Logan 1: Karácsonyi kaland (átdolgozott kiadás)

3. fejezet

Tíz perccel később együtt léptünk ki a ház ajtaján, lesétáltunk a kapuhoz, azon túl pedig már a rendelt taxi várt rám a járda mellett. Kicsit bizonytalanul léptem az autóhoz, Logan kinyitotta nekem az ajtót, végül beültem, de lehúztam az ablakot, Logan pedig az ajtóra könyökölt.

- Elmentettem a számomat a telefonodba, amíg aludtál - szólt hozzám, mire meglepve néztem fel rá. Már teljesen fel volt öltözve, kapucnis kabátja körbeölelte magas alakját. - Bármi van, csörögj - tette hozzá, aztán nem is várt a válaszomra, előrehajolt és ismét megcsókolt, végül felegyenesedett és az autó tetejére csapott. Időm se volt igazából reagálni vagy bármit mondani, csak néztem a sofőrre, aki a visszapillantóból tekintett rám, miután kigördültünk az útra.

- Minden rendben van, kisasszony? - kérdezett a sofőr, amíg az ablakot felhúztam, közben haladtunk lefelé az úton, így lehetőségem volt jobban megnézni a környéket, ahol Logan lakott. Egy domb tetején állt a ház, közvetlen szomszédai nem voltak, a többi ház, ami lejjebb helyezkedett el, sokkal távolabb volt, alig laktak még ezen a környéken, volt, ami még építési teleknek tűnt számomra. A ház kívülről is olyan fenomenális volt, mint belülről. Sötétszürke falak, modern építészeti stílus, mint egy erőd a fém kerítéssel és kocsibeállóval.

- Persze - tettem hozzá, mikor rájöttem, hogy a sofőr a válaszomra várt, aztán mondtam neki a címet, hova lesz a fuvar, de a sofőr csak legyintett.

- Tudom, kisasszony. A megrendelő kifizette önnek a taxit - tette még hozzá, hogy elakadt a szavam is. Honnan a fenéből tudta Logan, hogy hol lakom és miért fizette ki nekem a taxit? Mégis mi a fene volt ezzel a sráccal? De nem jutottam előrébb a saját gondolataimmal, újra és újra felrémlettek előttem a kérdések, amikre nem voltak válaszok, így inkább kényelmesen elhelyezkedtem az autóban és csak figyeltem, hogy a város elsuhant mellettünk. Ez az újgazdag környék volt, monumentális épületekkel és grandiózus kertekkel, lenyűgöző látványt nyújtottak. Még most is rabul ejtett a város szépsége, ami LA-t jelentette a számomra. Látványos volt, közben veszélyes is. Bakersfield ehhez képest kisvárosnak tűnt, bár szerettem ott élni, mégis jó volt elköltözni anyától és belevágni a felnőtt életbe, nem beszélve az egyetemről.

A taxi lassan megközelítette a forgalomban azt a környéket, ahol laktam. Elég messze volt Logan házától, kertváros volt ez is, de inkább a középosztálynak épült, kertes és emeletes házak vegyesen mindenütt, játszóterek, iskolák és óvodák mindenfelé. Szerettem itt lakni, Bakersfieldre emlékeztetett, ráadásul viszonylag jó közlekedés volt innen az egyetemre. Ahogy begördült a taxi a lakásomnak helyt adó társasház elé, úgy köszöntem el a kedves sofőrtől és szálltam ki a kocsiból. Odafent összetalálkoztam a szomszédommal, kora ötvenes, egyedülálló nő volt sok macskával, nem volt épp felhőtlen a kapcsolatunk, de azért ellaktunk egymás mellett.

Amint a bérelt lakás ajtaja elé értem, már nyitottam is a kulcsommal és megkönnyebbülve rúgtam le magamról a magassarkú cipőmet, amint bezárult mögöttem az ajtó. Odabent kellemes meleg fogadott, ismerős illatok vettek körül, ez az én kuckóm volt és bár nem csillogott a luxustól, vagy épp a pedáns rendtől, mint Logan lakása, én imádtam. Kellemes törtfehér színben pompáztak a falak, a nappali és a konyha egybe épült, nem volt túl nagy, de két embernek még így is nagyon kényelmes volt. A bejárattal szemközti ajtón lehetett a zuhanyzós fürdőszobába lépni, ez fehér volt ugyan, de elavult, mégis megvolt a maga bája. A bejárati ajtótól balra beépített szekrények rejtették a holmimat, míg a lakás végében volt a hálószobám. Mondjuk félszobának inkább lehetett volna nevezni, mivel csak a százhatvanas matracom fért be, amit raklapokra tettem és nagyjából itt ki is merült minden, ráadásul ehhez nem rendes ajtó tartozott, hanem harmonika ajtó. Ettől függetlenül én kedveltem a lakás báját, otthonos volt és kellemes.

