Bungou Nyugat

45. Macska-egér harc

Yokohama, Dokk Maffia központja, Dazai Osamu POV

Az ellenség a Nyugat tagjaival találkozva lassan egyenként hullik földre. Mi pedig csak pislogni tudunk a látványra itt a megfigyelőszobában. Őszinte leszek, nem hittem, hogy ilyen erős ez a képesség, de valóban lehet abban valami, amit Madách mondott. Az ellenség tényleg úgy tűnik, hogy nem akar távozni. Még azok is tovább maradnak, akiknek sikerült valamelyik Nyugatos elől meglógniuk.

Olyan, mintha fogalmuk sem lenne róla, hogy be vannak ide zárva és nem saját akaratuk szerint cselekednek. A Nyugat tagjai meg nevetve gyilkolásznak, mintha ez valami videójáték lenne, aminek a végén mindenki sértetlen marad és nem a való élet. Még maga Kaffka Margit is beállt a verekedésbe, pedig abból a nőből egyáltalán nem néztem volna ki, hogy ilyet tesz.

- Halló? - Madách hirtelen hangjára a férfi felé nézek, aki éppen a telefonját fogja a füléhez és arcán megjelenik egy ronda fintor. - Neked is szép napot Agatha. Miben segíthetek? - Tudakolja, de természetesen, mi nem hallunk semmit a válaszból. Az azonban biztos, hogy akármi is legyen az Madách Imrének nagyon nem tetszik a dolog, mert még a kezei is ökölbe szorulnak.

- Agatha beszél vele? - Jelenik meg az ajtóban Michael Ende, akin egy csepp vér sincs. Az ő ellenfelei általában csak összeestek.

- Igen. - Adom meg a választ a német férfinek, aki biccent egyet és odalép a Nyugat vezetőjéhez, majd átkarolja a vállát, ezzel elérve, hogy a magyar felnézzen rá.

- Add ide a telefont Imre. - Mosolyog le a férfire Michael Ende és mikor a barna hajú szemüveges úr felé nyújtja a telefont átveszi azt és a füléhez teszi. - Jó napot Agatha, csak nem rólam beszéltetek? - Teszi fel a kérdést, majd némán vár pár pillanatot. - Engedd meg, hogy tisztába tegyem a dolgokat. - Kezd bele, majd vesz egy mély levegőt. - A Nyugat igen is képes vigyázni magára. Nem tudtok annyit fizetni, hogy mellétek álljak. Madách Imre nem egy senki, ő a szerelmem, a Nyugat pedig a családom és a legfontosabb. Ha bármelyik kutyád, akár egy újjal is a családomhoz mer nyúlni... - Itt hatásszünetet tart, majd jeges tekintettel lassan folytatja. - Az egész országotokat letörlöm a térképekről.

A szobát szavaira nagyobb néma csend tölti be, mint ami eddig rajta ült, így lehet hallani valami hadaró motyogást a telefonból. Michael Ende ajkaira lusta mosoly szalad, de tekintete még mindig bosszúálló tűzben ég. Végül kuncogni kezd, mintha a világ legjobb viccét hallotta volna. Erre pedig még Madách Imre is furcsán néz fel rá.

- Oh, Agatha. Ne aggódj, ez nem blöff volt, képes vagyok egy pillanat alatt eltüntetni mindent, amit szeretsz. Ez egy fenyegetés volt. Maradjatok távol a családomtól. - Itt a férfi egyszerűen lerakja a telefont és visszanyújtja Madách Imrének.

- Te komolyan megfenyegetted Agatha Christiet? - Tátja el a száját a magyar férfi.

- Inkompetens senkiházinak hívott téged. - Néz el oldalra a német, mintha ez mindent magyarázna.

- Imádlak, Michael! - Pattan fel a Nyugat feje és mindannyiunk szeme láttára megcsókolja a német írót.

- Kérem a cukorkám! - Tárja ki hirtelen a karjait Ranpo, aki eddig meglepő módon teljes csendben ült a szoba sarkában.

- Nyertél. - Morogja Atsushi-kun és még páran, ahogy egyre több cukorkát adnak a legnagyobb detektív kezébe, aki mindet szépen elrakja egy kis batyuba.

- Attila nagyon kalimpál, szerintem neked akar jelezni. - Simogatja meg Madách arcát Ende, mikor végeztek a csókjukkal. Erre a magyar átkarolja a német derekát és kihangosítja a kamerát.

- Mit akarsz Attila? - Kérdezi nyugodt hangon, pedig a hangszóró nem működik két felé.

