Love at first sight I. (+18)

55.

     Szinte sokkos állapotban ültem be Micheal mellé az autóba. Ahogy megállt Colin lakása előtt, rámnézett.
- Felmenjek veled? - kérdezte Micheal kedvesen.
- Nem, feltalálok egyedül is. De azért kössz. - préseltem ki magamból a szavakat. Nem akartam Micheal előtt sírni.
- Semmilyen elhamarkodott dolgot nem teszel, ugye? Csak hallgasd meg, hogy megmagyarázza. Kérlek, Lex, hallgasd meg. Ez az egész nem az, aminek látszik. Oké?
     Csendben bólintottam, majd kiszálltam és elindultam. Valójában érdekelt a magyarázat, de féltem is hallani. Már Micheal mellett ülve tudtam, hogy az egyetlen lehetőségem, hogy Colint egy lépéssel kizárjam az életemből, az hogy Vancouver-be megyek és elfogadom a megnyert ösztöndíjjat. Mérhetetlenül szomorú, csalódott és dühös voltam. De leginkább üres. Úgy éreztem, hogy az utóbbi hónapokban szó szerint mindent egy lapra tettem fel vele és a közösen épített kártyavárunkat egy másodperc alatt sodorta el egy hurrikán. A hálószobába lépve fél perc alatt söpörtem a polcaimról minden holmimat a bőröndömbe. Szinte láttam magam előtt, hogy Colin hogy nézne rám a trehányságomért és istenem, bármit megadtam volna érte, hogy itt legyen és magam mellett érezhessem, még az sem érdekelt volna, ha  úgy szid le, mint az egyetemen. Csak legyen itt, velem. Érezni akartam az ölelését, a szíve dobbanását a mellkasomon. Tétován álltam az ágyunk felett és felrémlettek a közösen átélt pillanatok. A szekrényéből elcsentem egy pólót, hogy érezhessem majd az illatát, amíg a textília magában tartja Colin bőrének és parfümének fűszeres elegyét.

    A tv-n beállítottam a Spotify-t az egyik kedvenc dalomra,  amit úgy éreztem abszolút ide illik. Végtelenítve szólt Harry Stylestól a Two Ghosts. Taxit hívtam a telefonos applikáción, mert tudtam, hogy ezzel a méretű bőrönddel nem jutnék messze elég hamar ahhoz, hogy véletlenül se találkozzunk össze. A konyhapulton egy jegyzetfüzet lapjára csak egy sort írtam és a könnyeim maszatosra áztatták a kis papírt.
"Right person, wrong time." A karácsonyra kapott karkötőmről leakasztottam a speciális fonetikusan leírt love charmot, ami olyan, mint a szerelmünk: egyedi és megismételhetetlen. Zsebemből a saját lakásom kulcsát és az övét is összefűzve a papír mellé tettem és a lámpát leoltva, visszafojtott zokogás közben kiléptem az ajtón az otthonunkból, ami annyi örömet okozott nekünk.

    Mire a rendelt taxihoz leértem, már masszívan sírtam. Inkább bőgtem. Mielőtt elindultunk volna, még egy kérésem volt.
- Lehetne, hogy itt álljunk még egy kicsit? Kifizetem.
- Persze. Nagy a baj, kishölgy? - kérdezte kedvesen a sofőr. Láttam, hogy el sem indította a taxiórát.
- Nagy. - mondtam hüppögve és lejjebb csúsztam az ülésen. Szerettem volna elsüllyedni mélyre.
- Elmúlik, kisasszony, higyje el. Az idő begyógyítja a sebeket.

     Nem sokkal később láttam Colin autóját vadul beszáguldani a parkolóba. Szinte le sem állította a motort és már ki is pattant a járműből. Idegesen körbenézett. Kétségbeesést láttam az arcán, majd berohant a házba. Látni akartam még utóljára, csak így tudtam itthagyni.
- Indulhatunk. - suttogtam könnyeim függönyén át nézve a házat.
- Hova lesz a fuvar?
- A repülőtérre. - mondtam határozottan, miközben elővettem a telefonom, hogy átolvassam az ösztöndíjról szóló levelet.

