a night to remember [sanggi]

6 : egy szép álom

Reggel háromnegyed nyolc van, Wooyoung fültől fülig érő vigyorral ütögeti a hátamat, én pedig az arcomat a tenyerembe temetve ülök a lépcsőn. Végül addig faggatott, amíg el nem mondtam neki a tegnapot. Először csak azt, amit akartam, hogy tudjon, végül pedig kihúzta belőlem, amit hallani akart.
Szavakba öntve nagyon rosszul hangzik a tegnap délutánom.
Tegnap este volt egy kis időm gondolkodni, de nem jutottam semmire. Bármennyire is közel kerültünk egymáshoz az utóbbi napokban, nem vagyok szerelmes Mingibe, viszont pillanatnyi fellángolásnak sem nevezném ezt az érzést.
Szemöldökömet ráncolva nézek az éppen magyarázó barátomra, miközben a karkötőt tekergetem a csuklómon. Egy szavát sem fogom fel, de szerencsére Wooyoung nem úgy néz ki, mint akinek feltétlenül szüksége van hallgatóságra.

Hangos nevetésre leszek figyelmes; Yunho és Mingi azok, egymás karját csapkodva röhögnek idétlenül. A tekintetem elidőzik Mingin. Egyenruhája ingének ujjai fel vannak tűrve, a nyakkendőjét hanyagul tekerte nyaka köré, laza hatást varázsolva neki. A hajába belekap a szél, világosbarna tincsei az arcába lógnak.
Észreveszi hogy nézem, kezével az irányunkba int. Viszonzom a gesztust, mire elvigyorodik, majd visszafordul Yunhohoz. Mosolyogva nézek Wooyoungra, aki elhallgat, száját résnyire kitátja. Látom rajta, hogy nincsen hozzászokva a látványhoz. Nem hibáztatom; fejcsóválva emlékezek vissza a napsütéses szeptemberi reggelekre, amikor Mingi létezésének értelmetlenségét fejtegettem legjobb barátomnak, aki csak bólogatott, mintha érdekelné a téma.

Éppen csengetésre esünk be a terembe, így még rendesen köszönni sincs időm a padtársamnak. Az angoltanárunk hangjától egyre nehezebbeket és hosszabbakat pislogok, amit Mingi is észrevesz, halvány mosollyal hajol közelebb hozzám.
-El ne aludj Kang, úgy nagyon unatkoznék - suttogja, testemen pedig kellemes bizsergés fut végig. Tekintetemet a tábláról rávezetem, arca veszélyesen közel van az enyémhez. Egy pillanatig csak némán meredünk egymásra, majd mosolyogva megrázza a fejét, elhajolva kotorászik a padjában, majd egy zacskó cseresznyés gumicukrot vesz az ölébe.
-Kérsz?

Evés közben javarészt beszélgetünk. Yunho mögött ülve az óra teljes egészében takarásban vagyok, ami szerencse, mert Mingi kegyetlen poénjainak hallgatását nem bírom ki nevetés nélkül.
Kezét a számra szorítja, hogy ne röhögjek fel hangosan, de ő maga is egész testében remeg a visszatartott nevetéstől. A szemeit összeszorítja, arcára hatalmas vigyor kerül - imádom boldognak látni.

Ásítok. Az osztályfőnököm éppen a júniusi osztálykirándulást szervezi meg néhány osztálytársammal, nekünk pedig kimondatlan szabadfoglalkozásunk van. A jobb fülemben fülhallgató, amin Mingivel osztozok - egy unalmasabb órán kiderítettük, hogy sokban hasonlít a zenei ízlésünk.
-Álmos vagyok.
-Akkor aludj - suttogja - felkeltelek, ha kicsengetnek.
-De a pad olyan kényelmetlen, a kezem meg el fog zsibbadni - nyöszörgök.
-A vállamon is aludhatsz, ha gondolod.
Meghökkenve fordulok felé. Csak néz rám kedvesen mosolyogva, mintha a világ legegyértelműbb dolgát mondta volna, a szívem pedig ismét hevesen kezd dobogni.
Megőrjítesz, Song Mingi.
Végül egy apró pírrel az arcomon fogadom el a felajánlását. Egy kicsit lejjebb csúszik a székén, hogy kényelmesen feküdhessek, mire szemeimet becsukva ráhajtom a fejem a vállára.
-Jó éjszakát, Kang - mondja lágyan, én pedig csak mosolygok.

Ásítva nézek körül, a fejemet felemelve. Néhány pislogás után ráeszmélek, hogy mi is történt, viszont felvont szemöldökkel meredek a teljesen üres osztályteremre.
-Felébredtél végre? - mondja a mellettem gubbasztó Mingi, én pedig akkor jövök rá, hogy ki tudja mióta a vállán alszom.
-Igen, de hol van mindenki?
-Hazamentek. A tanításnak fél órával ezelőtt vége lett.
-Miért nem keltettél fel?
-Nagyon aranyosan szuszogtál, nem volt szívem hozzá - mosolyog, ami pirulásra késztet.
-Köszönöm. Azt hiszem, indulnom kell haza-pattanok fel-még rengeteg tanulnivalóm van.
-Akarod, hogy hazakísérjelek?
Erre csak bólintok, a hajamat igazgatva próbálom elrejteni a vörösödő füleimet. Játékosan mosolyog, mintha a viselkedésem mulattatná, majd int, hogy kövessem.