- Ellenség kiiktatva, főnök. - Szalutál egyet, majd csípőre rakott kezekkel folytatja. - A hangyaboly visszatért Margithoz. Bulgakov és Margarita visszatértek. Franz kérdezi, hogy oszolhat-e Az egerek népe? - Mondja, mintha valami katona lenne, aki jelentést ad a vezérének.

Ez technikailag igaz is, hiszen József Attila a háborúban híresült el Magyar Hóhér néven és így ismeri őt Fukuzawa és Mori is. Én azonban egészen mostanáig valahogy nem tudtam összekötni a fejemben a katona kifejezést József Attila arcával. A férfi viszont, aki a kamerából felénk néz egyértelműen egy háborút megjárt katona, aki tudja hol a helye és mit kell tennie, akkor is, ha nem akarja megtenni.

- Oszolhat. A nagyteremben találkozunk. Be kellene fejezni a vacsoránkat. - Válaszol kedvesebb, de még mindig kicsit feszes hangon Madách. Erre a Magyar Hóhér tiszteleg egyet.

- Igenis! - Kurjantja, majd sarkon fordul, csak hogy eltűnjön az egyik kameráról és megjelenjen a másikon a többi ott összegyűlt Nyugatos mellett. A fejek fölül, hirtelen üvegtörés hangjának kíséretében eltűnnek a pixel képek, aminek hála Madách biccent egyet, majd felénk fordul.

- Menjünk fejezzük be a vacsorát. - Ajánlja és ezzel kivezeti a teremből az embereket.

- Sokat gondolkodtam rajta, hogy ilyen áldások mellett, miért nem hallott senki a Nyugatról, vagy aki hallott miért hiszi, hogy nem jók semmire. - Szólal meg Fyodor közvetlen mögöttem, mikor pedig felé fordulok ő még mindig a kamerákat figyeli. - Valószínűleg azért nem tudtunk róluk mert, ahogy Michael Ende mondta ők egy család és sokkal keményebben védik egymást, mint saját magukat. Ha nem így lenne, akkor Ende úr nem teregette volna így ki a lapjait Agatha Cristie előtt. - Magyarázza.

- Viszont ez nem csak azt jelenti. - Jegyzem meg, ahogy megkeresem a kamerákon a nagyteremben már nevetve vacsorázó csapatit.

- Valóban. - Ért velem egyet barátom és lép mellém, amivel eléri, hogy azonnal mozduljak és átkaroljam a derekát. Mióta együtt vagyunk kiismertem a mozdulatait és ha kettesben vagyunk ez a mozdulata azt jelenti, hogy azt szeretné, ha átölelném őt.

Na, nem mintha bajom lenne a dologgal a magyar-német páros korábbi megnyilvánulása után most legszívesebben én is inkább csókolóznék, mintsem ölelkeznék, de nem fogom a dolgot ráerőltetni Fyodorra. Neki sokkal nehezebb megszokni az érintések okozta érzelemkavalkádot, mint nekem visszafogni magam. Egyszer mi is elérünk arra a szintre, hogy bármikor nyugodtan megcsókolhatom, csak kicsit lassan megy ez, a saját időnkben.

- A Nyugat abbahagyta a bujkálást. - Sóhajt egyet Fyodor és hunyja le a szemeit. - Az a magát Angyalnak nevező ember, aki Kamui mellett van... - Kezd bele és fogja meg elgondolkodva az állát. - Valami nincs vele rendben. A Nyugatot eddig még a legnagyobb fenyegetések sem rángatták ki az árnyak közül. Se Agatha Christie, se én, se Nikolaj Gogol, se a japán szervezetek, se fenyegetés, se erőszak. Madách Imre legutóbb még az angol előtt is játszotta magát. Most viszont. Megjelent ez az alak és a Nyugat kilépett az árnyakból. - Húzza össze a szemöldökét barátom.

- Örökké nem maradhattunk a sötétben ezt mind tudtuk, de csak most jött el az ideje, hogy meglépjük az első lépést. - Azonnal sarkon fordulok, mikor meghallom Arany János hangját, aki a kis tigris alakban lévő Petőfi Sándorral a karjaiban áll az ajtóban. - Ne aggódjanak miattunk tudjuk mit csinálunk. - Mondja, majd egyenesen Fyodorra néz. - Ne féljen tőle tavarish Dosztojevszij sokkal jobb lesz, mint amit el tud képzelni. Jó éjszakát uraim. - Fordul sarkon és hagy magunkra.

- Furcsa, hogy kezdem megszokni? - Vakarom meg a nyakam, amivel elérem, hogy Fyodor elnevesse magát.

- Legalább az egyikünk így van vele. - Mosolyog rám, majd kezei közé fogja az arcom és mélyen megcsókol.