Száguldó érzelmek - | Charles Leclerc ff. | SZÜNETEL!!!

1. Dupla rémálom

Megvan az az érzés amikor összeszorul a gyomrod, olyan mintha fojtogatnának és nem kapsz levegőt? Nincs? Nem is kívánom senkinek, még az ellenségemnek sem. A látásom elhomályosult a szemembe szökő könny miatt, a szám pedig megremegett, de olyan erősen haraptam rá, hogy ne bőgjem el magam, hogy csodálkozok, hogy nem kezdett el belőle folyni a vér. Szomorú vagyok, sőt nem is szomorú, hanem mérges, dühös és legszívesebben tombolnék, törnék, zúznék a dühtől. Az arcomon több ezer érzelem fut át éppen ebben a pillanatban, de nem a jó fajta érzelmek. Leginkább az undor és a csalódottság. Éppen az az ember árult el, akiben a legjobban megbíztam eddig.

- Ne légy nevetséges Kira. Semmi ilyen nem történt. – hazudta szemrebbenés nélkül. De én pontosan tudtam, hogy mi történt.

- Szóval ezek csak szerkesztett képek, igaz? Te komolyan ennyire ostobának nézel? – nyomtam az arcába a telefonomon lévő képeket egy kicsit magasabb hangvétellel.

- Velem ne emeld meg a hangodat oktalanul. Nincs okod ezt csinálni.

- Aha, szóval megcsalsz, és még hazudsz is róla, de nincs jogom felemelni a hangomat? – ezt a kérdést már szinte ordítva tettem fel.

- Nem csaltalak meg a kurva életbe. – túrt bele a már szinte fekete hajába, és látta rajtam, hogy nem hiszek neki – Te komolyan nem hiszel nekem? Teljesen paranoiás vagy.

- Hinnék neked, ha nem ez lett volna az első, hogy ilyen képeket látok. – ekkor tágra nyíltak a szemei, de egyből pislogott párat, hogy ne vegyem észre – Igen, tudok róla már egy ideje, csak nem hoztam fel, mert annyira szerettelek, hogy inkább lenyeltem, mert nem akartalak elveszíteni. De most már betelt a pohár.

Ekkor már a düh úgy elborította az agyamat, hogy igazából már oda sem figyelek, hogy miket mond és miket kezdett el hozzávágni a fejemhez ezért csak szófoszlányok maradtak meg. De ettől függetlenül pontosan össze tudtam rakni a fejemben, amit mond. Semmi olyat nem mond, aminek köze lenne ehhez a beszélgetéshez. Ismerem már őt egy ideje és pontosan tudom, hogy mit csinál. Elkezd minden rossz dolgot felhozni, hogy én érezzem magamat rosszul és én legyek a szar. De ez most már nem fog bejönni nálam. Most nem fogom hagyni magam.

- Tudod mi a te bajod? – már a szemébe sem voltam hajlandó nézni, de azért folytatta – Az, hogy még senki sem merte az igazat a szemedbe mondani, mert nő vagy és mindenki fél, hogy megbántják a kis lelkedet. Mert attól, hogy mennyire erősnek mutatod magad kívülről, belül kurvára törékeny vagy. Tudod a saját ... is mindig csak utalt rá, de sosem monda ki konkrétan mert nem akarta megbántani téged. - nem hallom, hogy kiről beszélt, de pontosan tudtam, hogy kire utal – Mindig mondta, hogy ne erőltesd a Forma-1-et, mert veszélyes. Mindig le akart beszélni róla és mindig csak kifogásokat keresett. De úgy mondta ezeket, hogy úgy hangozzanak, mintha melletted állna pedig kurvára nem így volt.

- Fejezd be. – a hangom remegett. Nem akartam tovább hallgatni, amit mond. Mindig is tudtam, hogy az illető nem mellettem áll és csak visszahúzni akart. Tudom azt is, hogy szeretett, de sosem akarta, hogy én is versenyző legyek. De ezt nem azért tette mert védeni akart ebben biztos vagyok. 

El akartam menni, nem akartam tovább hallgatni, amit mond, de a csuklóm után kapott és olyan erősen fogta meg, hogy nem tudtam kihúzni a kezemet a szorításából és el is kezdtek zsibbadni az ujjaim.

- Tudod mit gondol rólad mindenki a médiában, hogy miért kerültél be bármelyik csapathoz is? Oh, nem a tehetséged miatt, de még csak nem is a családod miatt, hanem... - nem tudta befejezni a mondatot, mert teli torokból kezdtem el ordítani, mert nem akartam hallani, a mondatának a végét.