
Harry biztos volt benne, hogy a mardekáros szívesebben lenne egyedül, de nem hagyta ott. Szerencsére a szobában két ágy állt, pont egymással szemben, így amikor a szőke halk szuszogását hallotta, kissé megkönnyebbülten fújta ki a levegőt tüdejéből. Miért kérte erre Piton? Hogy ölhette meg Dumbledoret, majd állhatott elé a rideg nyugodtságával? Mi volt a célja vele?
Persze hallotta a pletykákat, miszerint Piton Malfoy keresztapja, de miért is érdekelte igazán, mi lesz a szőkével? Harry arra számított, mind elmenekülnek, ehelyett kapott egy koloncot a nyakába. Érthetetlen szusszanással nyújtózott el az ágyon. Halványan rémlett neki, mintha lett volna még valami dolga, de annyira legyűrte a fáradtság, hogy a nevét sem tudta volna megmondani. Még egy utolsó pillantást vetett a másik ágyon szuszogó Malfoyra, majd szemei lehunyva, ő is mély álomba szenderült.