Blue Lights [L.R.H.]

- Tizenhetedik fejezet -

C a m e r o n

A gimis emlékeim legintenzívebb rétegje a tanulással kapcsolatosak, így már eléggé jól tudom, hogy mennyire leszívja az embert az, ha heteken keresztül mást sem csinál, csak dolgozik és tanul.

Az elmúlt egy hónapom jóformán semmi másról sem szólt. Bejártam dolgozni, és ha nem éjszakás voltam, akkor amint hazaértem, a könyveim fölött gubbasztottam, de a szabadnapjaimon se csináltam mást. A tananyaggal keltem és feküdtem, mint akinek a srácok társaságán kívül nem is lett volna senki más.

Amióta elmentek a turnéra a fiúk, jóformán semmi kikapcsolódásom nem volt. Maximum, ha az annak számít, hogy Lizre általában ránézek, mielőtt hazaérek a munkából, de ezen kívül semmi. Bettyvel se találkoztam sokat, csak szombaton délutánonként. Ilyenkor hozott egy üveg bort, leültünk filmezni, és csak pletykáltunk. Mindenről.

Luke-kal nem sokszor tudtam beszélni, a nagy időeltolódás miatt, de minden nap írt vagy tíz SMS-t, amik nagy részében az anyukája felől érdeklődött, valamint a napomról kérdezett. Amikor sikerült videóhívást indítanunk, általában a fiúk közbeléptek, mindenki mesélni akart nekem hirtelen a turnén történtekről, és bár egyáltalán nem bántam ezeket a pillanatokat, jól esett volna, ha egy kicsit tudok beszélgetni a szöszkével négyszemközt, ugyanis tudom, hogy rettenetesen érzi magát, még mindig. Látszik rajta, hogy nem bír rendesen pihenni.

- Hé, bébi, köztünk vagy még? – jelent meg Adam a nővérszobában, mire rá kaptam a tekintetem.

- Jól áll a rózsaszín – mosolyogtam rá gúnyosan. A becenevemet a Piszkos táncból kaptam, ugyanis amióta megtudta, hogy az az egyik nagy kedvencem, folyamatosan Francis nevével vagy épp becenevével piszkál, és váltig állítja, hogy nagyon hasonlítok is arra a szereplőre.

- Te nagyobb előnyben vagy. Neked minden jól áll, bébi – rám kacsint, és beljebb lépked a szobába. Ledobja magát mellém, átkarolja a vállam, majd nagyot sóhajt. – Mindjárt megyünk bulizni – vigyorog. Sajnos nem eléggé jó a hangulatom ahhoz, hogy felvegyem az életkedvét, ezrét csak halványan mosolyogva bólintok. – Mi a baj?

- Semmi – sóhajtok. – De szerintem kihagyom a mai Grace-t – vonom meg a vállam. A telefon megrezdül a kezemben, és elmosolyodom, mikor meglátom, hogy egy SMS érkezett. – Megyek, letelt a szünetem – felkelek a kanapéról, majd visszanézek Adamre, aki megfogja a kezem, ezzel megakadályozva, hogy elhagyjam a szobát. – Mi az?

- Akkor veled tartok ma – jelenti ki. Összevonom a szemöldököm, kérdőn nézek rá. – Ha nem jössz a Grace-be, akkor én tartok veled.

- Kösz, de ne. Én inkább pihenni szeretnék – próbálom elhúzni a kezem, de még szorosabban fog. – Adam...

- Akkor csak hazakísérlek, jó? – néz rám kérlelőn, én pedig megadom magam és bólintok. Úgyse szabadulok tőle.

Az elmúlt egy hónapban teljesen megváltozott. A szüneteiben engem keres, folyton próbál a közelembe férkőzni, minden alkalmat kihasznál, hogy testi kontaktusba lépjen velem, és már nem hozza szóba a fiúkat mindenféle indokolatlan helyzetben. És őszintén, ez az Adam nagyon idegesítő. Sokkal jobban kedveltem a régit.

Elengedi a kezem, mire egy szó nélkül megfordulok, és ott hagyom a nővérszobában egyedül. A folyosón lépkedve előveszem a mobilom, majd megnyitom az üzeneteim.

Luke: Ma éjjel tudunk beszélni. Ráérsz este?

Elmosolyodom, és boldogan gépelem a választ.

Én: Persze! Hánykor gondoltad?

Nem kell sokáig várnom, szinte azonnal érkezik is a válasz.