Alkonyati vadász (A Táltosok Öröksége 2.)

16. fejezet: Az öt ősatya

Magyarország, Bugac Homokerdeiben, Hiúz Kastély

A szellemhordozók is elfáradhatnak – tudatosította magában Eszlár, amikor kigombolkozott drapp színű fejvadász szereléséből és csodálkozva vette észre, mennyivel könnyebb lett a létezés a köpeny nélkül. Pár perce ért haza egy küldetésből, életében először fejvadászként ment a terepre. Örülhetett is volna, mégis csalódottságot érzett. Kölyökkorában mi sem volt nagyobb vágya annál, hogy ő is a fejvadászok közé tartozhasson, de azóta történt egy s más. Nem szeretett volna gyilkos lenni, bárki életét elvenni, mert már tudta, milyen nehéz elveszíteni valakit. Immár tizenkilenc éves fejjel már nem tetszett neki ez a nagyra becsült rang. Felderítőként hasznosabbnak érezte magát addig, míg le nem állították a Farkas-ügyről. Tudták, hogy személyesen érintett. De még mielőtt ez megtörténhetett volna, lejelentette, hogy elrobogott mellette az a szemét a motorjával. Meg azt is, amikor egy rá megtévesztésig hasonló félvér tűnt fel Pécs városában. Nem, nem engedhette, hogy ennyivel megússza, vagy megússzák. Vezekelniük kellett. Meg hát az ő körzetéből nem csinálhatnak kutyafutatót!

Lassan a szekrényéhez lépett és levette a vállfáról az edző felszerelését. Décse már valószínűleg várja őt a kiképző központban, fejlesztenie kellett a képességeit, hiszen már tizenöt éves kora óta nem vett részt egyetlen tisztességes harci edzésen sem. Nem akart és nem is erőltették rá, de a szükség nagy úr. Magára kellett vállalnia a kötelességeit – mantrázta magában.

Magára öltötte a kényelmes melegítőt, majd lesietett a lépcsőkön. Gyorsan haladt, ám az ajtó előtt megtorpant. Elmélázva nyúlt a kilincs felé, keze elidőzött felette, teste pedig úgy megmerevedett, mint egy veszélyt érzékelő őz.

Mindenesetre vicces, hogy két évig felderítőként dolgozott, mert a szövetség így látták jobbnak, ám hirtelenjében mégis megváltozott erről a véleményük. Persze, ésszerűtlennek tűnt a feltételezés a részéről, hogy majd mezei felderítőként tevékenykedik élete végéig, úgy, hogy semmi sem szólt a kinevezése ellen. Nem volt gyengébb, sem ügyetlenebb, mint egy fejvadász, de az édesanyja kardoskodott a kevésbé életveszélyes pozíció mellett. Eszlár tisztelte a nőket, az anyja pedig istennő volt a számára, egy erős és független asszony, akinek senki sem érhetett a nyomába. Egyedül nevelte fel, mert az édesapja két éves korában elhalálozott. Tulajdonképpen sosem ismerte a nemzőjét, csak annyit tudott róla, hogy ő volt egykoron Décse egyik tanácsosa, a Fejvadászok Vezére. Tehát nem hibáztatta a nőt, hogy óvni próbálja egyetlen gyermekét a férje elvesztése után. Egy valódi anyatigris rejtőzködött a törékeny külső mögött.

Csodák csodájára Eszlár édesapjának utóda, Etele, nemcsak a trón mellett, hanem Eszlár szívében is átvette az atyja helyét. Etele mester igazi apafigura volt a halála napjáig. Igazságos, szeretetteli és megbocsátó. Egyetlen hibája akadt csupán: a lázadó szíve. Nem volt hajlandó olyan nőt elvenni, akit nem szeretett. A bátyja, Décse már a harmadik asszonyát fogyasztotta, mikor ő még mindig nem akart hallani, nem hogy a bigámiáról vagy a háremről, de még egy érdekházasságról sem. Ebben Eszlár is osztozott néhai mestere felfogásával. A hiúzoknál ennek ellenére nem volt törvényen kívüli a többnejűség, sőt kívánatosnak számított, hiszen háromszor annyi volt közöttük a nőstény, mint a hím, ezáltal a szerelmet sem tartották sokra. Az oroszlánsörényű ifjú a példaképeként emlékezett a férfire, és minden bizonnyal az apja is hasonló helyet töltött volna be az emlékei között, ha nem hal meg olyan fiatalon.

És most, itt állt a terem előtt, ahol pár hete még Kartal parancsnokolt és nem talált szavakat. Kartal az unokabátyja volt, egy újabb férfimodell, akit elveszített. Ez így együtt három. Ideje elszakadni attól, hogy példaképeket gyárt maga körül. Ideje lenne önmagából felnőtt férfit faragnia, akire majd egyszer mások nézhetnek fel.