a night to remember [sanggi]

2 : egy tábla csoki és három mély sóhaj

Lihegve, levegőért kapkodva kopogtatok legjobb barátom ajtaján. Tegnap nem mertem keresni, tudom milyen másnaposan, így csak ma tudok kitálalni neki hatalmas problémámmal.
Ásítva nyit ajtót, hajába túrva pislog rám - most kelt fel.
-Mit keresel te itt a hajnalok hajnalán? - motyogja, miközben félreáll, hogy bemehessek.
-Komoly bajom van, Woo - nyögöm ki végül, lehuppanva az ágyára - van nálad egy kis csoki?
Mosolyogva nyújt felém egy tábla tejcsokit - ismer már eléggé ahhoz, hogy ha gondterhelt arccal keresem meg, valami magas koleszterinú kajára van szükségem.
-Mesélj, mi a probléma?
Nagyot sóhajtok, újrajátszom a fejemben a történteket. Sokáig nem bírok megszólalni, majd eszembe jut, hogy lehet emlékszik rá, amivel megelőzhetne egy előttünk álló, roppant kínos beszélgetést.
-Mennyire emlékszel a péntek estére?
Elgondolkozva vakarja meg a tarkóját, én pedig lemondóan rázom meg a fejem - ez a hajó elúszott.
-Nem sokra. Történt valami? - kérdezi, látom rajta, hogy aggódik.
-Csókolóztam Mingivel - suttogom, mintha attól félnék, hogy valaki esetleg kihallgat.
A szemei kikerekednek, összekulcsolt kezei lefagynak a levegőben, elképedt arccal mered rám, mintha legalább valami olyasmit mondtam volna neki, hogy holnap mind meghalunk.
Mondjuk holnap találkozom Mingivel, szóval nem lenne akkora hülyeség.
-Hogy- hogy mit csináltál?
Arcomat a tenyerembe temetem, így nem látom barátom arcát, viszont tudom, hogy jól szórakozik.
-Ennyire bebasztál? - kérdezi nevetve - azt hittem, nem fogsz inni.
-Mert nem is ittam - mondom, majd ismét rápillantok, arcom fájdalmas fintorba torzul - fogalmam sincs, mi ütött belém.
-Tehát te most azt mondod nekem, hogy józanon smároltál azzal az emberrel, akiről azt hittem, a legjobban utálsz ezen a világon? - motyogja tátott szájjal, mire bólintok. Ez így kimondva tényleg nagyon rosszul hangzik.
-Ő kezdte!
-Még rosszabb - csóválja meg a fejét, mintha nem hinne egyetlen szavamnak se - mi van veled, Yeo?
-Ha tudnám, megmondanám, hidd el.
-Legalább jó volt? - vigyorog megint, mire a karjára csapok.
-Túlságosan is.
-Yeoyeo szerelmes~
-Beszélsz hülyeségeket, Woo - motyogom - nem hanyagolhatjuk inkább a témát? Ez már így is pont eléggé kínos.
-Sosem fogok leállni erről. De meséld már el, pontosan mi történt? Én a második shotomig emlékszem a dolgokra.

Fájdalmas arccal mesélek, Wooyoung pedig már szinte sír a nevetéstől - minden egyes szavammal egyre gázabbul érzem magam. Az egész péntekem egy lázálomnak tűnik, viszont bele kell törődnöm, hogy tényleg megtörtént és ettől legszívesebben befeküdnék egy koporsóba és megkérném Wooyoungot, hogy temessen el hat méterrel a föld alá. Sajnos túl jól szórakozik ahhoz, hogy ezen kívánságomat teljesítse, így marad a szenvedés.

Fél órányi kellemetlen beszélgetés után nevetve tessékel ki az ajtaján tanulásra hivatkozva és bár ismerem annyira, hogy tudjam, videojátékozni akar, vállat vonva hagyom magára. Lehet, hogy nekem is jól esne egy kis csend. Magány.
Persze, hogy kikészítsen a fejemben beakadt dvd, ami újra és újra emlékeztet a csókra?
Sóhajtok - csodálatos napnak nézek elébe.

11.27.