Love at first sight I. (+18)

54.

Colin:

Reggel habár csípős hideg volt, mégis futni mentem. Nehezen indultam el, de végül erőt vettem magamon, mert a hideg ellenére örültem a lehetőségnek. Persze Lexi sem mondta soha, hogy ne menjek, de mellette ébredni csábítóbb volt, mint a kilométereket róni. Habár hideg volt, de mégsem hó esett, hanem eső és nagy szél volt, ami tovább csökkentette a hőérzetemet, mégis jól esett az a 10 km, amit megtettem. Közben szüntelenül azon gondolkodtam, hogy mi lehet a tényàllás Washingtonban jelenleg. A válási papíroknak már meg kellett érkeznie és ez a csend elég baljóslatú volt ahhoz, hogy sejtsem, hogy ez nem fog egyszerűen menni mégsem. Voltak pillanatok, amikor hajlottam arra is, hogy mindent őszintén elmondok Lexinek, mert még az is jobb, mintha nem tőlem tudja meg, de nem volt elég még a bátorságom vagy kétségbeesésem ehhez.

Az egész nap nyomott hangulatban telt és csak Lexi üzenetei javítottak a hangulatomon, illetve az idő múlása, hogy hamarosan újra láthatom. Fájó fejjel, de végülis hasznosan töltöttem a napot, kijavítottam minden vizsgafeladatsort, elvégeztem számos adminisztrációs munkát, amit eddig halogattam és még új kutatások olvasására is volt időm. Az órára nézve realizáltam, hogy indulnom kell és azt is, hogy délelőtt óta annyira beletemetkeztem a munkába, hogy még enni is elfelejtettem.

Az idő még mindig pocsék volt, az eső esett, a szél továbbra is tépte a fákat és őszintén reméltem, hogy Lexinek lesz annyi esze, hogy taxit hívjon, mert nekem persze nem szólt, hogy vegyem fel. A megbeszélt idő előtt érkezvén léptem be az üres helyre. A volt sógornőm a pultban pakolászott, de ahogy felnézett és meglátott elmosolyodott.
- Ó, szia Colin. A többiek még nem értek ide. Kérsz teát? Cidri van.
- Szia Christiana! Egy vödör kávét inkább, szétrobban a fejem. És van lazacos szendvics? - néztem körül, de sajnos nem láttam egyet sem.
- Ne keresd, félretettem neked. - mosolygott rám, miközben egy nagy bögre kávét töltött és a hűtő eldugott részéből két szendvicset is elővett nekem. - Kérsz mellé egy Advilt?
- Igen, köszi. Biztosan front van, ezer éve nem fájt már a fejem. - nyögtem, majd lehúztam a gyógyszert egy nagy korty kávéval. Persze tudtam, hogy az egész heti stressz is megártott.
- Lexi?
- Tegnap koncertezni voltak a barátnőjével, elvileg ötre érkezik.
- Milyen koncert volt tegnap a városban? - kérdezte megdöbbenve.
- Valami Louis, de ezt is csak azért tudom, mert a fiad neve is ez. - vigyorodtam el. - Lexi zenei ízlése elég... sajátos.
- Jaj, az a félrefésült, fiúbandából kiszállt ficsúr, tudom már!
- Látod, máris többet tudsz mint én. Nekem csak a hangja rémlik, de az is szörnyű.
- Hát, nem egy Coldplay, de Lexi még olyan fiatal... - tárta szét a kezét. Ekkor futott be a bátyám.
- Mennyire utálom ezt a mocskos időt. - közölte köszönés helyett és a pultra dobta az állandó kellékként magával cipelt orvosi táskáját. Kezetfogtunk, két puszival köszöntötte a volt feleségét, majd mellémült. Természetesen azonnal megakadt a szeme a pulton heverő gyógyszeres dobozon. - Beteg vagy? - nézett rám csodálkozva.
- Dehogy vagyok, csak fáj a fejem a fronttól.
- Az jó, akkor remélem készen állsz az éves influenza oltásodra. - veregette meg a táskáját nevetve. - Pár hét és indul a szezon.
- Biztos, hogy nem. El is felejtheted nyugodtan. Nem vagyok jó hangulatban hozzá. - tiltakoztam az ablak felé fordulva. Lexi késett, kezdtem ideges lenni.
- De, biztos, hogy igen. Lexinek és neked is hoztam. - mondta Christianának.
- Köszi, akartam is kérni. A gyerekeknek is?
- Igen, holnap reggel megkapják. A szüleid beoltatták magukat, ugye?
- Igen, persze. Holnap reggel várnak a gyerekekkel. Összepakoltam a cuccukat két napra és hétfőn suli és ovi után már ott vagyok értük. Köszönöm, hogy bevállaltad a hétvégét, amíg elutazom.
- Hova utazol? - kérdeztem meglepve.
- Clevelandbe, a barátnőmhöz. Mellrákot diagnosztizáltak nála, kell egy kis támogatás. - mondta szomorúan.
- Bassza meg, sajnálom. - válaszoltam, majd az ablakban láttam, hogy Lexi nagy sebességgel begördül az utcába a hülye elektromos rollerrel. - Ez nem normális, komolyan mondom. És csodálkozik, ha állandóan beteg. - temettem az arcomat a pulton könyöklő kezeimbe. Micheal halkan nevetni kezdett.
- Imádom ezt a lányt, komolyan.
- Én is, de hogy miért nem használja azt, ami a fejében van...
- Sziasztok! Hú, de rossz idő van. - lépett be Lexi vidáman és feltöltődve.
- Fordítsd át légyszi az ajtón a táblát "Zárva" jelzésre! Köszi! - kiáltotta ki Christiana a raktárból. Lexi megtette, amit kért, majd hozzánk sétált. Bukósisakját az egyik asztalra tette és megigazította vizes haját.
- Csá MikeyMike! - ökölpacsiztak le a bátyámmal, mielőtt hozzám lépett. Azonnal átölelt és szégyenlősen megcsókolt. - Szia.
- Szia Szépségem! Nem felejtettél el valamit? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Mit? - kérdezte tanácstalanul.
- Szólni, hogy vegyelek fel vagy taxit hívni?! - dörrentem rá. - Ítéletidő van, bassza meg. Rollerezgess csak, majd megint beteg leszel, én meg majd ápollak.
- Ez csak egy kis eső és szél. - vonta meg a vállát. - Hoztál szurit, MikeyMike?
- Persze, te lehetsz az első. - nevetett rá a tesóm, mire Alexis el is kezdett vetkőzni. - Látod, milyen bátor a csajod, Öcsipók? Remélem te sem adod majd elő a hattyú halálát.
- Befoghatod nyugodtan. - mordultam rá, miközben levettem a pulóverem. Micheal még meghallgatta Lexi légzését és megnézte a torkát, majd beadta az injekciót. Közben nevettek valami agyalágyultaknak való viccen. Lexi átadta a helyét és mellémállt.
- Fogjam a kezed? - kérdezte mosolyogva.
- Ne idegelj, mert amúgyis fáj a fejem. Nagyfiú vagyok, kössz. - morogtam.
- Jó, én csak kedves akartam lenni, tudom, hogy nem szereted a tűket. - lépett hátra egyet.
- Inkább messziről kerüld el, ha fáj a feje. - kuncogott Christiana a pultban. - Gyere, Lexi, van sajttorta.
- Ú, azt imádom!