Tengerzaj

473 21 6
                                    


Ez az élet egy ingoványos híd, maga a bizonytalanság és az, hogy egy időre meg kapaszkodsz a korlátban nem zárja ki, hogy vakmerő volnál.


— Rengeteg időt elpocsékoltam, hogy ez ne történjen meg. – vizes fekete hajába túr.

A fiú ajkai enyhén elnyíltak és zöld szemei értem könyörögtek. Ujjaival végig simított kézfejemen.

— Sok baromság írható a számlámra, de ezt hülye lennék kihagyni.

Sebesen közeledik felém, meleg keze most már arcomat érinti. Pokoli érzés. Pokolian jó.
Megnyalja alsó ajkát mielőtt egyémnek nyomja. Régóta vártam ezt az érzést, amit ő hordoz magával és lépten nyomon kivált belőlem.

Heves csókok közt körbe öleltem lábaimmal Alexander csípőjét. Felkapott miközben egyetlen pillanatra sem szakadt el tőlem. A hátamat a szekrénynek döntötte, a meglepetés ereje hatott és felnyögtem. Abbahagyta ajkaim feltépését és egy mosolyt villantott fehér fogai kivillantak.

— Caly, emlékezz fogd vissza magad, ezeket a hangokat a kanapén vesszük fel. – Luis tapsikolt miközben a minket megvilágító fény megszűnt.

A talpam a talajra érkezett és máris hiányolta ezt megelőző helyét, hogy Alexander csípőjét szorítsa.

— Akkor legközelebb valaki szedje ki a szekrényből a kulcsot, mielőtt bele áll a hátamba, és nem fogok sikítozni.

Az engem körbeölelő szemek most a kulcsra szegeződnek.

— Nem a kulcs itt a lényeg, hallom még a hangod anélkül is. – Alexander szájából egy kacér megjegyzés ugrott elő.

— Jó! A színészeknek – nézett rám – és a statisztáknak tíz perc szünet. A többiek addig rohadt gyorsan kezdjenek valamit a fényeléssel. – csapta össze kezeit.

Nem kellett több, vágytam már arra a friss levegőre ugyanis nagyjából három órája próbáljuk ezt a jelenetet már számolni sem bírom hányadik felvételnél tartunk.
Egy papír poharas teát tartva léptem ki a szabad levegőre.

Pár óra és nyilatkozatot adok egy olyan dologról, amit még én magam sem tudok kezelni. Megremeg a kezem és a szívem is.
Az embereket nézem, irigy vagyok az egyszerűségre és a pillanatra amikor a sérelmeiket abban a tempóban dolgozhatják fel, ahogy kényelmes. Irigy vagyok mert a hibáik és a rosszul kimondott szavak nem virítanak majd a címlapokon.

— Minden rendben?

Laza mosoly ül az arcomra, kortyolok egyet.

— Az interjú miatt vagy izgatott? – folytatta a kérdés sorozatot.

— Igen Alexander – megvetően megforgattam a szemem – tudod az egész helyzet olyan magán jellegű.

— Természetes, hogy izgulsz – derekamnál fogva közelebb húz – viszont mi ott leszünk, a többiek Patrick és én is.

Jólesett az érintés a közelség, és a támogatás. Olyan volt, mintha falat állna köztem és a félelem közt. Szükséges volt ez a fajta stabilitás mert most erőssen behúztam a vészféket és pont a szakadék peremén álltam meg.

Jól ismerem már a félelmet, régi barát és tudom jól, hogy átrágja magát minden akadályon mert a közelembe férkőzne. Már-már olyan közel érzem, miképp egy apró mozdulattal képes lenne a mélybe taszítani.

— Akkor is izgulnék, ha a Nemzeti Gárda állna sorfalat mögöttem. – fejemet a mellkasába temetem és bőréhez intézem ezen szavakat.

— Melyik kérdéstől tartasz a leginkább? – szaggatottan suttogja a fülembe.

Távolodó félelem  - BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now