Végleg a szívügyem maradtál - Novella

Végleg a szívügyem maradtál -

2021. július 04. 

Eddig sosem éreztem, hogy bárki is figyelmen kívül hagy, és az is volt a szándékom, hogy másoknak is ezt az üzenetet közvetítsem. Sosem találtam meg azt a különleges szeretetet, ami számomra a biztonságot és a törődést jelentette. Mindig vágytam arra, hogy valaki felemeljen és együtt repüljünk, amíg csak az utunk végére érünk. Minden álmom az volt, hogy valaki az életem középpontjában legyen, és mindig számíthassak rá.

Ám egyszer az életemben megtörtént az a pillanat, amikor egyetlen ember végleg elvarázsolta a szívemet, és nem értettem, hogy miként lopódzott be az üres lelkembe. Mostanra már másfél év telt el azóta, de még mindig nem tudom lezárni a múltat és továbblépni nélküle.Minden nap az elmúlt másfél év során ugyanaz a történet játszódik le a fejemben: az az álom, hogy az ajtóm előtt fog állni és bocsánatot kér tőlem, hogy együtt kezdjünk újra. Tudom, hogy ebben már csak hiú reménykedés rejlik, ő rég túllépett rajtam, és a távolságtartása csak még jobban magához láncolt. Annak ellenére, hogy most más kapcsolatban vagyok, még mindig cipelem magammal a múlt hegeit, és tudom, hogy örökre a szívemben őrzöm azt a napot, amikor először találkoztunk, és amikor utoljára láttam.

Visszamennék abba a júliusi napba, amikor senki nem tudott volna kimozdítani az ágyból és elküldeni bárhová, és mégis éreztem, hogy mennem kell, és meg kell ismernem őt. Bár először azt gondoltam, hogy ez csak egy újabb randi lesz, amiről hamarosan lemondok, mondván, hogy nem vagyok erre kész.Amikor találkoztunk a Tatai buszállomáson, már az első pillanatban a karjaiban találtam magam, és nem tudtam felfogni, hogy mi történik. Kezdetben úgy éreztem, hogy hülyének néz, hogy ennyire gyorsan magához vonzott. De ahogy sétáltunk, ő mesélt vicces történeteket, és a telefonján vicces videókat mutatott nekem, és nekem is nevetnem kellett. Egy pillanatra elővettem a telefonomat, hogy megnézhessem, hogy ő is nevet-e a videóimon, amikor hirtelen átölelt, és ezt kicsit tolakodónak éreztem az első találkozás alkalmával. De ahogy múlt az idő, egyre jobban egymásra találtunk, és mire észbe kaptam, már ketten ültünk egy padon, és mélyen a lelki traumáinkról beszélgettünk. Rengeteg közös dolog volt közöttünk, és éreztük, hogy bízhatunk egymásban. Az este során a szívünk együtt dobogott, és tudtuk, hogy ez más, mint az eddigi ismerkedések.

Aznap délután az életüket örökre megváltoztatta. Hirtelen vonzalmunk és kölcsönös megértésünk megnyitotta a kaput az érzelmek előtt, és habár mindketten tartottak a sebezhetőségtől, nem tudtunk ellenállni a pillanatnak. Azóta hosszú idő telt el, de az emlékek és érzések továbbra is bennem élnek. Még mindig várok az elveszett lehetőségre, hogy újra találkozzunk, de mélyen tudjuk hogy már soha nem lesz ugyanaz, mint azon a különleges napon. Mindig kísért engem, de talán az az érték, hogy megtaláltuk egymást, és megoszthattuk az életüket. Az élet folytatódik, de az emlékek mindig elkísér engem, mint azok a pillanatok a padon, amikor először igazán éreztem hogy, valakinek fontos vagyok. 

Az idő múltával egyre több közös élményünk volt: nyaralások, vidám szórakozások, és este, egymás mellett pihentünk. Hétvégeken át csak azt szerettük volna, hogy ketten lehessünk, megnézzünk egy filmet, és teljes mértékben élvezzük az együtt töltött időt.

Azóta is őrzöm azokat a pillanatokat, amikor a hétvégéinket kettesben töltöttük, megnéztünk egy-egy filmet, és élveztük az együtt töltött időt. Senki közülünk nem akarja, hogy a mi történetünk ilyen tragikus véget érjen, és mindketten komolyan dolgozunk azon, hogy a kapcsolatunk továbbra is erős és tartós legyen. Az emberek a környezetünkben is örülnek boldogságunknak és az együttműködésünknek, és örömmel látják, ahogy együtt építjük a jövőnket.

Az egyik januári hétvégén azonban minden gyökeresen megváltozott, és a korábbi harmóniát kisebb feszültségek váltották fel. Az ekkor előtörő túlzott aggodalmam és a néha felbukkanó féltékenykedésem komolyan megterhelte a kapcsolatunkat.