Lekaptam magamról a kabátomat, feldobtam a szobainasra a fal mellett, aztán a fejemen áthúztam a ruhámat, amit a földre hajítottam. Nem érdekelt túlzottan, hogy szanaszét van a holmim, nem voltam a pedáns rend híve. Én olyan voltam, akire azt mondják, hogy a káoszon is átlát, vagy valami olyasmi.

-o-o-o-o-o-

Napközben telefonon beszéltünk ugyan Sylvivel, de nem állhatta meg, hogy késő délután betérjen hozzám. Mosolyogva nyitottam ajtót barátnőmnek, lesegítettem róla a kabátot és a bolyhos sapkát, ami összekócolta vörös haját, majd azon nyomban egy bögre forralt bort toltam a keze ügyébe és a kanapéra tereltem őt. A tévében megállítottam a filmet, amit néztem a Netflixen, így most csendes volt a lakás, viszont ahogy barátnőm leült, már terítettem is rá a puha plédet és helyet foglaltam vele szemben a kanapén, felhúztam a lábamat, majd a pléd alá dugtam meztelen talpam.

- Mesélj, mi volt? - kérdezett barátnőm, közben a kezében tartott forralt bort fújkodta, hogy legalább a túlzott forróságot enyhítse valamennyire és iható legyen az ital. Magamhoz ragadtam a saját labradoros bögrémet a dohányzó asztalról, és belekortyoltam a saját italomba.

- Hát... nagyon furcsán váltunk el. Mármint elcseszett jó volt a reggel és hallod, olyan házban lakik, hogy úristen - kezdtem bele, aztán csak ömlöttek belőlem a szavak. - Tudod, azon az új építésű részen él LA másik felében, és az a test... - kalandoztak el gondolataim, visszaemlékezve a reggeli szexre Logannel. Még az arcom is belepirult az emlékekbe, éreztem, hogy elönt a forróság.

- Úgy látom, tényleg nagy hatással volt rád - pillantott rám Sylvi somolyogva.

- Tényleg, ti mikor mentetek el, egyáltalán nem emlékszek rá?

- Miután téged felvitt az emeletre, még váltottunk pár szót, aztán Dylan hívott taxit és együtt mentünk. Őszintén, nekem valami furcsa van ebben a srácban - nézett rám összeráncolt szemöldökkel Sylvi.

- Mire gondolsz?

- A ház, az autója, az, ahogy beszélt a biztonsági őrrel, miután mi beültünk a kocsiba. Nem tudom, nekem itt valami nem tiszta, de Dylan sem mondott semmit. Mondjuk nem is volt rá alkalmunk - pirult bele barátnőm a saját szavaiba, ahogy visszaemlékezett a hajnalban történtekre, én meg kuncogva dugtam hideg talpamat a lábához, hogy majdnem eldobta a bögrét a kezéből. - Jézusom, de hideg a lábad! Vidd innen azonnal!

- Ezek szerint jó a srác az ágyban, vagy tévednék? Csak nem nálatok folytattátok? - néztem vigyorogva barátnőmre, miközben a Netflixen elindítottam a filmet, amit elkezdtem, így duruzsolt nekünk a háttérben, míg beszélgettünk.

- Utálom, mikor így rákérdezel mindenre. De igen, ott folytattuk és isteni volt - kuncogott Sylvi mosolyogva, végül az egész éjszakát átbeszéltük. Valamikor hajnali három körül álmosodtunk el annyira, hogy együtt besétáltunk a hálóba, lenyomtam barátnőmet az ágyra, majd lefeküdtem mellé és kettőnkre húztam a takarót. Nálunk ez már megszokott dolog volt, olyan volt ő nekem, mintha a testvérem lett volna. Egyke gyerekként nem tudtam, milyen testvérekkel felnőni, viszont Slyvi olyan volt nekem, mintha az lenne és én boldog voltam ettől. Hálás voltam, amiért így kitartott mellettem és nem hagyta, hogy mélyebbre süllyedjek a depresszióban az elmúlt hónapokban.

