Újra vele (Befejezett)

6. Máté

Máté szemszöge:

- Mi történt veled??- kérdeztem komoly hangon, ami kicsit recsegett.

- A bőröndömbe kutattam, olyan ruha után, amit esetleg nem vagdostak szét... És a föld kupacból egy kígyó kapott a kezemhez. Utána elindultam a szobád felé, aztán nem emlékszem pontosan mi történt.- megdöbbentett amit hallottam.

- Hívom az orvost, szólok, hogy felébredtél.- bólintott egyet, majd fejét vissza ejtette a párnára.

Megtaláltam az orvosát és szóltam, hogy magához tért Anna. Tudtam, hogy most azonnal nem mehetek be hozzá, hisz az orvossal beszélt. Oda sétáltam a kávégéphez és megittam egy feketét. -Ez most kellett- kidobva a poharat a kukába vissza sétáltam a kórteremhez, ahonnan az orvos lépett ki.

-Hogy van?-kérdeztem

-Pár napig még gyengébb lesz, de már ma haza mehet, ha lehet, minél többet pihenjen! Viszlát.- majd elsétált én pedig beléptem hozzá.

- Mindenkit megijesztettél...- hangom kissé beleremegett, de nem volt észrevehető.

- Bocsánat... Nem állt szándékomban... én csak...- kezdett el szabadkozni, én is éreztem, hogy kicsit támadásnak hangzott az előbbi mondatom.

- Pihenj, egy kicsit, én kimegyek telefonálni. Felhívom a többieket, hogy jobban vagy.

- Rendben van.

- Máté... -fordultam vissza..- Köszönöm!!!- mosolygott rám, amennyire csak tudott.

Kiléptem és megkönnyebbülve ültem le a kényelmetlen székre az ajtó mellett, elővettem a telefonom. Felhívtam a tanárt, hogy elmondjak neki minden infót. Aztán egy gyors üzenetet írtam az osztályos csoportba. Vettem egy mély levegőt és bementem, ahhoz a lányhoz akiért a világot égetném fel. Az ablak felé fordulva pihent, mikor bementem. Arca oly békét árasztott el a lelkemben, amit mindig érezni akarok és a testem ismét bizseregni kezdett. Nagy kísértés volt számomra, hogy nem érinthettem meg. Sajgott a lelkem, epekedtem utána, akár csak egyetlen érintésre, de féltem hogy felébredne. Így csak az ablak mellett állva csodáltam. Egyszer csak bejött a nővér és átadta a zárójelentéseket. Csak mikor visszafordultam felé, akkor vettem észre, hogy nyitva van a szeme.

- Megkaptuk a papírokat, ha gondolod menjünk vissza a szállásra.- Néztem bele zafír szemeibe, amiben oly könnyű elvesznem.

- Rendben van... De ne a szállásunkra, hanem a táborba... el kell intézzek valamit, ami nem tűrhet halasztást.- egy csepp aggódás suhant át gondolataimon.

-De még nem vagy olyan állapotban...

- Kérlek!!- könyörgött a tekintetével, én pedig nem tudnék neki soha nemet mondani.

-Rendben van.... Támaszkodj rám.- nyújtottam neki a karom, hogy kissé könnyebb legyen neki talpon állnia.

A táborba érve nagyon keresett valakit, de sejtem, hogy nem egy könnyed szórakoztató beszélgetés lesz ebből... Egy fiú és egy lány felé sétált, így kinézetre nem ismertem fel őket, annyit tudtam, hogy osztálytársak lehetnek.

- Nézd már, ki van itt??!!-köszöntötte Annát nem a legszebb módon a lány.

- Elég....- emelte meg hangját minden erejét összeszedve az előttem álló, még nagyon gyenge lány.. - ...elég volt... -hangja fárdt és erőtlenül csuklott el.- Elviseltem minden bántást, beszolást, a gáncsolásokat. De azokat a ruhákat még édesanyám adta nekem... Számomra fontosak voltak...-csuklott el hangja szomorúan.

- Majd kapsz másikat... tőle...- Nőket nem bántanék, de most annyira megütném ezt a lányt, hogy lehet ennyire flegma?!.

- Az édesanyám egy éve meghalt, mégis, hogy kapjak újakat tőle... Ha ez nem lenne elég, a föld, amit a bőröndbe raktatok... egy kígyó is volt benne, te nagy okos.... Az, hogy a hátizsákommal mit csináltatok fel se foghatom! De szégyelljétek magatokat... Nem tudom melyikőtök volt, de legyen elég... Hagyjatok végre békén. Mások életével játszani, nagyon nem vicces dolog...- Mi van?- néztem döbbenten a nekem háttal álló törékeny testet, mégsem ezt láttam, hanem azt a rendkívül erős nőt, mégis, olyan düh keletkezett bennem, hogy beleremegett az egész testem.

Tekintetem, ha akartam se tudtam volna levenni róla, ezért láttam meg, ahogy csuklottak össze formás hosszú lábai. Kinyújtva a karomat felé, megtartottam és szemeimbe nézett és csak mosolyogtam rá, de dühöm még mindig tombolt bennem.

- Szégyelljétek magatokat!!! Ennek még lesznek következményei... - Mondtam haragtól fuldokló hangon, ami még engem is meglepett. Tekintetem a két személyre vezettem, mellyel ölni is tudtam volna, ha lehetséges lenne. Meg is ijedtek.. Nagyon helyes!