A jégkirálynő (Átírás alatt)

Paintball

Zúgott a fejem és homályosan láttam mindent. Támolyogva hagytam a titkárnő irodáját. Fogalmam sincs meddig ültem ott magam elé meredve, miután már leraktam azt az istenverte telefont. Apám hangja dübörgött a fülemben és a tudat zakatolt az agyamba, hogy van két testvérem, akik meg akarnak ismerni. Mire rávettem magam, hogy lelépjek, már kicsengettek. Legnagyobb meglepetésemre az egész kis csapatunk ott állt a bejárat előtt és engem vártak. Nát azonnal kilépett közülük és elkapta a karomat.

- Mi a frász történt? – a homlokára barázdát vájtak a ráncok, amik aggodalmában születtek. Miattam aggódott. Finoman elmosolyodtam és egy puszit nyomtam a szája sarkába. – Ezzel nem nyugtatsz meg egykönnyen. – morogta.

- Akkor talán jobban kellene próbálkoznom? – kérdeztem kihívóan.

- Doló... - de a szeme csillogott a felhívásomra.

- Telefont kaptam az apámtól. – nyögtem ki. Mindegyikük szeme elkerekedett és elsápadtak.

- Itt az iskolában? – kapott a szája elé Val. Inkább magának tette fel ezt a költői kérdést, mint nekem. Nem várt rá választ.

- Mi a büdös szart akar? – préselődött egy szabályos vonallá a párom ajka.

- Hogy találkozzak vele. – feleltem.

- Mekkora egy fasz. – dünnyögte az orra alatt Toni. Egyetértően bólintottam.

- Fogsz? – Nát szemei izzottak az idegtől és tudom, hogy ha azon múlna szétverné apám fején a telefont. Mondjuk ehhez sajnos sorba kellene állnia...

- Muszáj. – súgtam révetegen.

- Francokat muszáj! – csattant a barátom hangja.

- Van két testvérem. – a szívem ismét ezerrel kezdett el dübörögni a mellkasomban és éreztem, ahogy a verejték végig csúszik a hátamon. – Két kicsi gyerek... - Nát minden mozdulata lefagyott, Valéria sikkantott egyet, Toni élesen beszívta a levegőt, Bence szemei óriásira kerekedtek. Sam volt az egyetlen, aki meredten bámult bele a szemembe.

- Az komoly geci! – szakadt ki belőle, miközben kínosan röhögött.

- Azt mondta, azért zaklatott ennyiszer, mert a gyerekek nagyon szeretnének megismerni engem és már egy éve próbál a nyomomra bukkanni. – meséltem tovább. – Holnap kell elmennem hozzájuk. – haraptam bele az ajkamba. Éreztem, ahogy a vér fémes íze elönti a számat.

- Semmit sem kell megtenned. – Nát szavai olyan komorak és hidegek voltak, hogy csontot lehetett volna fagyasztani velük.

- Két kicsi gyerek Nát! – gyűltek könnyek a szemembe. – Egy hatéves kislány és egy hároméves kisfiú... Nem akarok azzal a férfival találkozni, elhagyott engem, lemondott rólam. Még az sem érdekel, hogy új családot alakított és azokat a gyerekeket szereti, úgy, ahogy egyszer engem is szeretett, vagy csak úgy csinált. Reméltem, hogy valamelyik árokban rohad, de sajnos nem jött össze a kívánságom. Van két testvérem, akik látni akarnak. Megtudni, hogy ki vagyok. És nemet mondhattam volna. Tehettem volna úgy, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna, mintha ebből semmi nem lenne igaz, de láttam magam előtt az arcomat, amikor a nővérem és a bátyám elhagyott és... - elcsuklott a hangom, a könnyeim pedig utat törtek. Val egyből előhalászott egy zsebkendőt és felém nyújtotta. – Köszönöm! – suttogtam, miközben az arcomat törölgettem. Mindannyian engem néztek és gondolkoztak, mit is kellene mondaniuk, amitől jobban érezhetném magam.

- És nem vagy olyan, mint ők. – fejezte be helyettem Sam. Felé kaptam a pillantásomat és a tekintetében ott pihent minden, értett mindent én pedig csak hálásan bólintottam egyet.