Másnap reggel elbúcsúztunk egymástól, aztán első utam a konditerembe vezetett, ahova egy hónapja jártam. Sylvi vett rá, hogy kezdjek el újra mozogni, való igaz volt, hogy az utóbbi évben nagyon elhagytam magam, holott ez nem én voltam. Szerettem mozogni, kirándulni, falra mászni, kipróbálni mindenféle sportot. Nem voltam jó mindenben, ennek ellenére élveztem a mozgást, teljesen mindegy volt, hogy az bicikli, ugrókötél vagy épp súlyzós edzés volt kiegészítve saját testsúlyos gyakorlatokkal. Amint betértem a terembe, a recepciós hölgy már ismerősként köszönt rám, gyorsan átöltöztem a nőknek fenntartott öltözőben, aztán vállamra dobva a törölközőt léptem ki a terembe. Sok ember volt most lent, mindenki más gépet foglalt el, ezért bár nem szerettem futni, most a futópad felé vettem az utam. Fel voltam dobva, mint talán már nagyon rég, szóval fülembe nyomtam a fülhallgatómat, rádobtam a törölközőt a futópad konzoljára, aztán nem volt megállás.

Üvöltött a rock és a pop a fülemben, miközben elkezdtem növelni a tempót, a pad nem elektromos volt, a futó maga szabályozta a futásával a pad forgását, így fel se tűnt, milyen gyors tempóra kapcsoltam rögtön, egyszerűen elragadott a zene ritmusa, kis híja volt, hogy nem énekeltem közben, de ez is csak azért maradt el, mert különben nem kaptam volna levegőt. Fogalmam sem volt, meddig futottam így, egyszerűen élveztem, hogy a fülemben felcsendülő dallamok elragadtak, tempóm egyenletessé vált, szabályosan vettem a levegőt, pedig régen utáltam futni, most mégis úgy éreztem, hogy erre volt szükségem.

Mikor már azt éreztem, hogy elég volt a futásból, lassan kezdtem el visszavenni a tempót és még sétáltam legalább tíz percig, hogy szívem ütemes dobogását csillapítsam, légzésem is visszaálljon a normális tartományba. Mosolyogva álltam meg a végén, ami másnak is feltűnt, több srác fordult utánam, amit észre se vettem, csak somolyogva az orrom alatt sétáltam ki a teremből, megszakítva olykor kezdetleges tánclépésekkel és fordulatokkal, fülemben még mindig szólt a zene, magamban énekeltem az újabb és újabb dalokat. Feldobva éreztem magam, négy év után először őszintén boldog voltam és a mennyekben jártam, semmi és senki nem tudta volna tönkre tenni ezt a pillanatot.

Az öltözőben ugyan ki kellett vennem a fülemből a fülhallgatómat, de gyorsan lezuhanyoztam és visszavettem az utcai ruhámat, ismét a fülembe nyomtam a fülest és dúdolva léptem ki a teremből. Boldog mosollyal az arcomon hagytam el a termet, az utcán is boldogan lépkedtem, miközben a táskám a vállamon pihent, ismét megszakítottam lépéseimet tánclépésekkel. Nem voltam botlábú, bár nem tanultam táncolni, így gyerekként csak a filmekből tudtam ellesni mindent. Imádtam a Dirty Dancinget, soha senkinek nem vallottam be, de tini fejjel oda voltam Patrick Swayze-ért, na meg Baby... olyan akartam lenni, mint az a lány.

Egyke gyerek voltam, a vérszerinti apám elhagyott minket a születésemkor, anya pedig több férfival is próbálkozott kapcsolatba bonyolódni az évek során, de minduntalan kifogta a rosszabbnál rosszabb figurákat, úgyhogy az elmúlt években felhagyott a kísérletezéssel. Így éltünk mi ketten Bakersfieldben, míg nem betoppant az életembe Andrew. Akkoriban, tiniként lenyűgöző volt a megnyerő stílusa. Okos volt, én pedig felnéztem rá, büszke voltam arra, mikor felvették az egyetemre. Bár ritkábban találkoztunk, mégis öt évig egy párt alkottunk. Akkoriban meg sem fordult a fejemben, hogy szurkálódásával, elejtett beszólásaival mit okozott bennem, csak később eszméltem rá, mit tett az évek során. Leépítette az önbizalmamat, csak az volt jó, amit ő mondott és ahogy mondta, hiába mondtam el a véleményemet, az nem jelentett semmit. Elvégre Andrew kitűnő tanuló volt, én inkább a négyes átlagot súroltam, de anya mindig azt mondta, hogy tartsam a szintet, viszont a legfontosabb, hogy amit szeretek, azt szívvel-lélekkel csináljam és igenis tegyem oda magam.

