My faith in your eyes (bxb) HUN

...at ease (part 7)

...ahová tartozom a világban, az nem egy hely

Edmond

Fura volt a nagy összeveszés óta először visszautazni a szülővárosomba. Ahogy közeledett a busz, felépült bennem valami megmagyarázhatatlan feszültség, de tudtam, hogy azért, mert már lassan négy éve nem jártam ott, és a legutóbbi emlékeim nem túl pozitívak. Vin várt az állomáson, és valahogy megnyugtatóan hatott rám az integető, széles vigyorú jelenléte. Csontropogtató ölelésben részesített, majd megpaskolta a hátam, és a parkoló felé irányított.

- Nagyon régen láttalak. Sokat változtál. Fel sem ismertelek volna, ha nem mutat Darie rólad állandóan képeket.

- Te viszont semmit sem változtál. Ugyanolyan fitt és férfias vagy, mint mindig - nevettem.

Húsz perc múlva már az ebédlőjükben kávéztunk, és túl voltam Vin feleségének, Anne-nek a könnyező szemű, remegő ölelésein is. Vinnel összefutottam azért évente egyszer, de Anne-t nem láttam azóta az ominózus délután óta.

- Jaj, kincsem, olyan borzasztóan rossz, hogy a szüleid még mindig nem jöttek rá, mekkora botorság volt, amit a műveltek veled - törölgette meg a szemeit, majd az asztalon átnyúlva megfogta a kezem.

- Úgy örülök, hogy Darie-val sikerült tartanotok a kapcsolatot, és hogy most végre mi is újra vendégül láthatunk - mosolygott rám meghatottan.

- Kérsz valamit a kávé mellé? Egy sütit? Vagy kekszet? Csináljak egy szendvicset?

Eszembe jutott, hogy régen sokszor túlzottan érzékenynek tartottam, de most elöntött iránta a mélységes hála, és sok évnyi nélkülözés után nagyon élveztem a féltő gondoskodást. Megszorítottam a kezét, és rámosolyogtam.

- Egy szendvics jólesne, köszönöm szépen.

- És mivel töltöd ott lent az időt? - kérdezte hunyorogva Vin.

- Még mindig leginkább munkával. Amikor pedig van rá lehetőségem, gyakorlok.

- Hogy haladsz a terveddel?

- Az edzéssel jól. A többihez még kell egy kis idő. De hamarosan megleszek - mosolyodtam el.

- Ha segíthetek bármiben, szólj! És nagyon örülünk, hogy eljöttél. Jöhetnél gyakrabban, örülnénk neki - mosolygott.

Anne elképesztően jól főz. Vacsora közben beszélgettünk, elmesélték, mennyi minden változott a hétvégi telken, amire gyerekkoromban rendszeresen kijártunk, Vin beszámolt a legutóbbi horgászsikereiről, Anne pedig a városról faggatott, ahol éltem, amióta elmentem, és a barátokról, akiket ott szereztem. Miután segítettem elmosogatni, Vin kiment a kertbe begyújtani a tüzet a szalonnasütőben, mert desszert gyanánt mályvacukrot terveztünk pirítani, Anne pedig felkísért az emeletre, a régi szobámba, amit még akkor neveztünk ki az enyémnek, amikor gyerekként gyakran itt aludtunk Darielával. Neki is volt egy külön szobája az enyém mellett. Elhaladtunk az ajtaja előtt, és megmosolyogtam az ajtórésben látszódó, változatlanul lila falakat. Anne kitárta a folyosó végi ajtót.

- Nem igazán változtattunk semmin. Felhúztam az ágyneműdet, és tettem ki neked törölközőt a fürdőszobába. Remélem, még mindig otthonosan érzed magad itt - mosolygott rám nagyon kedvesen.

Beléptem. A falak a megszokott kékben virítottak, és a berendezés sem változott nagyot. Amin azonban meglepődtem, hogy a szekrényeken elhelyezett képkeretekben a régiek mellett az elmúlt háromnegyed évben készült Darie-val közös képeink egy részének is jutott hely.