My faith in your eyes (bxb) HUN

...fate is near (part 9)

...közelebb

Daegan

Robb átszellemülten tolta a bevásárlókocsit a polcok között.

- Na jó. Paprikás chips Denisnek, kesudió nekem, tortilla Aidennek... – sorolta. - Chris pattogatott kukoricát kért, de folyton elfelejtem, hogy a vajasat szereti és a sajtosat utálja, vagy fordítva, úgyhogy mindkettőt vettem. Te megvagy? – nézett rám kérdőn.

Nagyon motivált tudott lenni, ha kajáról volt szó. Megálltam a gyümölcsös részleg mellett és felkaptam egy almát.

- Mehetünk az alkoholok felé, kapitány – közöltem vele az álláspontomat.

Aznap délelőtt készültünk el a nyolcadik vázlattal, a reggeltől éjszakáig nyúló ötletelések eredményeképpen sikerült minden apró részletet lefixálni végre, úgyhogy úgy gondoltuk, a további számírós esték és a komolyabb gyakorlást igénylő felvételek előtt megérdemlünk egy kis lazítást. Egészen pontosan kanapén fekve filmnézést értettük ezalatt.

Telepakoltuk a kocsit gyümölcslével, sörrel és ciderrel, hogy csak a jelentősebb tételeket említsem, és a kasszáknál kígyózó sorok felé vettük az irányt. Nagyon szórakozott voltam aznap, az agyam még teljesen benne volt az új album anyagainak a szerkesztésében. Sajnos ezen a ködön keresztül is elért hozzám két gimnazistának tűnő lány izgatott sutyorgása. Ahogy rájuk néztem, a sutyorgásuk intenzívebbé vált, és egymásba kapaszkodva mutogattak rám, majd hangosan nevetgélni kezdtek. "De hátha biszex!" - hallottam ki a párbeszédből, és azonnal rosszul lettem. Tudom, hogy minden zenésznek mélyen tisztelnie kéne a rajongóit, és kedvesen és készségesen pózolnia a közös szelfikhez, és firkálni bármire és bárkinek a különböző testrészeire az aláírását, de engem az intenzíven rajongó emberek többségétől egyszerűen kirázott a hideg, és előre befeszültem attól, hogy esetleg ismét egy szociális készségeimet próbára tévő szituációba kerülök. Ráadásul elképedtem azon, hogy a sok buzizós bulvár mellett még tudnak ilyesmiben hinni.

Robb elém lépett, amikor meglátta a felzaklatott fejemet, eltakarva ezzel a bámészkodó lányok elől, és a szemét forgatta, mire kitört belőlem a nevetés.

- Ne törődj velük – mondta olyan hangerővel, hogy a lányok biztosan nem hallhatták.

- Nem tudják, hogy már megvan a herceged – kacsintott rám.

Ebben a pillanatban kerültünk végre sorra, és ahogy a pénztárban ülő srác felé fordultam a szememet forgatva a kijelentés miatt, a szívem kihagyott egy ütemet. Egy idióta voltam, amiért nem gondoltam arra az eshetőségre, hogy a srác a parkolóból azért volt itt, mert itt is dolgozik. Ahogy rám nézett, mindketten megmerevedtünk. Meglepetés futott át az arcán, amiből tudtam, hogy azonnal felismert. Valahol mélyen halványan megfogalmazódott bennem a remény, hogy talán nem a bulvárhírekből, hanem azért, mert az én dalaimra is szokott táncolni. Elképzeltem, és annyira jólesett a gondolat, hogy rögtön bele is pirultam, amikor felfogtam, mire gondolok. A srác józanodott ki először a pillanatból, és Robb felé fordulva jó estét kívánt nekünk. Beleborzongtam a hangjába. Meleg tónusú volt és határozott. Robb egyáltalán nem vette észre a kis intermezzót, mert a pakolással volt elfoglalva. A vásárlás túl gyorsan zajlott le, és miután udvariasan elköszöntek egymástól, én még mindig lefagyva álltam néhány századmásodpercig és úgy éreztem, hogy képtelen vagyok követni barátomat a parkolóba. De azután elléptem a következő vásárló útjából, és még egy utolsó, gyors pillantást vetettem a srác névtáblájára. Edmond Ray – a szavak visszhangoztak a fejemben, és alig voltam magamnál, amikor kiléptem az ajtón. Robb éppen lecsukta a csomagtartót, amikor észrevette, hogy céltalanul ácsorgok az üzlet és a kocsi között, és értetlen fejjel meredt rám.