Újra vele (Befejezett)

8. Máté

Máté szemszöge:

- Hagyd őket... Nem éri meg.- hallottam hangját, amire könnyebb volt a tomboló belsőm, mikor megéreztem hideg kezét a forrongó bőrömön és visszanéztem arra a csupaszív nőre, aki a karom között volt. Arcom kellemesen kezdett el bizseregni tenyere alatt. Imádtam ezt az érzést, amibe jól esően beleborzongtam, hiszen magától, saját akaratából érintett meg. Ennek tudatában a pillangók is felröppentek a hasamban. Ám nem tartott sokáig, hiszen ellépett mellőlem, amire a dühöm ismét kezdett megjelenni.

- Gyere, vissza viszlek a szállóba, pihenned kell... Még nem vagy jól ...- Aggódtam és dühös voltam mielőbb vissza kell vinnem őt pihenni, de nem hagyhatom, hogy csak így megússzák ezt az egészet. Anna bólintott és a kapu felé sétált. A fiú még Anna után szólt, de vissza nézve rá jobbnak látta, ha inkább hallgat.

Anna mellett sétáltam, így láttam, hogy nem igazán van ereje járni. Nem is tétlenkedtem könnyedén kaptam fel testét karjaimba, ő pedig nyakamat karolta át és közelebb húzódott hozzám. Nem mondom, nagyon is küzdöttem magammal, hogy ne csókoljam meg hisz, olyan közel voltunk egymáshoz. Eddigi feszült teste lassan ellazult karjaimban, amit nagyon is élveztem, hogy nem feszélyezi, hogy semmi távolság nincs közöttünk. A kapun kiérve fogtunk egy taxit és visszamentünk a szállásra.

A többiek már a teraszon türelmetlenkedtek, tudtam, hogy minket vártak és aggódhattak is hiszmár másfél órája itt kellett volna lennünk, ha a kórházból egyenesen ide jöttünk volna. Gyorsan kipattantam az autóból miután fizettem. Nagy léptekkel nyitottam a másik oldalon az ajtót és segítettem kiszállni Annának. Míg én be csuktam az autó ajtaját, ő már megtett pár lépést, ám egy könnyed mozdulattal ismét a karjaimba vettem. Nem is gondolkoztam csak minél közelebb akartam tudni magamhoz. Tettem pár lépést vele, amikor arra is rájöttem, hogy nem foghatom így sokáig a többiek előtt. A padhoz léptem, ahova finoman leültettem és hátráltam egyet.

- Jól vagy??

- Nagyon aggódtunk...

-Jól vagyok.. keményebb vagyok, minthogy egy kígyó mérge kifogjon rajtam....-Nevette el magát. Mire a többiek is.

- Ha már viccelődik, akkor tényleg jól van...- szólalt meg Bence.

- Tényleg jól vagyok...-próbálta elhitetni mindenkivel, amire kicsit mérges lettem, nem volt jól és ezt ő is tudta.

- Én ezt nem mondanám...

Nem bírtam ott maradni, fullasztott ez a helyzet, hogy nem tarthatom a karjaim között, még mindig dühös voltam, arra a két idiótára. Összezavarodtam és most kezdet minden feszültség kitörni. Felrobogtam a szobámba egy-egy embernek neki is mentem, de nem tudtam most ezzel foglalkozni. Berontottam az ajtón és az ágyba dőltem. Gondolataim nem hagytak nyugtot, ezer dolog cikázott a fejemben és nem tudtam lehiggadni. Az ajtó felől hangosabb nevetések és beszélgetés hallatszott, mikor megütötte a fülem a hangja. Gondolataim abban a pillanatban némultak el. Szívem megdobbant erőtlen kacagását hallva. Majd csend lett, valószínüleg elkísérték páran, hogy pihenni tudjon, amire én is kicsit nyugodtabb lettem. Pár pillanat múlva kopogtak és benyitottak nem zártam rá... el is felejtettem.

- Hé, Máté, mi van veled?- Lopózott be Andris, sejthette, hogy nem vagyok a legjobb formába, így hagyta szokásos viselkedését.

-Nem tudom, haver... nem tudom... Talán kicsit megijedtem...-bukott ki belőlem az igazság, amire csak becsuktam a szemeim és lehajtottam a fejemet.

-TE!!! Te nem szoktál csak úgy megijedni... -nézett rám teljesen kétségbe esve. Mind a ketten tudtuk, hogy nem szokásom megijedni, mindig hideg fejjel kezeltem a dolgaim, de ez más volt.

-Tudom!- vetettem magam hátra az ágyban és a plafont kezdtem el vizsgálni.

-Mi lett veled?!- kérdezte, de aztán a felismerés suhant arcára.-Anna?!-mutatott a mellettünk lévő szoba felé, amire én a falra vezettem a tekintetem úgy, mintha nem is lenne ott egy vastag, tömör akadály.

-Féltem Andris... borzasztóan! Megijedtem, mikor láttam a kígyó harapást a karján...-emlékeztem vissza arra a pillanatra.- Rettegtem, hogy akár komolyabb baja is eshetett volna, vagy még rosszabb.- gördült ki egy könnycsepp, amit hagytam végig folyni az arcomon.- Megijedtem, hogy mennyire sokat jelent nekem...

-De hisz eddig a közelébe se mertél menni...

-Tudod jól, hogy miért... csak a távolból figyelhettem! Azt is csak titokban, az árnyékok között megbújva.

-Tudom haver, de el jött a te pillanatod!! Itt vagy egy házba vele, sőt ő van a szomszéd szobában. A közelében vagy, ne engedd megtörténni azt, ami gyerek korotokban volt...