Hold fénye (Remus Lupin fanfiction)

Izgalom és félelem

A szünet után vissza tértem a minden napos könyvekkel rohangálok időhöz, megint kevesebbet voltam a barátaimmal, mindig a könyvtár eldugott részében voltam és tanultam, időm se kadt másra gondolni, még arra se amire rájöttem a beszélgetésnél, azóta pedig nem is vagyok a tekergő társaimmal, mert szétszórt vagyok, az időt észre se vettem, a hidegből időből lett a jó tavaszias idő, február 14-én megint kaptam egy aranyos levelet melyben annyi állt, hogy: 

Mosolyod akár a napsugár beragyog mindent.
Nevetésed mint a csilingelés.
A csillagok alatt állva mintha csak, 
kettőnké lenne a pillanat. 
Számomra, te jelented a felkelő napot, 
Mely egy hideg napon küzd, hogy elő bújjon. 
A csillagok a titkunkat tartják,
csak ők tudhatják mi történt, volna igazából
aznap éjjel. 

Ez állt benne és pontosan tudtam kitől is lehet a kis üzenet, de soha nem mondtam ki neki. Sok lett volna. A május végi időnél tartunk, pontosabban pár nap múlva esedékes vizsgák miatt jobban ki vagyok fáradva mint szoktam lenni. Aggódva néznek rám, a tanárok, és a diákok. Nagy meglepetésemre még Perselus is aggódó pillantásokat szokott felém küldeni. Lily sokszor volt itt velem Marlenevel, Maryvel és Dorcassal, ők segítettek a legtöbbet a tanulásba, szinte mindig velem voltak, mert félő volt, hogy neki megyek valaminek miközben tanultam. A beadandókba is sok segítség volt, lelkileg is rengeteget támogatnak. A nehezebb edzések mellett, jobban kifáradok, a korepetálásokon igyekszek a legtöbbet segíteni a kisebbeknek, prefrektuskén figyelnem kell, a rendbontókra, az éjjeli őrjáratozás közben is volt, hogy a jegyzeteimmel jártam keltem. Ebben az időszakban az éltetőm a kávé volt, az egészségemet elhanyagoltam, étkezéseket hagytam ki, ami meg is látszott rajtam, sápadtabb volt a bőröm a naphiány miatt, soványabb lettem, mely a magasságommal jobban meglátszott, meg is álltam a növekedésbe. Így csak 160 cm maradtam. Míg a többiek már magasabbak voltak. 

Nagy nehezen Marlene kivette a kezemből a könyvet addig Dorcas egyik oldalt karolt fel míg másik oldalt Lily. Hátulról pedig Mary tölt ki minket a könyvtárból. Kimentünk a szokott kis tóhoz ahol szoktunk lenni, a nap bántotta a szemem, szó szerint a bőröm szívta magába a nap barátságos sugarait. 

-Most nem fogsz tanulni hanem friss levegőn leszünk és beszélgetünk, betegesen sokat tanulsz az utóbbi időben. Pihenned is kéne. -Mary aggódva mondta, a többiek is nagyon aggódtak sajnálom. -Majd a csatot kivettem a hajamból, ami a sötét fürtjeimet szabadon engedte, a lapockám aljánál boldogan lobogtak. 

-Jól esik, hogy végre kint vagyok a napon, de hamarosan vizsgázom. 

-Amire inkább az utolsó napon pihenned kell, mert akkor kimerült fogsz lenni. -Igaza volt Dorcasnak. 

-De addig még van 4 napom. Minél hamarabb túl esek rajta annál hamarabb fog minden a régi lenni, aminek örülnék. 

-Mi is. -Szólaltak meg kórusba. 

-Ti, hogy bírtátok végig csinálni? -Néztem rájuk. 

-Pihentünk, normálisan ettünk, és néha kijöttünk a friss levegőre. -Néztek össze majd rám. 

-Az a lényeg, hogy semmi bajom. -Mondtam feltett kézzel. 

-Lefogytál, karikás a szemed, olyan vagy mint aki napok óta nem eszik és nem alszik rendesen. -Marlene kimondta az őszinte igazságot. 

-Oké lehet igazad van, vagyis nektek igazatok van. 

-Nem csak lehet hanem biztos. -Karolt át Lily egyik oldalamról. -Pihenj pár órát. -Majd neki dőltem és nagyon hamar elaludtam kint, azon a napon már nem tanulva, felvittek a szobámba és hagytak had aludjam ki magam ami jobban esett mint hittem volna.