Száguldó érzelmek - | Charles Leclerc ff. | SZÜNETEL!!!

4. Le akartál lépni?

Kira szemszöge:

A fejem majd szétrobban a fájdalomtól. Lehet mégis csak túltoltam a tegnap estét. Szép lassan megpróbáltam kinyitni a szemeimet de az ablakon beszűrődő fény miatt inkább vissza csuktam. Szép lassan elkezdtem megszokni ezért óvatosan kinyitottam a szemeimet és még mindig az ágyban fekve nyújtózkodtam egyet majd körbe néztem a szobámban.

- Na álljon meg a menet. – ültem fel hírtelen az ágyon – Señor Dios, ¿dónde estoy? (Úristen hol vagyok?) – kezdtem el össze vissza kapkodni a fejemet, mert ez nem az én szobám volt. Viszont nagyon kényelmes volt az ágy. NEM, NEM, most valahogy ki kell innen jutnom. Elkezdtem keresni a telefonomat, hogy segítséget hívjak vagy megnézzem, hogy valaki keresett-e, de amikor megtaláltam csak négy olvasatlan üzenetem volt Kikától.

Kika

„HA HAZA ÉRTÉL AZONNAL MESÉLNED KELL"

„CHARLES VITT HAZA! MONDOM ÉN, HOGY ODA VAN ÉRTED"

„NEM IS HAZA VITT HANEM MAGÁHOZ MOST TUDTAM MEG"

„JÓ AZONNAL MESÉLNED KELL"

- Charles vitt haza? – kérdeztem magamtól.

Még egyszer körbe néztem a szobában és most már megakadt a szemem a polcra kirakott trófeákon. Felálltam hogy jobban megnézzem a képeket amiken a Leclerc család szerepelt. Ezek szerint Charles házában vagyok és nagy valószínűséggel a szobájában. Visszaültem az ágy szélére amikor észrevettem, hogy más ruhába vagyok, mint tegnap este. Jaj csak reménykedem benne, hogy nem feküdtem le vele. Hamarabb megölném magamat inkább. Az éjjeli szekrényre néztem ahol egy pirula pihent egy pohár társaságában amire rá volt írva, hogy: „ha felkelsz vedd be! (fájdalomcsillapító)". Nagyon ajánlom neki, hogy tényleg az és nem akar átverni. Mondjuk a borzasztó fejfájásomat már semmi sem tudná jobban rontani ezért tettem amit a cetli mondott. Besétáltam a fürdőszobába ahol a tükörben egyből megláttam, hogy hogyan nézek ki ezért inkább kontyba fogtam a hajamat és lemostam a szétfojt sminkemet. A szobában volt még egy ajtó ami mögött reménykedtem, hogy egy gardrób található hiszen csak nem mehetek ki a szobából egy szál alsóneműben. Még a végén összefutok Leclercel. Kinyitottam az ajtót és valóban egy gardrób volt ahonnan kivettem egy melegítőnadrágot ami bőven nagy volt rám ezért jó erősen kellett megkötnöm a madzagját. Összeszedtem a cuccomat és csendben kinyitottam az ajtót, hogy ne csapjak semmiféle zajt. A tervem az volt, hogy kilopódzok a lakásból és hazáig futok még akkor is ha nem tudom, hogy hol vagyok. Elindultam valamerre mert fogalmam sincs, hogy hol van a bejárati ajtó, de persze nem arra volt amerre elindultam ezért megindultam a másik irányba reménykedve, hogy nem futok össze Charlessal. Viszont ez persze, hogy ez nem jött össze, mert amikor elindultam volna a másik irányba egy hang szólt utánam.

- Jó reggelt! Bocsi ha felkeltettelek. – persze csak én lehetek ennyire szerencsétlen. Lehunytam a szemeimet, vettem egy mély levegőt majd elindultam a hang irányába ami a konyhába vezetett. Ledobtam a cuccaimat a szigetasztal mellé majd levetettem magam az egyik székre – Várjuk, te szó nélkül le akartál lépni? – állt velem szembe a pult túloldalára.

- Nem lett volna olyan meglepő szerintem. – válaszoltam miközben a halántékomat masszíroztam – Amúgy is mit keresek itt?

- Hát gondolom az megvan, hogy este leittad magad? – bólintottam – És az megvan, hogy felálltál a pultra táncolni, majdnem leestél és kitörted a nyakad. – ekkor teljesen lesokkolódtam. Én biztos, hogy nem csináltam ilyet.

- Ugye most csak viccelsz?

- Nem, sajnos nem. Na mindegy is, a lényeg az, hogy Carlos megkért, hogy vigyelek haza, de...