     Csendben olvastam, amikor elkezdett csörögni a telefonom. Természetesen Colin volt. Nem vettem fel. Soha nem gondoltam volna, hogy megteszem, de nehéz szívvel töröltem magamat az iPhone családi megosztásból, aminek a mi fantasztikus négyesünk voltak a tagjai. Leah-t csak pár hete adtuk hozzá, mert már ő is közénk tartozott. Nem akartam, hogy nyomon tudjanak követni a lokátoron, kikapcsoltam a Bluetooth-ot is, semmilyen jel alapján nem akartam, hogy értesüljenek arról, hogy hol vagyok. Kitöröltem magamat az életükből, legalábbis egy időre. Leah-t sajnáltam a legjobban, mert ő semmiről nem tudott és tehetett, de tudtam, hogy innentől, amit neki mondok egyenesen Colinhoz fog jutni közvetlenül vagy Micheal segítségével. Most ő lenne a kettős ügynök közülünk. Hirtelen még Micheal viccein is sírni tudtam, ahogy felrémlettek, pedig mennyit nevettünk együtt és milyen jó volt.  A telefon szinte szüntelenül csörgött, de egyáltalán nem érdekelt. Folyamatosan olvastam, hogy mindent megtudjak, ami fontos. A könnyeim csendesen csorogtak és éreztem, hogy megnyugszom lassan. Majd túl leszek rajta, egyszer. Az autó lassan megállt, a sofőrre néztem.
- Mennyivel tartozom? - kérdeztem halkan. 
- Hozza rendbe az életét, aranyom. Csak hozza rendbe. Meglátja, menni fog. Talpra fog állni. Higyjen egy öreg, sokat tapasztalt rókának és bocsásson meg neki, de igazán, szívéből. - mondta kedvesen, ahogy kiemelte a nehéz bőröndöm a csomagtartóból.
- Köszönöm. Mindent. - suttogtam hálásan búcsút intve és elindultam a reptér belseje felé.

    Sajnos a nagy szél még továbbra is tartott, így a ma éjjeli járat indulása Vancouverbe kora reggelre módosult. Nem bántam, hogy a reptéren kell éjszakáznom. Egy félreeső részen leültem, bedugtam a fülesem és összeállítottam életem első szerelmi bánata miatti sírós top10 zenelistámat. Csak bámultam magam elé és csendben folytak végig a könnyeim az arcomon. Minden könnycsepp egy boldog pillanatunkat siratott el. Eszembejutott minden, az első találkozástól kezdve, minden mosolyig, csókig, pillantásig. Arra gondoltam, hogy soha többé senkit nem fogok már szeretni, mert nekem Colin volt az első és az utolsó is.

    A zenéket rendszeresen zavarta meg, hogy hívás vagy üzenetek hatására elnémultak, azokból pedig bőven volt. Senkinek nem vettem fel, és nem válaszoltam. Tudom, hogy kegyetlenség volt, de nem érdekelt, mert azt éreztem, hogy ezen egyedül kell most túllépnem. Colin utolsó üzenete szívbemarkoló volt. "Mindig várni fogok rád. You ARE the love of my life." Tudtam, hogy mennyire utálja azt a dalt, mert számtalanszor összekaptunk rajta, hogy szerinte egy nyálas hülyeség, szerintem pedig a legszebb szerelmi vallomás az őszinte és igaz szerelemről és az, hogy ezt leírta mennyit jelentett, főleg hogy eltért az eredeti szövegtől és múlt idő helyett jelenben beszélt. Hátizsákomat párnának használva összegömbölyödve vártam a reggelt, hogy felszállhassak a repülőgépre és új életet kezdhessek életem szerelme nélkül a kontinens másik felében.

***********************
Sziasztok kedves Olvasók! ❤️
Ide most nem szeretnèk sok dolgot îrni, mert jön egy köszönetnyilvánítás mindjárt. ❤️
Sok gondolatom van, inkább oda írom le.