What if...? - A másik út

6. év - Moriarty?

A teremben ettől kezdve egy árva pisszenést sem lehetett hallani – csak fémes karistolást, ahogy a tanulók maguk elé húzták üstjeiket, és a súlyok koppanását a mérlegek serpenyőjében. Szinte vibrált a levegő az általános összpontosítástól. Harry kivételesen elsőként indult el az összetevőkért, s elsőként is ért vissza. Tankönyve kinyitása nélkül állt neki a munkának – amit Lumpsluck felvont szemöldökkel jutalmazott, de nem zavarta meg tevékenykedésében –, hiszen jó párszor csinálta már a főzetet; továbbá emlékezett rá, hogy saját receptje nagyban eltért a tananyagban lévőtől.

Az óra, és bájitala elkészülésének végéhez közeledve akadt öt nyugodtabb perce, amikor végignézhetett társain. Daphne, Pansy és Draco mindent szabályosan, Libatius Tinctor – a Bájitaltan Haladóknak c. mű írója – utasításai alapján csináltak, azonban vészesen lassúak voltak. Theora és Alexre ugyan ezek vonatkoztak, Blaise viszont más eset volt. Az ő próbálkozása karamell színűre és állagúra sikeredett, s kétségbeesetten lapozgatta könyvét, hogy mégis hol ronthatta el a mérget. Adel és Milli a griffendéles Linette McMallow-val és Natalie Douglas-szal ültek egy asztalnál. Hozzájuk Harry nem látott át rendesen, de valamennyiük arcán kérdő, kétségbeesett, illetve töprengő kifejezést vélt felfedezni, így arra következtetett, ők sem állnak jobban, mint Dracoék vagy Blaise.

A meglepetést számára ismét Daniel okozta. Az üstjében lévő folyadék nagyon jól nézett ki, a fiú maga pedig nyugodtnak tűnt. Évfolyamtársa sosem mutatott különösebb tehetséget bájitalfőzés terén – habár nem is volt benne olyan rossz, ezért a sebhelyes elgondolkozott azon, hogy öt évnyi munkájukra (griffendélesek) valójában csak Perselus attitűdje nyomta rá a bélyegét.

Kevert még négyet az Élő Halál Esszenciáján, lekapcsolta a tüzet, előbányászott két fiolát a készletéből – amikre hűtő bűbájt szórt –, majd elkezdte kimérni az immáron elkészült főzetet.

- Letelt az idő! – harsogta Lumpsluck. – Hagyjátok abba a keverést!

Draco még titkon beleszórt egy hozzávalót, miközben öreg tanáruk sorban végignézte az üstök tartalmát. Nem kommentálta, amit látott, de egyik-másik főzetet megkeverte vagy éppen beleszagolt.

- Ez szinte tökéletes! – kiáltott fel a griffendéles prefektus-fiú mellé lépve. – Kár, hogy nem tudtad rendesen befejezni... Mi a neved, drága fiam?

- Daniel Moriarty.

- Moriarty... Moriarty – töprengett hangosan a varázsló. – Oh, csak nem Adam Moriarty és Lucilla Flint fia vagy?

- De, uram.

- Apukád nagyon tehetséges diákom volt – bólogatott Lumpsluck elmerengve. – Anyukád a bűbájtant és az átváltoztatástant preferálta inkább, ellenben ő oszlopos tagja volt a diákcsoportomnak, akikkel rendszeresen összeültünk beszélgetni tanulmányi éveik alatt. Több, mint öt év volt köztük, így sosem feltételeztem, hogy egymásra találnak egyszer...

Professzoruk hamarosan tovább folytatta felfedező körútját, aminek végére direkt Harryék asztalát hagyta. A hármas félkész főzetéhez fűzött egy-egy jó szót, a sebhelyes üstjénél azonban színpadiasan ledöbbent.

- Megvan a győztes! – rikkantotta. – Kitűnő, Harry, csodálatos! Istenemre mondom, örökölted anyád tehetségét, Lilynek arany keze volt! Tessék, drága fiam, tessék, a nyereményed: egy fiola Felix Felicis...

- Tanár úr – szólt közbe határozottan. – Igazán megtisztelő, de szeretném jelezni, hogy ez a „verseny" nem éppen volt fair.

- Miről beszél, édes fiam? – hökkent meg Lumpsluck.