Döntések [Drarry ff. 18+]

21. Vihar előtti csend

Ron hirtelen távozásával feszült csend telepedett a házra. Hermione az idő nagy részét olvasással töltötte és azzal, hogy próbálja kideríteni a Horcruxok elpusztításának módját. Harry többször hallotta, hogy éjszakánként sír, sokszor pedig nappal is előtörtek belőle az érzelmei.

Luna egyre több időt kezdett tölteni Narcissával. Előfordult, hogy egy szót sem szóltak egymáshoz, mégis a kanapén ülve, magukba merülve iszogatták a teájukat.

Draco is igyekezett minél többet anyjával lenni, főleg, hogy szeptember közepére a mardekáros szinte teljesen meggyógyult, legalábbis testileg, bár még mindig próbálta nem megerőltetni magát. Lelkileg Harry tudta a legjobban, hogy sokkal több idő fog kelleni a fiúnak, hogy fel tudja dolgozni a traumákat, mint ahogy mindannyiuknak.

Harry határozottan elutasította Ron távozása óta az egyedül alvást. Beköltöztek mindketten Draco szobájába, nagyobbá alakították az ágyat és előfordult, hogy ki sem keltek belőle. Narcissa azokon a napokon mindig tálcán felvitte nekik az ételt és meg sem próbálta kirángatni őket a szobájukból.

- Az a nyaklánc - kezdte Draco egyik alkalommal, amikor összebújva feküdtek az ágyon. -, fekete mágia, Hermione azért keres hozzá feltörőbűbájt. Tudod, hogy segíthetek neki, igaz?

- Igen, tudom - válaszolta Harry, de feszülten beharapta ajkát. -, az a baj, hogy nem mondhatom el mit csinálunk pontosan. Meg sem kellett volna kérjünk, hogy vedd fel. Ne haragudj.

- Amiatt ne aggódj - súgta a szőke, nyomva egy puszit a hajába, karja szorosabban ölelte mellkasához Harryt. Érezte maga alatt, hogy a fiú mély levegőt vesz. -, gondoltam már rá ezelőtt. Mármint az öngyilkosságra.

Draco egészen addig visszatartotta a lélegzetét, míg Harry meg nem szólalt. Torkát szorította a pánik, sosem beszélt erről komolyan senkivel és nem tette hozzá még Harrynek sem, hogy nem az volt az egyetlen alkalom, hogy csak ez jutott eszébe megoldásként.

- Hogy mi? - Harry azon nyomban felült, annyira gyorsan, hogy bele is szédült. Kikerekedett szemekkel nézett Dracóra, várta, hogy a fiú elpoénkodja, mint mindig, de nem tette. Helyette komoran pillantott fel rá, ujjaival Harry hátát simogatta.

- Még azelőtt, hogy Dumbledore meghalt, sok időt töltöttem a csillagvizsgálónál - vallotta be halkan. Nem úgy tűnt, mint aki büszke rá és persze nem volt az, csak egyszerűen gyáva. Harry egyik kezével a hajába túrt, hogy kissé lenyugtassa a fiút. -, egyik este gondoltam rá. Órákig álltam, pont ott, ahonnan az igazgató is kizuhant később és csak arra tudtam gondolni, hogy talán minden egyszerűbb lenne, ha levetném magam. Még poénkodtam is vele a barátaimnak.

- Várj, erre emlékszem - vágott közbe Harry. Sőt, tökéletesen fel tudta idézni a beszélgetést, mert ott volt, a láthatatlanná tévő köpenye alatt és Draco után leskelődött.

- Kicsit megszállott voltál tavaly - mosolyodott el gúnyosan a szőke. Harry azonban szomorúan nézett le rá. Ha komolyan vette volna a fiút, talán már akkor segíthetett volna neki, mielőtt jobban belekeveredett a háborúba.

- Mindig csak követtelek, de sosem vettem észre igazán, mi van veled - mondta Harry csendesen, elszégyellve magát. Draco felcsúsztatta a Harry hátán lévő kezét annak tarkójára és magához rántotta. Harry meglepetten felmordult, ahogy ajkaik összeértek, de boldogan simult a fiúhoz. Ujjai Draco hajába markoltak, kissé meghúzva azt, amit a szőke egy morgással díjazott. Harry kihasználta a helyzetet és átcsúsztatta a nyelvét Draco szájába, hogy megízlelje a fiút, aki egy pillanatra sem ellenkezett. Lágyan, kényelmesen csókolóztak, tudván hogy egyiküknek sincs igazán hangulata többhöz, de mindketten örömmel merültek el egymásban és a melegségben, ami mindig elöntötte őket, már egy pillantástól is. Végül Harry szakította meg a csókot, kicsit kapkodva a levegőért.