Beijing
- Gyerünk, szépfiú. Tudom, hogy akarsz engem.
Wang Yibo elvette a tekintetét arról a csípőről, amely a pókerasztalhoz támaszkodott.
- Emelj.
- Hozzád beszélek. – dünnyögte a nő, miközben letelepedett a mellette lévő üres székre. – Hallóóó!
- Add fel, nem érdekled. – motyogta valaki.
- Én mindenkit érdeklek.
- De őt nem. – lökött oda tízezer yüan értékű zsetont Qin Song, Yibo lakótársa, a házigazda.
- Vagy talán... Meleg vagy?
- Én kiszállok, Wang. Túl sok ez az én pénztárcámnak. – szólalt meg a negyedik.
- Én is.
Qin Song a zöld filccel borított asztal túlfelére nézett és elmosolyodott.
- Már megint csak ketten maradtunk, Wang.
A nő újból előrehajolt.
- Imádom az akcentusodat.
Yibo hátradőlt; és ahhoz az idiótához intézte a szavait, aki ezt a fecsegő kiegészítőt magával hozta.
- Huang Jin, most komolyan!
- Oké, oké. – emelte fel a karját ártatlanul a fickó, majd feláll. – Gyerünk.
- De én maradni akarok...
- Nem, velem jössz. – Huang Jin karon ragadta kísérőjét, és az ajtó felé terelgette. Őket az negyedik kerék is követte, aki szintén teljesen leégett: – Én is lépek.
Ezután kettesbe maradtak. Ötszázezer yüannyi pókerzseton, két pakli kártya, egy csikkekkel teli hamutartó társaságában, idegesítő libák nélkül.
- Emelj. – mondta Yibo, miközben a szájához emelt egy cigarettát és meggyújtotta.
Qin Song leeresztette a kártyákat.
- Árulj el nekem valamit.
- Csak ne legyen túl bonyolult. Részeg vagyok.
- Szereted őket?
- A pókerzsetonokat? – A háttérben megszólalt egy mobiltelefon. – Igen, hát persze. Szóval, ha be dobnál még néhányat a tieid közül...
- Nem. A nőket.
Yibo a barátjára nézett, majd lassan kifújta a füstöt.
- Mire gondolsz?
Legrégebbi barátja előrehajolt, tekintete halálosan komoly és éles volt, ahogy ránézett.
- Hallottad. Nézd, tudom, hogy nem tartozik rám, de már két éve a kanapémon alszol, nem dolgozol, ami persze érthető... de nincs csajod, nincs...
- Ahogy mondtad... ez nem tartozik rád.
A mobiltelefon elhallgatott. De a barátja nem.
- Komolyan beszélek. Az egyetem óta sok minden változott.
- Úgy tűnik, nem, hiszen még mindig a kanapédon alszom...
- Mi történik veled, ember?
- Lassan elpusztulok, miközben várom, hogy emelj vagy eldobd.
Qin Song magában dörögve húszezer értékű zsetont tolt az asztal közepére. – Húszezer.
- Ez már jobban tetszik. – Yibo is emelt. – Emelek ötvennel. Ha befogod.
- Biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd?
- Hogy elhallgass? Igen.
Amikor a mobiltelefon harmadszorra is megszólalt, Yibo megunva az értelmetlen beszélgetést barátjával bedobta a kártyáit, majd feltápászkodott és átvánszorgott a szobán. Megnézte a kijelzőt, nagyot káromkodott magában, végül a füléhez emelte a készüléket.
- A hívott számon előfizető nem kapcsolható, hugi.
- Rég beszéltünk. – nevetett Lisha.
- Mit akarsz?
- Most miért, úgy hiányoztál. Mit csinálsz?
- Elfoglalt vagyok. Leteszem.
- Gyere haza.
Yibo összehúzta a szemét.
- Nem.
- Felgyújtom a házat.
Már megbánta, hogy felvette a telefont.
- Elmúltál tizenhat. Jogilag büntethető. – Szinte maga előtt látta húgát, ahogy lebiggyeszti az ajkát, mint egy kisgyerek. – Ok nélkül nem hívnál... szóval mit műveltél már megint?
A csend hosszúra nyúlt.
- Megváltozott a vállalat részvényeinek elosztása...
- Az a vállalat dolga.
- ... s új mostohánk lesz.
- Az meg apánk dolga.
Yibo a szónál hátat fordított barátjának.
- Yibo...
- Tessék? – emelte fel a hangját türelmetlenül.
- Xiao Zhan az, Yibo. Apa Xiao Zhant akarja elvenni.
Ahogy Yibo felfogta a szavak értelmét, minden imbolyogni kezdett körülötte, a falak mintha összecsúsztak volna, a padló hintázott, a plafon a fejére zuhant. Az emlékek nem csak úgy felvillantak benne; valósággal lerohanták, a szervezetében lévő alkohol képtelen volt enyhíteni a támadás hevességén.
Ne, gondolta magában. Nem, az nem lehet.
Távolból hallotta a saját hangját.
- Azonnal indulok.
Aztán letette.
Hatalmas távolságból nézte a kezét, amint kinyúlt, felvette a tárcáját, majd a telefonjával együtt a nadrágjába dugta, és az ajtó felé indult.
- Yibo! Hova a fenébe mész? – kiáltott utána Qin Song.
- Ne várj meg. – válaszolta, miközben kinyitotta az ajtót.
- Mikor jössz vissza? Hé, Yibo, mi a franc...
Régi barátja még akkor is beszélt hozzá, amikor Yibo kilépett a lakásból, és hagyta, hogy az ajtó becsukódjon mögötte. Rohanva elindult lefelé a lépcsőházban, s miközben a léptei visszhangoztak, és egyik éles fordulót vette a másik után, bepötyögött egy jól ismert számot.
Amikor fogadták a hívását, beleszólt.
- Itt Wang Yibo. Szükségem van egy gépre Nanpingbe. Azonnal!
***
Kedves Olvasóim!
Fogadjátok szeretettel az új történetet. Jelenleg még dolgozom az egész történet kialakításában (amikor időm engedi), így a feltöltögetések közötti idő lehet hosszabb lesz, mint ami tőlem megszokott.
Szép estét, és jó olvasást kívánok!
YOU ARE READING
Descendants of the Sun
FanfictionA Wang-dinasztia generációk óta uralkodik a tea fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, életük a kasztrendszer szigorú és ódivatú szabályai szerint zajlik. Míg a család a látszat alapján él, addig a földszinten...
