a night to remember [sanggi]

7 : egy tartalmas délután

-Kíváncsi vagyok, hogy kit fogok húzni - nyújtózkodik mellettem padtársam, miután mindketten beledobtuk a nevünkkel ellátott cetliket egy kalapként szolgáló baseballsapkába. Én is várom, hogy húzhassak és titkon remélem, hogy Wooyoungot vagy Mingit fogom - nekik legalább tudnék mit adni. Rajtuk kívül nem igazán ápolok szorosabb kapcsolatot senkivel.

Nézem, ahogy körbejár a fejfedő és amint elér hozzánk, Mingit megelőzve kapom ki a legfelső papírdarabot a kupacból. Félve nyitom ki a kis cetlit, amin Yunho neve áll. Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt - legalább meg tudom kérdezni Mingit, minek örülne a barátja. Így sokkal könnyebbnek tűnik ez az egész.
-Te kit húztál? - mosolyog rám padtársam.
-Yunhot, úgyhogy majd segíthetnél ajándékot választani neki.
-Szerencsés vagy - nevet - én Haeunt húztam. Örültem volna, ha legalább fiú lesz, de hát ez van. Tényleg Kang, akartam kérdezni, nem lenne kedved eljönni Yunhoval meg velem egy közeli játékterembe ma délután? Nemrég nyílt és már régóta meg akarom nézni, hogy milyen. Wooyoungot is hívhatod, szívesen megismerném.
-Nagyon szívesen - mosolygok - megkérdezem.

Wooyoung természetesen belement az ötletbe, szinte izgatottabbnak tűnt, mint én. Ebédszünetben végig azt ecsetelte, hogy alig várja hogy láthasson minket Mingivel, amit nem tudok hova tenni. Fogalmam sincs mire számít; hogy majd a léghokiasztalon áthajolva fogunk smárolni, vagy mi?
A legfájdalmasabb az egészben az, hogy az ő helyében én is kinézném ezt belőlünk.

Négyen sétálunk kettes sorba rendeződve; Yunho és Wooyoung elöl röhögnek valamin, de olyannyira, hogy zeng tőlük az egész kisutca, mi pedig Mingivel mögöttük sétálunk, csendben.
-Jól kijönnek.
-Mint mi - mosolyog, mire vörös arccal felkapom rá a fejem.
-Ne nézz így rám - nevet - azt ne mondd, hogy számítottál arra, hogy egyszer jóban leszünk.
-Nem egészen, de örülök, hogy így alakult.
Az út hátralévő részében csak hallgatjuk két barátunk diskurzusát valami videojátékról, majd végre megérkezünk a játékteremhez, ami még így kívülről is ígéretesnek mutatkozik.

Ahogy haladunk befelé, csak pislogok, a villódzó kékes lilás fény szinte elvakít. Most nincsenek sokan, így kedvünkre mehetünk oda, ahová akarunk.
-Én lövöldözni szeretnék - jelenti ki Wooyoung, ahogy megállunk a terem közepén.
-Azt én is - vigyorog Yunho - rettegj törpe, elverlek.
-Az álmaidban, maximum.
-Jössz autóversenyezni, Kang? - fordul hozzám Mingi, miután másik két barátunk elrohan.
-Persze, miért is ne.
Éppen a negyedik körünket játsszuk és eddig minden egyes alkalommal csúnyán elvert. Akárhogy nyomom a gázt, le vagyok maradva, amit természetesen muszáj az orrom alá dörgölnie.
-Nem megy, Kang? - nevet, mire csak unott arccal pillantok kárörvendő fejére.
-Egyszer úgyis megnyerem.
Közlöm vele, hogy addig ott maradunk, ameddig legalább egyszer nem győzök. A kilencedik körben végre bezsebelem a jól megérdemelt győzelmemet, amire kacagva mászik ki az üléséből.
-Végül csak sikerült - vihog - megkeressük a többieket? Játszhatnánk csapatban.
Ez jó ötletnek hangzik, így elindulunk hozzájuk. Wooyoungot alig tudom kirángatni a székből, amiben ül és látom, hogy Minginek is nehézségei adódnak Yunhoval, de végül beleegyeznek egy négyes meccsbe.
Wooyoung egyből a csocsóhoz megy, én pedig szélesen vigyorogva állok be mellé. Nincs az az isten, hogy ezt elveszítjük és ezt mindketten tudjuk.
Kilenc-nulla az állás, Wooyoung pedig könnyedén szerzi meg az utolsó pontot.
-Rohadjatok meg - nevet Yunho - hogy csináljátok?
-Woonál van csocsóasztal, szóval erre a barátságunk kezdete óta edzettünk - mosolygok - akartok csapatcserét? Jól esne egy kis kihívás.

