| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XXXIII.

| A teste a mezőn fekszik |

*Destiny szemszöge*

-Mire véljem, hogy engem gyanúsítasz azzal, ami veled történt? - Kérdését hallva nem tudom megállni, hogy ne horkanjak fel. A Nap kellemes meleget sugároz, bőröm azonnal magába szívja melegét. A belső udvarra vezető lépcsőn baktatunk épp lefelé.

-A kapcsolatunkat eltekintve, logikus lenne - vonok vállat. Odin tekintete meglepettséget sugall. Valami kurvára nem stimmel! Mintha fogalma sem lenne róla, miféle kapcsolat alakult ki közöttünk. Már ha lehet ezt annak nevezni, bár a kölcsönös utálat is valami. Sípolni kezd a fülem, mintha valaki meghúzott volna valami riasztó készüléket.

-Desy, meg kell értened, hogy én tényleg semmit sem tudtam erről az egészről - kezd bele lágy hangvétellel, amitől a sípolás erősebbé válik. - Ha tudtam volna, nem hagyom vagy épp azonnal kihozatlak.

-Ez kedves - hangomban azonban semmi kedvesség nem csendül. Ezt pedig ő is észreveszi, tovább próbálkozik.

-Amint Loki a tudtomra adta, mit sejt, hol lehetsz, azonnal kerestetni kezdtelek! - Az a bűnbánó tekintet és finom hanghordozás, megtévesztő lehetne, ha nem tudnám, hogy hazudik. Loki nem szólt senkinek arról, amit sejt. Az egész palota akkor tudta meg, mi történt, mikor az udvarra keveredtem aznap. Mellkasomban nyomás keletkezik, félelem kúszik az ereimbe. Odin hazudik! De ennyi nem elég, bele kell mennem a játszmába.

-Amint Loki felkereste Önt ezzel a hírrel - az él eltűnik szavaimból, Odin halványan elmosolyodik. - Hitt neki?

-Természetesen! - A sípolás már-már elviselhetetlen. Egy különleges érzés hullámzik végig a testemen. Újra és újra. Fogalma sincs a királynak arról, ami történt.

-És a férfiről mit gondol? - Burkolt kérdés. Az udvar közepén járunk, a palotából kivezető járda felé fordulunk.

-Sajnálatos, hogy nyoma veszett! - A fejem dübörög, és újra érzem azt a hullámot végig siklani a testemen. A fejemben lévő hang egyetlen szót ismétel: Fuss! Fuss! Fuss! - De biztosíthatlak afelől, hogy keressük. Nem ússza meg büntetés nélkül! - Megtorpanok, melyre Odin is felfigyel. Két lépés után szembe fordul velem. Arcomból nem tud kiolvasni semmit. A sípolás és a nyomás eltűnik, helyét átveszi a nyugalom.

-Maga nem Odin - ejtem ki a szavakat halkan.

-Parancsolsz? - Nevet fel a király.

-Maga - megrándul ez izom az arcomon. - Nem - érzem, hogy íriszeim barnából narancssárgává válik, ereim világítani kezdenek. - Odin! - szűröm ki a fogaim között. Az előttem álló alak gyilkos mosolyra húzza ajkát.

-Gratulálok! - Azzal a tűz sötétséggel találkozik. A palota aranyozott páncélt viselő őrei azonnal felfigyelnek a felfordulásra. Az erkélynél tovább azonban nem merészkednek. Képességem hamu nyomát hagyja a kövezeten. Az arany díszítések megolvadnak nyomomban.

Sok titkot rejtegetnek nekünk még az árnyak, képességük nem teljesen ismert számunkra. Épp ezért is lep meg a semmiből felém száguldó éjfekete lándzsa. Az első sorozat elől sikerül kitérnem. A fegyver a kő alapzatba és térkőbe állva állapodik meg. Azonban a következő hullámban az egyik fegyver felsérti a karomat. Vér szivárog a sebből, ami lassan folyik végig a karomon.

Füst gomolyog az egyik virágágyásból, amit eltalált az egyik tűzlabdám. A következőtől fák lobbannak lángra. A fa pattogni kezd, a levelek lángra kapnak, lehullanak a gallyakról, ami azonnal begyújtja az aljnövényzetet is.