Így esett, hogy bár szerettem Andrew-t, egy idő után nem tudtam hova tenni a kapcsolatunkat, szerettem is, meg nem is. Ambivalensek voltak az érzéseim iránta, de akkor már annyira benne voltunk mindenben, hogy követtem őt LA-be és jelentkeztem az egyetemre. Nem arra, amire ő, nem érdekelt az informatika, helyette inkább kereskedelem és marketing szak irányba mozdultam el és úgy tűnt, ezen belül a logisztika lesz az én utam. Szerettem a sulit, szerettem azt, amit tanultam, mégis Andrew csak a száját húzta nem egyszer, ahányszor szóba került az egyetem. Nem olyan középosztálybeli családból jöttem, mint ő, hiába kaptam valamennyi ösztöndíjat, keményen fizetnem kellett a suliért és az albérletért is, nem beszélve minden másról. Anya ugyan támogatott, viszont nem szerettem volna, ha többet áldoz rám, mint ami szükséges, végre a saját lábamon akartam megállni.

Gondolataim közepette sétáltam az utcán, fel se tűnt, mikor valaki utánam eredt, csak akkor eszméltem, mikor a társasház kapualjába értem, megragadott a férfi hátulról, úgy lökött a falnak, végül dühösen villogó barna szemekkel meredt rám Andrew. Eddigi jó kedvem tovatűnt, ösztönösen szorítottam meg a táskám pántját.

- Megvagy, kis fruska! Mit gondoltál, mégis mit csinálsz? - Esett nekem dühtől fojtott hangon Andrew. Láttam az arcán, hogy istentelenül fel van paprikázva, próbáltam hátamat a falnak simítani. Még élénken élt bennem azaz este ott a Loyd parkolójában, most viszont nem volt itt Logan, hogy kihúzzon a bajból.

- Mit akarsz már megint? Nem te rúgtál ki?! - fakadtam ki, mégis ez harmatgyenge próbálkozásnak tűnt ebben a pillanatban.

- Ki nem szarja le, akkor sem állhatsz le ilyen alakkal, mint az a rohadék!

- Mi bajod van neked, Andrew? - kérdeztem vissza, állva a férfi kemény pillantását.

- Mégis mi bajom? Úgy viselkedsz, mint egy útszéli szajha, szerinted ez milyen fényt vet rám?

- Komolyan, neked ez a legnagyobb problémád?! - fakadtam ki most már én is. Egyszerűen nem értettem őt, Andrew rúgott ki, akkor mégis mi az isten baja volt velem? Mielőtt azonban bármit tehettünk volna, szóváltásunkat megszakították.

Mindketten oldalra kaptuk a fejünket, tőlünk alig pár méterre Logan állt teljes életnagyságban, tekintete villámokat szórt, de nem mozdult onnan, ahol állt. Állát felszegte, úgy nézett le volt barátomra.

- Mit mondtam neked? - Logan hangja selymes volt, a hideg is kirázott tőle, volt ebben valami alattomos fenyegetés.

- Leszarom, mit mondtál! Most nincs itt a fegyveres haverod, hogy megvédjen tőlem, faszkalap! - dörrent Andrew dühös hangja, már teljesen Logan felé fordult, aki még mindig zsebre tett kézzel állt és várt. Volt Logan testtartásában valami, amit nem értettem.

- Tényleg nem tudod, mikor állj le, ugye? - kérdezett vissza Logan, állát felszegte, olyan flegma, kihívó arccal bámult az exemre, hogy még én is megriadtam tőle. Nem tudtam, mire képes ez a fickó, de abban biztos voltam, hogy ebben a pillanatban féltem tőle. Andrewnak sem kellett több hergelés, azonnal megindult Logan felé, mire a másik férfi pillanatok alatt kirántotta a kezét a zsebéből. Én fel sem fogtam igazán, mi történt, olyan gyorsan zajlott le az egész.

