Juhar levelek alatt | ✓

harmadik fejezet - hiszel az igaz szerelemben? - kérdezted

Három hónappal később

Kento meglazította a nyakkendőjét és óvatosan a polcra helyezett kép után nyúlt. Az anyja volt rajta és ő. Egy parkban voltak, mindketten vigyorogtak. A nő karjai a nyaka köré fonódtak, kissé előrehajolt így az állát az ő feje búbjára támaszthatta. Emlékezett erre a délutánra. Iskolából jövet az anyja meglepte egy papírsárkánnyal. Vörös volt és széles, magasztosan szállt az égbe akárhányszor eresztette fel a szél szárnyán azt. Az egész délutánját azzal töltötte, hogy az égbolton szárnyaló sárkányt figyelte, futott utána és sikongatva ugrált a magas fűszálak között. Gondtalan volt és boldog. Hiányzott neki az a gyermeki lelkesedés, az a töretlen jókedv és boldogság.

A szívére szorította a tenyerét és figyelte a halkan kalapáló szívét.

Hiányzott neki az anyja.

Késztetést érzett rá, hogy megtalálja őt és megölelje, hogy elmesélje mindazt, ami vele történt ezalatt a három hónap alatt. Néha kisétált a temetőre, a kezében egy frissen fűzött virágcsokorral és figyelte azt a szürke követ.

Nanami Kumiko

1965 szeptember 6. – 2022. szeptember 25.

Ha volt ideje, akkor mesélt neki az életéről, a barátairól, az új receptekről és a hiányról, amit talán sose fog tudni betölteni. Kezdetben gyűlölte a gyászt, legalábbis irtózott tőle, elfordult és szándékosan elkerülte azt, de idővel megtanulta, hogy a gyász igazából csak annak a jelképe volt, hogy szerette az anyját. Az igaz szeretetéről árulkodott mindaz a fájdalom, ami megült benne a halálát követően. Azért hiányzott neki ennyire keservesen, mert túlságosan szerette. Így hát a gyász is szép lett a szemeiben.

Egy keserű mosollyal cirógatta meg a kép keretét, majd feltápászkodva begombolta az ingjének utolsó gombját és elindult az a bejárati ajtó felé. Yu-val egy vacsorát beszéltek meg és semmiképpen se szeretetett volna elkésni, hiszen előtte még beszeretett volna ugrani a közeli virágosboltba. Szerette volna picit felpezsdíteni a lakását.

Kulcsra zárva az ajtót el is indult a lépcsőház irányába. Halkan kopogott a cipője. Mostanában a gondolatai is csendesebbek voltak, a kezdeti őrjöngést felváltotta egy gyengédebb nyugalom. Metróra szállt, majd három megállót követően lelépett a peronról, fel a lépcsőkön, majd balra és abban az utcában találta magát, ahol az édesanyja kedvenc virágosboltja volt. A belváros szívében, egy csendes kis zug tele zöldebbnél zöldebb virágokkal és növényekkel. Miután kinyitotta az ajtót egy halk csengettyű adta a tulajdonos tudtára, hogy újabb vendég lépett be a boltba. A korábbi idős hölgyet most egy talán egyetemista korosztályú lány váltotta fel. Kerek szemüvege volt, és zöld haját egy magas lófarokba kötve hordta.

– Segíthetek valamiben? – mély hangja volt.

– Csak nézelődnék egy kicsit – ismerte be. Volt még ideje a megbeszélt időpont előtt, és szeretett volna elveszni egy picit a zöld növények között. A lány bólintott és vissza is fordította a figyelmét a telefonjára. Viszont a csendet megtörte az újból felharsanó csengő.

Kento éppen egy Monsterra lyukacsos levelét cirógatta, mikor felharsant egy ismerős hang.

– Maki-kun, nem hiszed el mi történt! – Kento szemei megtalálták a kávézóban dolgozó vöröshajú lány tekintetét. Azóta többször is meglátogatta már a helyiséget így nem lepődött meg mikor a lány felismerte őt. – Nanami-san! Hát maga?

– Nanami-san? – bukkant fel egy nagy cserép mögül Itadori. A fiút követte Fushiguro Megumi és a sarkukban pedig nem más ácsorgott, mint Gojo Satoru.