Volna kedved elkísérni az utolsó utamra?

,,Próbálta elhitetni magával, hogy megőrült, a fejét ütögette, azt akarta, hogy elájuljon újra, és ha felkel, akkor rájön, hogy az egész egy ostoba álom volt. De ez nem álom volt. Ez az őszinte, és a színtiszta valóság volt. "

Jo a szülei lakásában kuksolt. Az ünnepekre nagyon szeretett volna hazarepülni Londonba, de sajnos törölték a járatát a nagy hóvihar miatt, ezért inkább a lakásban kuksolt, és önsajnálatba kezdett. Nem volt elég, hogy bukásra állt az egyik tantárgyból, de még a járatát is törölték, ezért maradhat a lakásban egyedül és egyedül töltheti az ünnepeket is.

- Csupa balszerencse az életem! - kiáltott fel dühében, mire a felette lakó szomszéd káromkodva kiáltott ki az ablakon neki, hogy fogja be a száját. - És még ez is - sóhajtott Jo, majd becsukta a szobája ablakát, és elmormolt egy imát magában, miszerint a csökönyös szomszédja bárcsak elmenne valahová az ünnepekre, vagy csak simán szájzárat kapna.

Jo nem kedvelte a felette levő szomszédot. Egy házsártos öregasszony lakott a felette lévő emeleten, akinek hat macskája volt a lakásban. Jo allergiás a macskaszőrre, és az allergiája már a zsémbes öregasszonyra is kihatott lassan.

Az öregasszony mindenért Jo-t okolta, ami a társasházban történt. Ha valamelyik lakásban hangos zene szólt, akkor biztos Jo a hibás. Valaki odaégette az ételt? Azt is biztosan Jo követte el. Megdöglött az egyik macskája? Természetesen ezért is Jo a felelős.

- Oké. Ebben is lehet valami jó. Legalább be tudom fejezni a beadandóimat, nem kell aggódnom, hogy nem leszek időre kész - motyogta magának Jo.

Kellemesebb szünetet is el tudott volna képzelni magának, de így legalább hátha sikerül neki megmenekülnie a bukástól. Szeretett tanulni, imádta a hidrobiológiát, jó tanuló volt, ami miatt kapott is ösztöndíjat, de a bukás így is fenyegette őt egy tárgyból. A jó szorgalma miatt pedig a szülei minden költségét állták, ami a lakással kapcsolatos volt.

Ám a mai nap nem volt kedve tanulni. Ráér az még, gondolta. Egy közeli uszodába szokott járni, ha már úgy érzi, hogy minden összeesküdött ellene, ezért úgy döntött, hogy ma is elindul, és úszik pár hosszt. Fogta is a hátizsákját, amit minden uszodai látogatás után be szokott készíteni, felvette a kabátját, csizmáját, és elindult a biciklijéért.

A biciklit csak nagy nehézségek árán tudta kirángatni a közös tárolóból, ugyanis a zsémbes, macskaimádó vén nyanyának három rozzant kerékpárja is volt, amiket szándékosan Jo bicajának támasztott.

- Hogy rohadna meg az a vén, áskálódó, büdös vénasszony! Dögölne meg az összes retkes macskája, őt pedig kínozná egész életében a fogfájás! - dühöngött, miközben a biciklit próbált kirángatni.

A sikeres hadművelet után Jo-nak végre sikerült elindulnia otthonról az uszoda felé. Lelakatolta a biciklijét a tárolóba, és elindult az épületbe. Bent felmutatta a bérletét, és az öltöző felé igyekezett.

- Ezt a napot már semmi nem ronthatja el - mosolygott magában Jo, ám nem is sejtette, hogy mekkorát tévedett.

Kontyba fogta hosszú szőke haját, majd elkezdett a táskájában kotorászni, hogy elővegye a fürdőruhát, a törülközőt, az úszósapkát, és az úszószemüveget, de ezek helyett az edzőcuccait találta a táskában.

- Hogy a fene vigye el! Rossz táskát hoztam magammal! - mondta, majd dühösen levetette magát az egyik padra, és arcát a kezébe temetve szitkozódott. - Maga meg mi az anyámat bámul, mondja? - förmedt rá az egyik fürdőruhás nőre. Dühösen felkapta a cuccait, majd elindult a biciklije felé. Úgy gondolta, ha már kudarcba fulladt a mai úszás, betér egy közeli boltba, vesz magának chipset, csokit, meg valami üdítőt, és megnéz valami béna karácsonyi filmet.