Logan elkapta Andrew felé lendülő karját, lefelé rántotta őt, miközben bal lába ezzel egyidőben emelkedett és térde Andrew gyomrába rúgott. Andrew görnyedve hajolt előre, Logan jobb ökle pedig hatalmas lendülettel csapott le az exem arcára. Döbbenten néztem végig a jelenetet, nagyon gyors volt és letaglózó, Andrew orra vérezni kezdett, hallottam, ahogy eltört és furcsán roppanó hangot adott ki, miközben az exem kiterült a hideg betonon. Pár járókelő még utánunk is fordult, láttam, ahogy a kibontakozó jelenetet figyelik.

- Kevés vagy te hozzám! - Logan köpte a szavakat, ahogy megvető tekintettel bámult az exemre. Nem is mondott többet, csak ott hagyta az agonizáló srácot, majd felém indult el. Nem tudtam hova tenni az egész szituációt, Logan csak fogta a kezemet, elhúzott a kapualjból és a kezemben lévő kulccsal kinyitotta az ajtót, majd beterelt rajta. Visszanézve még láttam, hogy Andrew ott fekszik az utcán és próbálja összeszedni magát, valaki odaszaladt hozzá, hogy segítsen neki, aztán Logan felterelt a lépcsőn.

Képtelen voltam megszólalni, vagy szóvá tenni ezt az egész jelenetet, miközben beléptünk a lakásom ajtaján és zaklatottan vágtam le a táskámat a kanapéra, hogy aztán hajamba kapva sétáljak fel-alá a nappaliban. Logan becsukta maga mögött az ajtót, megállt tőlem alig pár lépésre, de nem tett semmit, csak figyelt kifejezéstelen arccal.

- Mégis... mégis mi a franc volt ez? Minek kellett így bánnod vele, neked teljesen elment az eszed? - fordultam most dühösen Logan felé. A nevezett felrántotta a szemöldökét, mint aki nem hisz a fülének.

- Parancsolsz?

- Jól hallottad, minek ütötted meg?! - néztem rá dühösen, magam mellé ejtve a kezemet, ami most az indulattól ökölbe szorult.

- Talán madárnak nézek ki? Már harmadszor húzom ki a formás segged a pácból és ez a hála érte. Úgy nézek én ki, mint az a kis szarrágó odalent? - nézett rám átható kék szemekkel Logan, az arca sértettséget tükrözött. - Nem az exed vagyok, ha még nem tűnt volna fel!

- Nem, valóban nem vagy az exem! Igazából nem is tudom, minek vagy itt!

- Uh, erre azért nem számítottam - nézett rám most már úgy, hogy tudtam, sikeresen megsértettem Logant. Látszott a tekintetén, ahogy végignézett rajtam. - Azt hittem, te más vagy, mint a többi csaj, de úgy tűnik, tévedtem. - Elfordult tőlem és az ajtó felé vette az irányt nagy lendülettel. Már félig kinyitotta az ajtót, mikor kapcsoltam és utána szaladtam, szabad kezemmel a karját fogtam meg. Éreztem ujjaim alatt megfeszülni az izmait, ahogy a félig nyitott ajtóban állt és úgy nézett le rám.

- Várj már! Ne haragudj, oké? - néztem fel rá könyörgő tekintettel, szarul esett, amit mondott. Igaza volt abban, hogy már háromszor húzott ki a pácból, én pedig számon kértem valami olyanért, amihez egyébként semmi köze nem lett volna. - Nem akartalak megbántani...

- Pedig sikerült! Ha csak ennyi hálát mutatsz bárkinek is, aki vigyáz rád, akkor szerintem jobb, ha nem ismerjük egymást. - Azzal a lendülettel faképnél hagyott, én pedig megrendülve álltam ott a nyitott ajtóban.

Ez a nap nem lehetett volna ennél is borzalmasabb.

-o-o-o-o-o-

Az ominózus eset után Andrew messzi ívben elkerült, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, milyen megvető és lekicsinylő pillantásokkal mért végig, amikor összefutottam vele és Gigivel az egyetemen.

Ha tehettem, mindkettejüket és a kis bandájukhoz csapódott embereket is messzire elkerültem, ráadásul Sylvi elutazott két hétre, így igazából nem tudtam kivel megbeszélni a gondjaimat. Anyát nem akartam felhívni, ügyeletes volt a kórházban, túl fáradt lett volna a kifakadásomat végighallgatni, ráadásul biztos rákérdezett volna, mégis honnan ismerem Logant.

