Ismeretlen Világsztár (One Direction ff) [Befejezett]

16.rész - Érzelmek

- Miért vagy benne ilyen biztos? - kérdezem visszafojtva a mosolyomat.
- Most sem tagadod. - néz rám ravaszon. Azt hiszi kifogott rajtam, de nem.
- Ugyan Zayn, elég nyilván való, hogy szeretlek szóval ezt fölösleges tagadnom. - forgatom szemeimet halvány mosollyal. Zayn közelebb hajol. Lemeredve figyeltem, ahogyan csak közelebb és közelebb jön majd megcsókol.
- Feltétlenül muszáj folyton megcsókolnod nem igaz? - vonom kérdőre, amikor eltávolodik.
- Nem érted, hogy... Hogy szerelmes vagyok beléd? - dörzsöli meg arcát, én pedig csak nézek rá. Annyira elgyötörtnek tűnik most, még nem láttam ilyennek, amikor a kettőnk dolga volt a téma.
- Féltelek - suttogja lehajtott fejjel. Olyan szívesen átöleltem volna, de Barce a világért sem mászott volna ki az ölemből.
- Miért? - kérdezem végül, amikor megbizonyosodtam róla, hogy Barce még úgy sem hajlandó eltávolodni tőlem, hogy én veszem ki onnan.
- Mert...Sok minden miatt. Most konkrétan azért, mert ismerem Harryt. Csak kihasználna abban, hogy elfelejtse Ninát. - néz végül fel szemeimbe, de ismét lesüti azokat. Automatikusan nevetni kezdek, pedig nem akartam. Zayn értetlenül néz rám, bár nem is csodálkozom.
- Zayn, én nem szeretem Harryt! - mondom ki azt amit nem is gondoltam át egészen.
- De visszacsókoltad többször is. - néz rám kissé értetlenül. Őszintén nem csodálom.
- Nem szeretem Harryt! - ismétlem meg mosolyogva.
- De hát...- kezdi, de egy apró puszit nyomok szájára ezzel elhallgattatva. Csodálkozva néz rám, de én csak felállok Barce-val az ölemben és kimegyek ott hagyva a csodálkozó Zaynt.
- Sisi! - kiált utánam valaki, mire én megfordulok. Amikor látom, hogy Peter az, máris visszafordulok és megyek tovább. - Nina, várj már egy percet! - kapja el a karomat de én kirántom magamat kezei közül. Bemegyek Niall szobájába, ahol a fiúk vannak Zayn kivételével akit ugye a szobámban hagytam.
- Most komolyan addig nem fogsz hozzám szólni, amíg bocsánatot nem kérek? Ugyan azt játszod, mint kiskorodban? - szól utánam Peter, aki utánam jött. A maradék négy fiú azonnal csendben maradt, hallva ismétlődő veszekedésünket. Megfordulok és úgy nézek farkasszemet Peterel.
- Tudod csak ezzel tudsz előhuzakodni, hogy olyan vagyok, mint kiskoromban, mert csak akkor ismertél.
- Igen, igaz! Rossz báty voltam és nem foglalkoztam veled évekig. De már nem tudok ellene mit tenni, csak azt mondani, hogy sajnálom. Már pedig sajnálom! Sajnálom, hogy nem voltam ott amikor kellett pedig tisztában voltam végig vele, hogy mi történik veled. Tudtam, hogy teherbe estél, tudtam, hogy Davina meghalt, tudtam, hogy mennyire padlóra kerültél ez az egész miatt és amiatt is, hogy mennyire kikészített téged ez a híressé válás. De azt is tudtam, hogy a karriered egyre nagyobb én pedig nem akartam ebbe bele esni! Tudtam azt is, hogy Eleanor és Katherina mindig ott voltak neked, így igazán nem volt rám szükséged. - amennyire indulatosan kezdte a végére annyira csendesedett el. Én csak néztem rá és nem tudtam mit mondani. Többször is neki kezdtem, de egyszer sem jött ki hang a torkomból. Peter kiment a szobából én pedig most is csak álltam ott. Hátulról átölelt valaki, minek hatására Berce leugrott az ölemből én pedig gondolkodás nélkül öleltem vissza akárki is volt. Nem sírtam pedig azt hittem fogok. Csak viszonoztam ölelését a fiúnak, aki átölelt és válla fölött néztem el.
Ahogy öleltem rá kellett jönnöm, hogy ez nem az a fiú, akire én számítottam és ezt arcomat csiklandozó göndör fürtjei is bizonyították. Eltoltam magamtól és figyelmen kívül hagyva őt sétáltam a konyha pultig.
- Ne nézzetek már ennyire! - túrok hajamba kellemetlenül, amikor még mindig bámul mindenki. Zayn is bejött valamikor, nyilván akkor, amikor Peter beszélt. Amikor sajnálattal teli, barna szemeibe néztem könnyek folynak végig arcomon. Oda rohanok hozzá és nyakába borulok ő pedig vigasztal. Ölelő karjai között lenni jó érzés, nem olyan, mint Harryében. Csak az őszintén vigasztaló karok között sírtam el magam. Nem éreztem úgy Harrynél, hogy igazán megtudna vigasztalni.
Szorosan kapaszkodom Zaynbe, szinte úgy érzem megfojtom. De érezhetően ő nem bánja ezt a helyzetet, hogy így átölel.
Harry lehajtott fejjel áll nyilván a kialakult helyzet miatt. Nem csodálom. Mellette nem engedtem fel annyira, mint Zayn mellett. Láttam Zayn válla felett Peter bűntudatos arcát. Elindulok, hogy a szobámba menjek, de ő elém áll.
- Hagyj békén! - mondom összeszedve magam és olyan erősnek tettetem magamat, mint még soha. - Ne vágj már ilyen bűntudatos arcot! Nem hat meg! Mindig azt mondtad, hogy legyen erős még ha ez nehezemre is esik, és ne bocsájtsak meg olyan embernek, aki nem érdemli meg. Na, hát te nem érdemled meg és megmutatom neked milyen erős is vagyok. Nem érdekelsz sem te, sem a sajnálatod, egyszerűen Te magad és ami körülötted van! - hadartam majd félre lökve őt, emelt fejjel távoztam. A sírógörcs kezdett átmenni egészen másba. Düh és gyűlölet volt bennem. Semmi más. Peter kiölte belőlem emberségem utolsó darabját is. Illetve nem. Egy valami még van, ami rendes, emberi érzelmeket táplál bennem. A szerelmem Zayn iránt. A vonzalmam Harry iránt. Ők ketten azok, akik még képesek itt tartani.