Az összes előttem fekvő kavicsba belerúgok. Ez alkalommal csendben sétálunk, így a cipőink kopogásának és a mellettünk elszáguldó autók hangjának egyvelegével próbálom elterelni a figyelmem a mellettem baktató személyről.

Lopva ránézek. Kezeit a dzsekije zsebeiben pihenteti, a haja ismét szerteszét ágazik. Arcán apró mosoly ül, a hidegre való tekintettel az orra és az arca kipirosodott. Kezét a szája elé téve ásít, majd hozzám fordul, mintha megérezné, hogy nézem.
-Mi az? Van valami az arcomon? - kérdezi, mire csak megrázom a fejem. Pár percig egyikünk sem szól semmit.
-Tudtad, hogy a lepkék nyalogatják a lábukat?
Megtorpanok és felvont szemöldökkel meredek rá. Faarccal néz vissza rám, mintha valami komolyat mondott volna.
-Hogy tessék?
-Azt kérdeztem, hogy tudod-e, hogy a lepkék nyalogatják a lábukat.
-Elsőre is értettem - fogom a fejem, próbálok nem nevetni-ez hogy jött?
-Akartam valamit mondani, hogy beszélgessünk, de nem jutott eszembe semmi normális - nyafog, mire elnevetem magam, amibe hamarosan ő is becsatlakozik.
-Nem, nem tudtam-motyogom két kapkodó levegővétel között-de köszönöm, hogy megosztottad ezt velem.

Hazáig azzal szórakozunk, hogy furcsábbnál furcsább tényeken röhögünk. Amikor elérünk a célig, a szemeit törölgetve áll meg előttem. Ez alkalommal nem kell megkérdeznie, én kezdeményezem az ölelést.
Ismét addig nézem távolodó alakját, amíg be nem fordul egy kisutcába, majd széles mosollyal lépek be a házba.
Lassan beszélnem kéne Wooyounggal erről.

-Woo, segítened kell-rontok be a házuk ajtaján-komoly dilemmám van.
Barátom karba tett kézzel és gúnyos félmosollyal néz rám. Valószínűleg már tudja, miért keresem, legalábbis kitalálhatta a harmincnégy másodperces monológomból, amit előadtam neki a telefonban.
-Snickerst kérsz vagy Twixet? - matat a konyhájuk egyik fiókjában.
-Egyiket sem, inkább válaszok kellenének.
Ujjaimmal dobolok a konyhaasztalon, miközben nézem barátomat, ahogy vizet tölt minkettőnknek. Leül az asztalhoz és int, hogy tegyem ugyanezt - kérdő tekintettel bámul.
-Miben segíthetek, uram? - kérdezi, én pedig egy halk kuncogás után gondterhelt arccal nézek körül a konyhájukban.
-Szerinted honnan tudom, hogy érzéseim vannak valaki iránt? - nyögöm ki végül, Wooyoung pedig kikerekedett szemekkel néz rám.
-Mingiről van szó, igaz? - suttogja.
Nem szólok semmit, csak bólintok, mire arcára széles vigyor ül ki, sunyi tekintettel várja a további magyarázatot.
-Fogalmam sincs, hogy mi történik velem - motyogom - egyik pillanatban még utálom, aztán lekap, utána meg úgy csinál mintha semmilyen konfliktus nem lett volna köztünk az elmúlt egy évben.
-Arra gondoltál már, hogy talán Mingi szemében sosem voltatok rosszban?
Ez elgondolkodtat. Azon kívül, hogy mindig elutasítottam a közeledését, szinte semmi nem történt - egyszerűen irritált a jelenléte, amit még mindig nem értek.
-Lehet, hogy igazad van.
-Nekem mindig. Na de mesélj szépen, honnan jött ez a gondolat?
-Ha tudnám - nyafogok - elkezdtünk órákon beszélgetni meg néhányszor vele töltöttem a délutánomat, de igazából csak ennyi történt kettőnk között.
-Mi van a csókokkal?
-Nincs többes szám, Woo, milyen csókokkal???
-Jó, akkor a péntek estivel meg a tegnapelőttivel, amiről úgy áradoztál, mintha legalább négy éve bele lennél zúgva és most tetted volna meg az első lépést - nevet, én pedig elvörösödve csóválom meg a fejem. Ez tényleg így történt volna?
-A lényegre térve, én a helyedben adnék még ennek egy hetet - mosolyog - csinálj mindent úgy, ahogy eddig és figyeld meg a reakcióidat. Megváltozik-e a beszédstílusod, a hanglejtésed vagy a gesztusaid és mindent jelents le nekem jövő hét pénteken.
-Ez most komoly?
-Igen. Érdekel, hogy mi van veled és én is pontosan annyira akarlak megfejteni, mint te magadat.
Már éppen válaszolnék, amikor az asztal közepére letett telefonom megrezzen és legnagyobb balszerencsémre Wooyoung is látja az üzenetet.

mingi
unatkozom, kang
beszélj velem

-Azt hiszem, menned kellene - vigyorog barátom idétlenül - valaki már vár rád.
Szememet forgatva lépek ki a házukból és válaszolok Minginek, a délutánom pedig már nem is tűnik olyan vészesnek. 

12.02.