Mindent Buckért

Mindent a legelején

A nevem Anna Jackson. Jelen pillanatban 89 éves vagyok lényegében egy 18 éves testébe. És hogy ezt hogyan?

Szerintem mindenki ismerheti Steve Rogers azaz Amerika kapitány történetét. Na hát igen velem is ez történt.

*Vissza 1945-be*

-Anna tovább kell harcolnunk!-rángatott a vállamnál fogva Steve - Tudom hogy rossz érzés nekem is hiányzik Buck, de csak miatta folytatnunk kell.

Mélyen szemébe néztem majd bólintottam. Hiába nem bírtam már rég ezt a harcot csak is James miatt megteszem...

Buck... Annyira de annyira fáj az elvesztése hogy ezt szavakba nem tudom önteni. Ő volt a mindenem.. A mindenünk..

Bucky volt az az ember akiért bármit meg tettünk volna. Ő volt a legjobb barátom... Vagyis a jegyesem volt. Nem tudtunk össze házasodni a szívem szakad meg ez miatt is.

Egy csodás nyári napon kérte meg a kezem. Éppen a 2. évfordulónkon. Nagyon boldog voltam és sírva ugrottam nyakába igent mondva. Minden olyan varázslatosnak tűnt. Végre minden csodás, s gondtalan volt. Egyikünk se gondolt a háborúra vagy arra hogy mennyi dolog vár még ránk katonaként. Csak annak a pillanatnak éltünk.

Az elmélkedésből kiszakadva védtem ki egy lövést és támadtam vissza ellenfelemre. Rossz érzésem volt. De nem nagyon vettek figyelembe ugyanis csak Bucky hiányának tudtam be. De sajnos nem ez miatt volt.

Hirtelen két erős kéz lökött hátulról meg. Ezt követően zuhantam a mélybe. Hallottam Steve orditását de már hasztalan volt. Semmit se tudott tenni.
Milyen ironikus.. úgy halok meg mint James. Legalább hamarabb találkozok vele.

Zuhanás közben elvesztettem eszméletem így a víz mélyére süllyedtem.

*Vissza a jelenbe*

Azt gondolhatjátok hogy meghaltam de valamilyen csoda folytán nem történt meg.

Mint utólag kiderült megfagytam. Bár inkább választottam volna a halált. Na mindegy.

Mint tudjátok meglepetésünkre Steve is így járt. Szóval igazából már mindent tudtok rólam... Kezdjünk bele a lényeges történetbe.

         - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

*Steve Rogers szemszöge*

-Bucky?-néztem szembe a velem lévő harcossal.

-Ki a fene az a Bucky? -kérdezett vissza. Majd fegyvert fogott rám. Lőni készült de szerencsére Sam lerugta hátulról.

Ezek után ismét rám akart támadni de akkor Natasha mentett meg. Teljesen leblokkoltam. Nem hittem el hogy őt látom . Az arca a szeme minden tiszta Buck.

Ezek után agyilag már csak ott tértem magamhoz mikor már arról tárgyaltunk hogy mit is kéne tennünk.

-Steve biztosan úgy nézett ki mint az egykori barátod?- kérdezte Nat.

-Nem vagyok azért hülye. Biztosan úgy nézett ki- néztem idegesen a szemébe.

-Én hiszek neked Steve -mondta Sam.- de akkor is hihetetlen hogy él. Mármint állitásod szerint 1945 be lezuhant egy vonatból. Lehetséges hogy akkor a Hydra elkapta?

- Nincs erre más ésszerű magyarázat..-mondtam komolyan- Reagált mikor a nevén hívtam. Mintha kis ideig tétovázott volna hogy rám támadjon e.

-Én azt mondom hogy egy próbát megér. -álltam fel az asztaltól.-Sőt tudok egy embert aki nálam jobban ismerte Buckyt.

-Látogassuk meg-javasolta Nat.

           - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

*Anna Jackson szemszöge*

Reggel körülbelül 7 órakor ébredtem arra hogy a szemembe süt a felkelő nap lágy fénye. Gyorsan elmentem rendbe szedtem magam és neki álltam a teendőimnek. 1-2 óra alatt rendbe is raktam szerény hajlékomat. Majd ez után megfőztem mára hogy azért éhen se pusztuljak.

Már vagy egy órája olvashattam amikor kopogást hallottam az ajtón.

-Megyek!-kiáltottam majd gyorsan felpattantam karosszékemből és oda futottam.

Mikor oda értem sietve kinyitottam az ajtót. De amit láttam arra nem számítottam.

-Steve?-kérdeztem megilletődve.

-Anna-mondta mosolyogva majd megölelt.

-Öhm helló?- köszönt össze zavarodva egy vörös hajú nő.

- Ohh bocsánat-sajnálkoztam és gyorsan kibújva Steve karjai közül kezet nyújtottam a nőnek.-Anna Jackson vagyok!

-Natasha Romanoff -rázott kezet velem.

-Anna beszélni szeretnénk veled-nézett rám határozottan Steve.

-Fáradjatok beljebb- álltam be az ajtóból hogy betudjanak menni s miután mindketten bent voltak becsuktam az ajtót.

Steve mosolyogva nézett körbe a lakásba minden egyes képen végig nézve.
Rengeteg kép volt kirakva. Én és Buck, ő és Buck , csak Bucky vagy mind a hárman mosolyogva mint három idióta.

-Ez az első bevetésünk után készült ugye? - mutatott az egyik hármas képre.

-Igen-mosolyogtam.

-Milyen szép idők voltak...- mosolygott vissza.

-Öhm-Köhögött egyet Natasha- Bocsika hogy megzavarom a nosztalgiázást de nem térhetnénk a lényegre?

-Jajj bocsánat-tért vissza a bámulasból Steve.

-Üljetek le nyugodtan-mutattam a kanapéra mire mindketten leültek én pedig helyet foglaltam a fotelomban.

-Rögtön a lényegre is térek-váltott hivatalosabb stílusra a férfi- Buck életbe van...

Mikor ezt meghallottam nem hittem a fülemnek. Éreztem ahogy kezdek elfehéredni majd szépen lassan szédülni.

-Mi?-remegett meg az eleve rekedt hangom.

-Tegnap találkoztam vele. Buckot több mint valószínű elkapta a Hydra. Egy gyilkoló gépet csináltak belőle név szerint a Tél katonáját. Véleményem szerint kitörölték a memoriáját de hiszek abban hogy vissza tudjuk azt hozni. Ugyanis mikor ki mondtam a nevét valamennyire elbizonytalanodott.- mesélt Steve.

Remegő kézzel kezdtem el a padlót bámulni.

-Hölgyem jól van?-kérdezte a nő ijedten.

I-Igen-dadogtam.

-Anna- jött oda hozzám Steve. - tudom hogy ez lesokkolt viszont szükségünk lesz rád ahhoz hogy minden emlékét vissza hozzuk.

-Rendben-mondtam össze szedve magam.- Mindent Buckért. Viszont hogy is tervezel engem ebbe bele vonni?

-Csak harcolni kell. Önnek simán menni fog.-magázodott Natasha.

-Steve mennyire emlékszel az utolsó katona éveimre? Volt egy balesetem ahol csoda hogy megmaradt a lábam. Azóta kevésbé tudok jól mozogni.

-Basszus ez teljesen kiment a fejemből-kezdett el sajnálkozni a férfi.

-De ne aggodjatok Buck ért mindent

Folytatás hamarosan....