A többi lánnyal - akik a buli alkalmával velünk voltak - nem volt olyan mély a kapcsolatom, inkább a sulis dolgokat beszéltük meg, illetve néha összeültünk egy-két bulira vagy épp tanulni. Magamban őrlődve sétáltam úgy az egyetem folyosóin, mintha zombi lettem volna. Fel akartam hívni Logant és bocsánatot akartam kérni tőle a viselkedésemért, viszont féltem attól, hogy újra elutasít és mehet a levesbe ez a kapcsolat, vagy bármi is volt közöttünk. Már késő este volt, mikor hazafelé tartottam a munkából, oda se figyeltem igazán, miután leszálltam a buszról. Hirtelen valaki megrántotta a karomat, nem láttam tisztán, ki volt az, csak arra eszméltem, hogy csattant a pofon az arcomon és én a kemény betonra estem, tenyeremmel tompítva a fájdalmat, aztán jött a következő ütés.

Nem tudtam volna megmondani, meddig tartott az egész, egyik ütés jött a másik után, fájt mindenem, felsikoltottam a fájdalomtól. Távolról hallottam a kiabálást, már a földön feküdtem magatehetetlenül, mikor a fölém tornyosuló alak hasba rúgott, csillagokat láttam a fájdalomtól, aztán az a valaki elrohant, én pedig sírva feküdtem a hideg betonon, magzatpózba gömbölyödve. Több ember gyűlt körém, egy hölgy nyúlt értem és beszélt hozzám, miközben valaki telefonon hívta a mentőket.

- Kisasszony, hall engem? Figyeljen rám, már biztonságban van, mindjárt jönnek a mentők - beszélt hozzám kedvesen, óvatosan a kezébe fogta a fejemet, valaki egy kabátot terített rám, miközben én csak sírtam, nem tudtam gátat szabni az érzéseimnek. Ilyen még soha nem történt ezelőtt, de voltak sejtéseim abban a pillanatban, kinek köszönhettem ezt a mai estét.

Később a kórházi ágyon feküdtem, tucat kivizsgálás volt már mögöttem, mire a rendőrök is megérkeztek. Kikérdeztek, megpróbáltak személyleírást kicsikarni belőlem, de nem tudtam volna mondani azon kívül bármit is, amit addig elmondtam az orvosoknak is. Sötét volt, nem láttam a férfi arcát, mert biztos, hogy férfi volt. Túl gyorsan történt minden ahhoz, hogy felismerjem az alakot. Mikor magamra hagytak, lehúztam a kicsi tükröt a szekrény tetejéről, ami az ágyam mellett állt. Arcom jobb oldala felpüffedt, szemem résnyire tudtam csak kinyitni, meg volt zúzódva, ajkam felszakadt, látszott rajtam, hogy jól elbántak velem. Újra sírni kezdtem a látványtól, de még ez is túlságosan fájt. A hasam újra lüktetni kezdett a rúgás nyomán, csak haza akartam menni, hogy magamra zárjam a lakás ajtaját és ki se kelljen mozdulnom onnan.

Nem tudom, mikor aludtam el, nem mertem anyát felhívni, bár a rendőrök megkérdezték, hogy értesítsenek-e valakit, én mégis nemet mondtam, ahogy az orvosoknak is. Furcsa álmaim voltak akkor este a kórházi szobában, zavaros volt, összefüggéstelen, mégis egy valami visszatérő elem volt. Logan ott volt mindig, de fájt, ahogy rám nézett, ahogy csalódott bennem a múltkori után. Hajnali három körül, magamról se tudva írtam neki egy sms-t.

A nap első sugarai bevilágították a szobát, este a nővér nem húzta be teljesen a függönyt, így a nap fénye pont az arcomba sütött, próbáltam még jobban belesüppedni az ágyba és magamra húzni a kórházi takarót, mikor szék lába csúszott a padlón és valaki behúzta a függönyt. Álmosakat pislogva próbáltam kinyitni a szemem.

- Sh... pihenj még - szólt hozzám valaki, mély hangja megnyugtatott, ismerősen csengett. Puha ujjak simogatták meg a hajamat, apró mosollyal az arcomon fészkeltem be jobban magam a takaróba. Éreztem, hogy az ismeretlen a hajamat cirógatja kedvesen, elszenderített ez a figyelmes gesztus.

Kelt: Budapest, 2023.11.12.