Édes, mint a citrom | BingJiu ff

1. rész | Tiszta lap

Shen Jiu új élete nem volt túlságosan extrémnek mondható.

Egy szegény családba született újjá. Nagyjából tíz éves korába jöttek vissza az emlékei az előző életéről, amikoris a szülei meghaltak. Ezek után egy gazdag úr nevelte tovább. Úgy is lehet mondani, hogy örökbe fogadta. Elég keménykezű volt az öreg, nem lehet mondani, hogy nem, de azért pokoli állapotok sem uralkodtak.

Tizennégy évesen eldöntötte, hogy tanárnak tanul, hogy valamennyire helyre tudja hozni a hibáját. Jobb emberré akart válni és ebben semmi és senki sem akadályozhatta meg.

Miután elvégezte a tanárképzőt, egyből be is állt dolgozni. Jól végezte a munkáját, és a diákok is szerették. Ezt ő már alapból egy óriási sikernek könyvelte el. Az gyerekeknek az előző osztályfőnöke elment így ő lépett a helyébe. Ekkor volt huszonhárom éves. A diákjai egész fiatalok voltak, 15-16 évesek. Már egy éve tanított és eddig minden jól sült el. Nem mondta azt, hogy a munkája minden részletét és pillanatát imádta, mivel az egy irdatlan hazugság lett volna. De összevetve egy -az előző életéhez képest- boldog embernek tudta magát vallani.

Nyár végi szellő járta át az aprócska szobát. Nemsokára elkezdődik az új tanév. Lehet, hogy valaki ettől a gondolattól izgatott lett, de az nem Shen Jiu volt. Régi életében nem okozott neki problémát a korán kelés, de jelenleg igen erőteljesen gyűlölte. Ha csak az ébresztője hangjára gondolt, már késztetést érzett arra, hogy menten kiugorjon az ablakon.

Éppen a reggeliéhez szükséges dolgokat készítette elő, amikor telefonja rezgése jelezte, hogy üzenete jött. Nem voltak barátai, így csakis munkai ügyben érkezhetett. Ezt átgondolva rakta le a zsömlét az asztalra és ment oda a telefonjához. Megnyitotta az üzenetet; az igazgató írt számára egy levelet. El is kezdte felolvasni:

Tisztelt Shen Jiu!
A tegnapi nap folyamán értesültem róla, hogy egy gyermek -aki át akart iratkozni a mi iskolánkba- elég jó felvételit írt ahhoz, hogy felvegyük. Értesíteni szeretném önt, hogy a fiatal fiú irodalom- és zene szakra jelentkezett, és mivel maga az egyetlen ilyen szakos osztályfőnök az évfolyamban, ezért a szeptemberben kezdődő tanévtől a maga osztályába fog járni. Őszintén remélem, hogy ez alatt az egy év alatt is sikerül neki jó élményeket szereznie és maga egy boldog tanévet tud majd teremteni a számára.
Köszönettel: Ji Mei igazgatónő.

-Remek... -Motyogta Shen Jiu, majd kíváncsian rákattintott a levélhez csatolt képre. -Ez biztos a személyi igazolványa, vagy valami ilyesmi. -Gondolkodott hangosan, amíg a kép betöltött. -Mi a francért tölt ennyit? -Háborodott fel halkan, majd lerakta a telefonját a pultra, hogy hadd töltsön addig ott magában, és elkezdte megcsinálni a reggelijét.

Csak egy pillanatra kukkantott vissza a képernyőre, de az is elég volt, hogy teljesen lefagyjon. Az idő mintha megállt volna, minden amit tartott, kiesett a kezéből. A kés megvadulva csörömpölt amikor találkozott a földdel. Shen Jiu mindezt nem hallotta, csak dermesztő rémülettel meredt a telefonja kijelzőjére. Ennek nem más volt az oka, mint hogy a képen Luo Binghe jóképű pofija virított. A név is stimmelt és az arc is.

Újjászületett volna? Jutott el a tudatáig. A félelem szinte fizikailag fagyasztotta meg belülről. Mintha a csontjait fagyasztott borsóval jegelték volna. Az ajkai remegtek és kábultan esett hátra egy lépést.

Vajon emlékszik? Mi van ha igen? Riadt meg. Ettől a gondolattól érezte, ahogyan a hideg verejték lefolyik a hátán. Teljesen kiverte a víz. Még egy tetten ért gyilkos sem reagálhatott volna rosszabbul.

Fel kell mondanom. Határozta el magát. Ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt kikerülje. Ha csak simán felmond, akkor Luo Binghe meg se tudja, hogy létezik. Mindenki megy a saját útjára és éli tovább boldogan az életét.