Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Messzeség

Egy ablaktalan teremben állok zártsága ellenére, a fényszóróknak köszönhetően az egész hely fényárban úszik.

Telefon csörgést hallani, fáradtan kutatom át zsebeimet amint realizálom, hogy az én csengőhangom tölti ki a teret.

— Igen? – szólok bele a fellelt készülékbe.

— Szia csillag.

Alexander.

— Szia idegen. Mit szeretnél?

Ebben a fedett térben szinte alig van térerő, így szerencsétlennek háromszor kell belevágni a mondandójába.

— Ne felejtsd el a közös vacsit amit három napja ígértél, Darien már nagyon várja!

— Darien? – kérdezek vissza pimaszul.

Hatalmas sóhaj szűrődik át.

— Rendben, én!

Felnevetek, mire ő is követi a példámat. Majd újra érdeklődni kezd.

— Tulajdonképpen hol is vagy?

A feltett kérdésében semmiféle féltékenység vagy korlátozási vágy nincs, egyszerűen csak, mint aggódó barát próbál odafigyelni merre tűntem el egy árva szó nélkül.

Kissé hezitálok..

— Fedora megint amerikában van, elhívott reggelizni aztán vásárolgatni megyünk.

Szemrebbenés nélkül mondom ki a hazugságot, miközben Louis áll velem szemben és fülig ér a szája a kialakult helyzettől.
Olyan kárörvendő mosolyt ölt, mint aki előre tudja, hogy hamarosan belefulladok a hazugságaim tengerébe.

— Ne kajáld tele magad, jó helyre viszlek vacsorázni, – jóleső nevetést hallat – szeretlek.

Megszeppenek, nem jó ez így. Kétlem, hogy készen állok erre a szóra. Azt még inkább nem hiszem, hogy megérdemlem azok után, mennyi mindent elhallgatok előle mostanában.

— Most mennem kell, szia idegen. – cuppanós puszit imitálok és zsebre rakom a telefont.

A hátam mögött feltűnik egy statiszta és jelzi a rendezőnek, hogy az állványokat felszerelték és készen áll mindenki a forgatásra.

Louis aprót biccent a fejével majd szavait már csak nekem irányítja.

— Hiába vagy színész, még most is képes meglepni a kegyetlen és mesteri alakításod. Feltűnt már neki, hogy csak játszol vele?

— Nem tudod mit érzek iránta. – hátborzongatóan ideges hangon jelentem ezt ki.

Vállamra helyezi kezét és látványos nevetésbe fog, az egész csarnok minket néz.

— Leginkább semmit, ha képes vagy ennyiszer és így átverni, ha titkolózol előtte igazán kevés lehet odabent – mellkasomra bök mutatóujjával – az érzésekből.

Megrettenek, átfut az agyamon mondandója.

Képtelenség! Tudom, hogy érzek valamit.

Félek, hogy talán nem eleget.

— Inkább hanyagoljuk a lelkizést és essünk túl ezen. – pattanok bele a sminkelős fotelbe.

Három napja ez megy, napközben forgatás a srácokkal aztán éjjel visszajövök ugyanide és folytatom a munkát.
Össze-vissza hazudozom, már néha én is belekavarodok kinek mit mondtam éppen.

Három nappal ezelőtt beleegyeztem, hogy Alexander, Darien és én hármasban vacsorázzunk.
Szegény kissrácot le sem lehet vakarni a testvéréről, annyira jól esik neki a törődés.