A Karácsony Rejtélye | Jikook ff. ✔

Elvágott szálak

-Nem kéne tisztességesen eltemetni Junot? -kérdeztem másnap reggel Kookot, miközben reggeliztünk.

-Hát, el kéne. De csak kéne. Nem fogunk az erdő közelébe menni innentől kezdve. Na meg Juno bent van az erdő sűrűjében. Ha itt lenne tőlünk nem messze, akkor azt mondanám, hogy megpróbálhatjuk kihozni onnan a holttestét, de ő tényleg túl messzire ment. Nem hinném, hogy életben maradnánk, ha most újra bemennénk az erdőbe. -húzta el a száját Kook.

-Ahj... ez olyan szörnyű. -sóhajtottam.

-Szerintem is. Viszont most inkább törődjünk azzal, hogy hogyan is kéne kijutnunk innen. Szép és jó ez a hely, de nem maradhatunk itt örökké.

-Igazad van. Nem tudom, hogy mit kéne tennünk. -vontam vállat.

-Nekem igazából... van egy olyan érzésem, hogy Juno tudott valamit... -vallotta be Kook, mire nekem a szemöldököm az eget súrolta.

-Már mit tudott volna, amit mi nem?

-Szerintem ő tudta, hogy miről szól az a bizonyos könyv. És tegnap direkt ment ki az erdőbe, nem csak kíváncsiságból. -kezdett bele komoly hangnemmel Kook.

-Te nem vagy normális. -nevettem fel hitetlenül.

-Nem lett volna kötelező elmennie oda és ha hallotta a farkasok hangját, ahogyan mi is hallottuk tegnap, akkor miért nem visszafelé kezdett el rohanni? Simán visszatérhetett volna épségben, de ő inkább az erdő sűrűje felé kezdett futni, mintsem a házakhoz.

-Honnan veszed ezt? Ez kész hülyeség! Juno miért kergette volna magát a halálba? Semmi értelme nincs ennek, Jungkook! -emeltem fel a hangomat.

-Láttam tegnap a nyomokat, Jimin. -halkult el. -Az elején még kisebb távolságban voltak a lábnyomai a hóban, aztán egyszercsak nagyobb távolság lett közöttük, ami azt jelenti, hogy futni kezdett. Valamit nagyon akart az erdőből, ha az fontosabb volt még az életénél is. Na meg gondolj bele... Mi is körbe jártuk ezt az egész helyet, de mégsem találtuk meg azt a kis ösvényt befelé az erdőbe. Juno pedig egyből rábukkant. Tuti ismerte ezt a könyvet, csak valamiért nem akarta elárulni nekünk, hogy miről szólt, ezért is találta meg olyan könnyedén az utat. -magyarázta Kook.

-Ezt csak egy módon deríthetjük ki... Először valahogyan el kéne olvasnunk, hogy miről is szól pontosan a könyv, utána már ítélkezhetünk. -szögeztem le.

-Juno házában biztosan van valami. Csak nem hagyott itt minket válaszok nélkül. Vagy legalábbis én nem tenném ezt.

-Akkor mire várunk? -kérdeztem, majd már rohantam is kifelé a házból Kookkal a nyomomban.

Rögtön a mellettem lévő házba mentünk be, ami Junoé volt, de körülbelül ugyanúgy nézett ki belülről, mint az enyém vagy Jungkooké.

-Baszki... én megmondtam. Én tudtam! -döbbent le Kook, amit én is követtem.

Az előttünk elterülő nappaliban szinte minden fel volt burítva, mintha valami rabló támadás történt volna.

-Juno nagyon kereshetett valamit... -ámultam el.

-Miért nem szólt nekünk erről? -kérdezte szomorkásan Kook. -Együtt kitalálhattunk volna valami. Nem kellett volna egyedül mennie abba az erdőbe.

-Várj csak... hallod ezt? -kérdeztem koncentrálva.

-Beindult a lemezjátszó... -állapította meg.

-Go ahead where the Christmas lights end.
Look to the left, where you smell gingerbread.
Look, how beautiful is the white and black cat... -hallottam ki a dalból ezt a szövegrészletet.

-Ez angol, de nem tudok angolul. -sóhajtottam.

