A szabadság ára

8. fejezet

Nico az apjával való találkozás óta mély hallgatásba merült, bármilyen kihallgatási technikát is vetettek be nála. Testileg lehet jelen volt de az elméje egész máshol járt. Apja kijelentésétől az egész életét megkérdőjelezte, és csak arra tudott gondolni, hogy ha az anyja él akkor vajon hol volt eddig? Miért nem kereste fel egyszer sem, vagy lehet nem volt lehetősége? Fogságban lenne ő is?

-  Az istenit már Nico, mondj valamit!- Fakadt ki Ty ki lassan egy órája ült a fiúval szemben és próbálta kiszedni belőle mit mondott az apja neki. Be kellett lássa, hogy Nico mentálisan nagyon jó kiképzést kaphatott, hiszen egy szót nem szólt pedig napok óta próbálják megtörni. Már csak egy ember maradt aki képes lehet szóra bírni és ez nem más mint a főnöke aki viszont nem hajlandó beszélni vele.- Nem sokára vissza jövök addig ne menj sehova.- Állt fel a férfi de mivel erre sem reagált semmit a fiú, elsietett.

- Damon beszélhetnénk egy percre?- Nyitott be a férfi irodájába kopogás nélkül, de ezt már vezére kezdte lassan megszokni.

- Mondd.- Bökte oda neki anélkül, hogy felnézett volna papírjaiból.

- Megtennéd, hogy beszélsz vele? Bármit teszünk nem beszél.

- Hát még egy ilyen feladatot sem tudtok megoldani? Ez csak egy megrémült kis srác mi nem megy?- Morogta.

- Hidd el szinte mindent kipróbáltunk már, de csak ül ott és megsem mozdul nem eszik nem is alszik szerintem.- Fakadt ki, mire a férfi sóhajtva állt fel helyéről és orra alatt morogva hagyta el az irodát. 

A kihallgatóhoz érve nagy zajjal csapta ki az ajtót mire Nico lassan felé fordította fejét és üveges tekintettel nézett rá. Damon nem tétovázott a fiú elé lépve egy laza mozdulattal felkapta és vállára vette majd elindult vele a kijárat felé. Nico nagyon megszeppent elrablója tettén de nem mert megszólalni, szemét lehunyva várta mi következik. Pár perccel később egy rég nem érzett érzés fogta el. Friss levegő. Mikor ismét kinyitotta szemét már a földön állt kint a szabadban a város szélén.

Damon mosolyogva figyelte a fiú arcát, mintha nem hitt volna annak amit lát. Ez egy kis bűntudatot keltett a férfiben, hogy túl sokáig tartotta fogva már. De már nem volt visszaút.

- Elmehetsz.- Mondta röviden. Nico arcán hirtelen ezer érzelem futott végig.

- Tes..sék?- Dadogta halkan.

- Szabad vagy.- Mondta nem törődöm hangon a férfi és még ő is meglepődött milyen meggyőző volt. Pedig belül majd bele őrült még a gondolatba is, hogy Nico többé ne legyen az élete része.

- De....miért?- Értetlenkedett és úgy tekintett az előtte állóra mintha próbálna a fejébe látni.

- Mivel nem mondassz semmit és még a kínzáskor sem voltál hajlandó beszélni felesleges lettél. Csak az időnket rabolod és most a háborúra kell koncentrálnunk nem egy gyerekre aki még azt sem képes eldönteni kinek az oldalán áll.- Mondta gúnyosan, de belül minden egyes kimondott szó pokolian fájt neki, főleg látva Nico arcát. Nem akarta vele ilyen kegyetlen lenni de nem hagyott más választást, ha így sem képes dönteni akkor nem tehet érte semmit már.

Nico megsemmisülve állt Damon előtt és fogalma nem volt arról mit mondjon. Hiába próbálta elrejteni a férfi előle valódi érzelmeit, tisztán látta szemeiben mit érez. Jobb ötlet híjján szomorkásan elmosolyodott és kezeit szét tárva ölelte magához a férfit olyan szorosan ahogy csak képes volt. Tudta innen nincs visszaút és valószínüleg többet nem látja elrablóját ki iránt bekellett ismerje ilyen rövid idő alatt is elkezdett valamit érezni. Legszívesebben mindent elmondott volna neki, a legapróbb részletekig, de életében most először megakart felelni még ha csak kicsit is annak a vezetőnek akit vártak volna, hogy legyen. Ez a pár másodperc amíg így álltak, mintha órák lettek volna mégis nagyon nehezen de elengedte Damont ki mozdulatlanul állt előtte eddig.

Mikor Nico eltolta magától a férfit mélyen bele nézett még utoljára szemeiben melyekből mindig tisztán tükröződtek valódi érzelmei. 

- Köszönöm...- Kezdte Nico de mivel könnyei kezdtek feltörni belőle nem folytatta, csak még egy utolsó mosolyt küldött a vezér felé majd elindult az egyik irányba és vissza sem nézett. Amint hátat fordított, Damon könnyei halkan kezdtek folyni arcán és minden egyes csep mint a tűz úgy égették bőrét. A levegő mintha mérgező lett volna, olyan lett tüdejének minél távolabb haladt az ő kis foglya. Ekkor tudatosult csak benne igazán milyen fontos is volt neki ez a kedves, vidám, ártatlan kis mosolygós fiú.

Még egy darabig állt ott és gondolkodott vajon jól döntött e. De tudta a választ, hiszen már akkor megbánta mikor Nico hátat fordított neki. Nem hitte volna, hogy a halált választja, de ezzel alá írta, hogy valami nagyon komoly dologról lehet szó ha még ezt is megkockáztatja. 

Szinte észre sem vette, hogy már vissza ért a bázisra csak mikor húga Tyyal oldalán lihegve állt meg előtte.

- Hol van Nico?- Kérdezte idegesen Jane.

- Elengedtem.- Mondta halkan a férfi.

- Hogy mit csináltál?- Fakadt ki Ty.

- Nem beszélt, feleslegessé vált.- Vonta meg vállát tettetve, hogy nem érdekli.

- A fenébe...

- Miért mi történt?- Nézett értetlenül Janere a férfi.

- Amikor elvitted, átkutattuk a szobáját és a matracába rejtve találtunk jegyzeteket meg rajzokat arról a fém dologról amit találtunk és lényegében mindent leírt. Még egy térképet is lopott tőlünk a feltételezett főhadiszállásukról ahol minden csapdát bejelölt és még rengeteg információ volt a klánjukról ott.- Hadarta kétségbeesetten a lány.

- Damon...még azt is leírta, hogy segíteni akart de nem beszélhetett mert félt, hogy az apja lehallgatja valamilyen módon...sőt még azt is sejtette, hogy elfogjuk engedni. Azt tervezi ő maga végez apjával.- Mondta keserűen Ty.- Alá becsültük tudását. Valószínüleg ezért volt fáradt, hiszen nappal mi vallattuk és csak éjszaka tudott ezen dolgozni.- Damon érezte, hogy feje szét robban a rengeteg érzelemtől és gondolattól ami most ott kavargott benne. Tudta, hogy megkell találja a fiút, hiszen egyedül nem lesz képes véghez vinni tervét. Nem akart egy percet sem vesztegetni, hiszen a város határ közel volt és már lehet át is ért és ez az ő hibája, nem kellett volna elengednie. Már a lift előtt állt várva, hogy leérjen a szerelvény mikor megszólalt a bázis riasztója és Jane eszeveszett tempóban kezdte tabletjét pásztázni.

- A határon robbantottak...rengeteg az áldozat......