Piano teacher [seongjoong]

Készülődés

Egyre jobban közeledtünk az esküvő napjához. Egy ideje meg már folyton az idegesség járja át a testemet. Azt vettem észre, hogy ha apámat szóba hozza valaki, már fel kapom a vizet. Anya próbál nem beszélni róla, de ezt nem tudja igazán meg tenni. Pont úgy ahogy Seonghwa sem. Ígyis rengeteget gyakorlunk, de ezt meg miattam leginkább. Lehet nem akarok megjelenni azon a napon, de hamár hivatalos dologról van szó, nem mondhatom azt, hogy direkt elrontom vagy valamit teszek azért, hogy kárt okozzak neki.

-Akkor mi nem vagyunk meghívva? - lett csalódott Mingi.

-Nem igazán kaptam meghívókat, hogy el tudjam osztogatni. És én is csak azért megyek, mert kellett neki zongorista.

-Szóval kihasznál téged. - jegyezte meg Jongho.

-Hyung, maradj erős.

-Seonghwa segít neked és veled lesz.

-Tényleg, Seonghwa.. Mi van vele? Haladtok? Vagy még mindig nem történt semmi? - kérdezte Wooyoung, én meg mint mindig amikor csak rágondolok zavarba jöttem.

-E-ezt nem lehet itt iskolában megbeszélni.

-Azt hiszem beindult a dolog srácok...

Amikor vége lett az utolsó órámnak is, a fiúk úgy döntöttek elkísérnek engem a zeneiskoláig, aminek hálás voltam. Az úton elég jót beszélgettünk, de mikor már búcsúztak, sok sikert kívántak az esküvőre. Ugyanis péntek van, és nem találkoznak velem egy ideig, mivel ez a nagy dolog hétfőn lesz.
Az épületbe belépve, Seonghwa jött velem szembe, ahogy veszi fel fekete szövetkabátját.

-Ma máshol lesz az óránk Hongjoong. - állt meg előttem. - Sajnálom, hogy nem szóltunk róla időben, de nem akartuk, hogy ennél is jobban rágörcsölj.

-De akkor hova megyünk?? Miről nem szóltatok? - akadtam ki.

-Anyukád az esküvő helyszínén fog várni ránk. Sok mindent meg kell néznünk, a teremmel kapcsolatban. Főként azt, hogy hogyan terjed a zongora hangja. Tényleg sajnálom, hogy nem lett szólva. Jössz? Időben kell odaérnünk. - mondta mikor már elindult, így gyorsan utána mentem.

Kint beültünk az autójába, ahol Seonghwa GPS-t állított a telefonján, amit utána elhelyezett a telefontartóba. Kicsit meg is lepődtem, hogy ezzel tájékozódik, mert azt hittem pontosan tudja, hogy merre kell menni...

Az út talán egy órás lehetett, amit a végére már teljesen untam. Mégis mikor kiszálltunk, és megláttam a nagy épületet, tátva maradt a szám. Persze, nem szó szerint. Csupán meglepett, hogy még külsőleg is megragadja az emberek figyelmét. Miután kibámészkodtam magam, tanáromra néztem, aki viszont engem. De aztán elindult a nagy ajtó felé, ezért mellé siettem. Résnyire nyitva volt hagyva, így csak bementünk. És mivel voltak itt ruha akasztók, levettük a kabátokat, és feltettük rájuk. A táskámat az autóban hagytam, ezért azzal nem kellett bajlódnom.
Miután beljebb mentünk, megláttam a már feldíszített termet, ami gyönyörű szépen nézett ki. Még engem is képes volt elvarázsolni. Olyan nagy a terem, hogy még a plafonról lógó kristályos csillárok sem értek le annyira. Az ablakokon szintén kristály szerű füzérek voltak végig futtatva.

-Gyönyörű, nem igaz? - kérdezte mögöttem Seonghwa.

-Nagyon szép.

-Fiúk, itt vagytok. - lépett elénk anya, apával az oldalán. Egyből elkapott az a rossz érzés.

Mikor apa is köszönt, egyedül Seonghwa válaszolt neki. Rám csak rámnézett, és beletörődött abba, hogy nem fogok neki köszönni.

-Gyertek, körbe vezetlek titeket. - indult el, majd mi is követtük őt.