Édes, mint a citrom | BingJiu ff

2. rész | Hajszárító

Végül Luo Binghe-vel eldöntötték, hogy majd csak a következő napon fog átköltözni. Ennek tudatában élvezte ki Shen Jiu az utolsó egyedül töltött napját, vagyis valójában nem is élvezte ki. Mvelhogy szinte végig pakolt. Nem akart úgy odaengedni a házába akárkit is, hogy közben ott irdatlan összevisszaság uralkodik.

De mivelhogy akkora káosz nem volt, így kora estére készen is lett. A lakása valójában nem volt túl nagy. Mostohaapjának ugyan volt pénze, de Shen Jiu már évek óta nem beszélt vele. Így az egész csak egy kicsi konyhából, (amihez hozzátartozott az étkező) fürdőszobából, (amihez hozátartozott a wc) egy átlagos méretű nappaliból, egy hálószobából és egy -a hálónál valamivel kisebb- vendégszobából állt.

Shen Jiu elhatározta, hogy átköltözik a vendégszobába, mivel nem akarta -és nem is merte- megsérteni új vendégét azzal, hogy a kisebb szobában kelljen aludnia. Így egy kicsit tovább tartott a pakolás, de mivel viszonylag kevés cucca volt, ezért nem sokkal.

Az esti órákban még próbálta kiélvezni az utolsó, nem attól rettegésben töltött napot, hogy Luo Binghe visszanyeri az emlékeit. Merthogy szinte biztos volt benne, hogy minél több időt tölt a fiú az új Shizunjával, annál jobban megnő az esélye, hogy visszatérnek emlékei. Ezért kijelentette, hogy úgy fog bánni új szobatársávak, mint a kisangyalok. Teljesen el fogja kényeztetni, mindent meg fog neki engedni, mindenben egyet fog vele érteni és soha egy rossz szava se lesz hozzá. Így ha mégis eszébe jutnak azok a fránya emlékek, talán egy kicsit elfogadóbb lesz és nem marcangolja egyből darabokra.

Ez a terv szinte tökéletesnek érződött.

Egy kicsit úgy érezte magát, mintha ezzel valami rosszat tenne, de aztán rájött, hogy ő csak védkezik és nem árt vele senkinek, sőt! Talán még jót is tesz a világnak! Lehet, hogy ezzel fordítja másik útra azt az embert, aki talán később egy óriási diktátor lett volna és leigázta volna a Földet...

Másnap talán az izgalomtól, de hajnali ötkor felébredt és nem bírt visszaaludni. A mai nap volt sokak rémálma, szeptember 1. Így hivatalosan is elkezdődött a tanév és véget ért a vakáció, ezzel megkezdve a három évszakon át tartó szenvedést.

Szerencsére az első napon általában nem szoktak tanulni, így sem a diákoknak, sem a tanároknak nem kellett készülniük semmivel. Ezt nyugtázva üldögélt Shen Jiu a konyhájában, szürcsölgetve a kávéját. Még félhomály volt, szinte sötét. Luo Binghe-vel azt beszélték meg, hogy délután költözik át. Shen Jiu tudta, hogy meg fogja bánni e döntését, és ez be is bizonyosodott. Rájött, hogy hogyha kis (igazából nem is olyan kicsi) diákjának eszébe jutnak az előző élete történései, akkor szinte sehova sem tud majd menekülni.

Ha nagyon brutális lesz a helyzet, akkor talán felkeresem az öreget. Gondolkodott magában. Ezt az opciót tényleg csak a legrosszabb esetre tartogatta, amolyan „Zs" tervnek.

Már azóta nem beszélt azzal a rohadékkal, amióta munkába állt és ezt nem is szándékozott megtörni egy jódarabig. Egyikőjük sem szerette a másikat, mondhatni kölcsönös érzéseken osztoztak. Miután Shen Jiu szülei meghaltak -további rokonok hílyán-, árvaházba került. Ennek a gazdak krapeknak pedig volt egy igen kedves felesége, aki mindenképpen akart egy gyereket. Viszont ez nem volt olyan könnyű, mivel a lány egészségügyi problémákban szenvedett, ami azt váltotta ki, hogy nem tudott teherbe esni. Így addig nyektette a párját, míg el nem látogattak egy árvaházba, ami történetesen egyezett azzal az intézménnyel, amiben Shen Jiu-t szállásolták el. A férfi valójában kőszívű volt, mindigis csak a nővel volt kedves, így mint sokminden mást, a gyerekeket is utálta. Nem igazán volt ínyére ez az örökbefogadósdi, de hát ha a párja annyira akarta... Így vitték végül haza a kis Shen Jiu-t, aki akkor nagyjából 11 éves volt. Pár év múlva a nő meghalt és az utolsó kívánsága az volt, hogy a férje nevelje fel a „fiukat". Így maradt ott a háznál olyan sok ideig. És bár megfogadta, hogy soha nem tér vissza, ha mégis beüt a krach, akkor nem lesz más választása.