-Én igen... Az mondja... Menj egyenesen, ahol a karácsonyi fények véget érnek. -fordította le Kook.

-Uhm... Most erre a karácsonyfás fényfüzérre gondolt, ami a lépcsőnél ér véget? -kérdeztem bizonytalanul.

-Biztos. Csak menj oda, én mondom a többit.

Vállat vonva lépdeltem át a földön heverő mécseseket, párnákat és könyveket, majd odaálltam a lépcső mellé, ahol végetért a fényfüzérnek.

-Érzel mézeskalács illatot? -hallottam meg Kook hangját.

-Nem igazán.

-Akkor keress ott egy olyan helyet, ahol érzel.

Mentem még előre pár lépest, majd ott egy eléggé tömény süti illat áramlott be az orromba.

-Megvan. -kiáltottam.

-Nézz balra! Mit látsz?

-Egy könyvespolcot.

-Ha azt mondom, hogy fehér és fekete macska, akkor van ott valami hozzá kapcsolódó dolog? -kérdezte bizonytalanul Kook, majd mellém ért.

-Nem is tudom... Talán valami könyvet kéne keresni?

-Próbáljuk meg. Eddig sínen vagyunk.

Végig futottunk a tekintetünkkel a könyveken, majd Jungkook felkiáltott.

-Ez lesz az! -vett ki egy olyan könyvet a többi közül, amin egy macska volt, ám ahogyan azt kivette kiesett valami a polcból, amit én azonnal fel is vettem.

-Ez egy régi recept lehet. Itt vannak felsorolva a hozzávalók. -tanulmányoztam a már barnuló papírt.

-Most komolyan álljunk neki sütni? Biztos ezt kell csinálni?

-Hát... -nem tudtam befejezni a mondandómat, mert Kook kivette a kezemből a papírt és ő is vizsgálni kezdte azt.

-Jimin, ez a recept csak megtévesztés. Nézd meg a hátulját. -adta vissza a cetlit, aminek a hátulján egy kulcs és egy folyó rajza volt.

-Kulcs van a folyóban? -ráncoltam össze a homlokomat.

-Vagy... van egy kulcs a folyóhoz? -találgatott Kook is.

Ekkor csendült fel mégegy egy zene, mire Jungkook homlokon csapta magát, amit nem értettem.

-Hát persze... A folyó a kulcs. The river is the key, cuz it saved you and me... Ez egy régi angol dal. A feleségem szokta hallgatni ezt. Ezért ismerem. -magyarázta meg Kook.

-Oh, oké... Akkor menjünk a folyóhoz. -ragadtam meg Jungkookot, majd húzni kezdtem őt a híd felé.

Mivel siettem, ezért hamar ott is voltunk és csak bámultuk a vizet.

-Oké, te vagy az ész. Most mit csináljunk? -kérdeztem tőle.

-Hát... Nem is tudom... Valami van a vízben?

-Azt hiszem... Juno megelőzött minket. -meredtem egy pontra, ahol eléggé feltűnő nyomok utaltak arra, hogy valaki kimászott a vízből.

-Mikor csinálhatta ezt? -hűlt el Kook is.

-Gondolom amikor mi aludtunk.

-Honnan tudta, hogy a vízben van valami? -ráncolta össze szemöldökét a mellettem álló.

-Te mondtad, hogy szerinted ő ismerte a könyvet. Szerintem akkor ő segítség nélkül is tudta, hogy hol és mit kell keresni. Menjünk vissza a házába. -javasoltam, mire ő szó nélkül kezdett el visszafele menni.

Mikor beértünk a házba megálltunk és egymásra néztünk.

-Most mit kéne csinálnunk? Juno elvágta a megoldás szálát. Nem tudjuk, hogy mi volt ott a folyóban... -sóhajtottam fel.

-Fogalmam sincs, de valamit nagyon keresett, az biztos. Ebédeljünk, aztán utána kitaláljuk, hogy hogyan tovább, oké? Eddig sikerült, utána is fog. -tárta ki a karjait.

-Remélem is. -öleltük meg egymást szorosan.

Szóval... beindult a történet. Jungkookkal ki fogjuk deríteni a végét. Ebben biztos lehetek.