Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Papírhajó

— Az egyik oldalon benne kell lennie, az orvosi nyilatkozatnak. – vonom magam elé a mappát, de nem hagyja inkább ő kezdi újra fellapozni – A nyilatkozatban minden esetre azt írják részleges amnézia áll fennt és a baleset napját valami érthetetlen okból elzárom, magam és mindenki más elől.

— Látom mindenre van kifogása – türelmetlenül megcsóválja a fejét – Akkor beszéljünk a másikról, arról amit ön okozott.

Ez sem éppen könnyebb téma.

Az emberek többsége úgy tünteti fel, mintha kicsapongó életet élő fiatal lennék, aki visszaél a lehetőségekkel.
Aki következmények nélkül követ el végzetes hibákat, mert gazdag és híres.

Ellenben az igazság az, hogy életem egyik legnehezebb időszakán mentem keresztül.
A végzetes hibáimnak igenis volt következménye és én fizettem érte.
Igaz, nem pénzzel és nem hírnévvel!

A lelkemmel tettem és teszem, azóta minden egyes nap.

Abban a pillanatban, ahogy kiszálltam az autóból amit roncsos állapotra sikerült törni, mintha a káosz körbezárt volna.
Ugyanakkor, mégis csak volt benne valami rend, egyetlen dolog amiben biztos voltam a hatalmas, zúgó fennforgás közepette.

Semmi nem mehet tovább így! Változtatni kell, amíg van rá esélyem.

Ezért forgatok most Miamiban és ez az ok, amiért beköltöztem abba a házba.

— Kell, hogy legyen róla jelentése.

— A maga szavaival szeretném hallani a történteket. – pattan vissza egyből a labda.

— Gyógyszereket vettem be mielőtt autóba ültem. – nagyot nyelek.

Ness nyomozó szorgosan jegyzetel. Semmit nem tudok kivenni mozdulataiból, sem együttérzés sem megvetés nem tükröződik vissza tekintetén.
Szilárd jelleme féken tartja érzelmeit.
Tisztán látni, hogy kettőnk közül ő osztja a lapokat és szabályszerű játékra kényszerít.

— Amiért persze vállalom is a felelősséget, úgy ahogy akkor is megtettem!

— Ezt nem kétlem. Folytassa! – tollal a kezében int beszédre.

— Nagyon fáradt voltam vezetés közben, ami a gyógyszerek hatása. Nem aludtam el, de figyelmetlen voltam és kába.

— Látta a szemből érkező járművet?

Bólintok.

Összeszorul a torkom amikor visszagondolok arra a fénycsóvára az éjjelben.

— Akkor már nem tudtam megállni. Elrántottam a kormányt, hogy a legkevesebb kárt okozzam.

Emlékszem, hogy ez feketén fehéren így áll az aznapi rendőrségi jelentésben.
A zsaruk igen alapos munkát végeztek, kétszer is kihallgattak, hátha a sokkos állapot elmúltával több részletre emlékszem.
Sőt kognitív vizsgálaton is részt vettem.

— Emlékszik a hívásokra, amiket rögtön a baleset után adott le?

— Igen! – kérdés nélkül vágom rá – Felhívtam a szüleimet. Először anyát, majd apát.

Szégyenteli pillanat vol, szétestem és egyedül voltam, könyörögtem a segítségért.

Az összetört kocsi mellett ültem a földön.

— Ne haragudj kérlek! – zokogom a telefonba amint anya felveszi – Majdnem tönkretettem egy család életét, ahogy velünk tették. Nem vagyok jobb annál az embernél aki elvette őt tőlünk. Segíts helyrehozni engem.