-Mingi, kőből van a csuklód? Forgassad már rendesen azokat a szerencsétlen bábukat! - üvölt barátom, Yunhoval pedig majd' megszakadunk a röhögéstől. Wooyoung be lett rekesztve a kapuba, így Mingire maradt a támadás, aki azonban nagyon nem tud játszani. Nézem, ahogy rákoncentrál, a lövését pedig könnyűszerrel kivédem, csapattársamnak passzolva, aki végül kijátssza Wooyoungot és egy újabb pontot szerez, amit egy pacsival ünneplünk meg.
Yunho nem is játszik olyan rosszul, mint gondoltam volna, így részben neki, részben pedig Mingi szerencsétlenkedésének köszönhetően megnyerjük. Most rajtam a sor, hogy jó csapattárshoz hűen ápoljam Mingi lelkét, aki ki van akadva, mert fogalma sincs, mit csinál.
-Maradj a kapuban inkább, jó? - sóhajtok, mire bólogat, én pedig felkészülök arra, hogy kettőnk helyett is lehozzam az egészet. A végére szinte már vért izzadok, de csak azért sem fogok rákiabálni a mellettem állóra, aki úgy véd, mint valami csecsemő.
-Mingi, te amúgy melyik csapatban játszol? - nevetek a harmadik öngólja után, ami a játék végét jelenti. Nem szólal meg, így oldalba könyökölöm, amivel csak azt érem el, hogy felém fordulva mosolyog rám szomorúan.
-Sajnálom - suttogja, a szemeiben egy pillanatra megcsillan a világítás kékes fénye. Most olyan érzetem van, mint pontosan egy héttel ezelőtt, azzal a különbséggel, hogy ez alkalommal Wooyounggal mindketten tudatában vannak a dolgoknak.
-Semmi gond, legközelebb szarrá verjük őket - vigyorgok, mire elneveti magát és a többiek után indul, akik már hevesen beszélik meg a terveiket az este hátralévő részére.

Rengeteg játékkal, egymás anyjának szidásával és három órával később idétlenül vihogva lépünk ki a játékteremből, ahol fájdalmasan sok pénzt hagytunk ott.
-Fagyit akarok enni - mondja Wooyoung, mire mind a hárman értetlenül nézünk rá.
-December van, Woo - mosolygok - hol akarsz te fagyizni?
Válaszul a velünk szemben lévő éjjel-nappalira mutat.
-Nekem oké - mondja Yunho - amúgy is éhes vagyok. Benézhetnénk, hátha találunk valami ehetőt.
Alig másfél perccel később már éhező farkasok módjára dobáljuk a különféle nasikat a kezemben tartott kosárba, amíg Wooyoung a hűtőpult előtt válogat.
-Sietnél? - kiáltom oda neki - mindjárt leszakad a karom.
Mingi mosolyogva veszi át tőlem a kosarat. Nevetve nézem, ahogy az arca egyre jobban eltorzul a súly miatt, majd Wooyoung mellé lépve kikapom az egyik pálcikás jégkrémet és a kezébe nyomom.
-Ez a kedvenced, mindig ezt eszed, amikor találkozunk. Indulhatunk végre?

-Nem bírom, hogyan tudod harapni azt a szegény jégkrémet? - nyafog Yunho - hogyan nem fagynak meg a fogaid?
-Én már csak ilyen jó vagyok, mfh - nyammog Wooyoung.
Egy játszótér várának tetején ülünk, december létére full sötétben, az egyetlen fényforrásunk egy utcai lámpa. Mingi azzal szórakozik, hogy gumicukrot dobál a szájába és azt kell hogy mondjam, még idétlenkedés közben is jól néz ki.
-Kapd el, Kang! - dob felém egy gumimacit, de a reflexeim ilyenkor már nincsenek toppon, így gyakorlatilag szembe talál. A visszafojtott nevetéstől prüszkölve vigyorog rám, amíg én csak a fejemet csóválom.
-Jól vagy? Látsz még? - vihog, mire én is nevetni kezdek. Ezzel egyidőben Wooyoung félrenyeli a fagyiját, amitől ők is fulladozva röhögnek - mind a négyen fetrengve hahotázunk és egyáltalán nem érzem magam furának.
Végül fekve maradunk, a csillagokat kezdem tanulmányozni.
-Szép ma az ég, nem? - kérdezi Mingi, én pedig csak most jövök rá, hogy mennyire közel van hozzám. Szinte mellettem fekszik, így ha oldalra fordulok, pont rálátok az arcára. A holdfénytől még szabályosabbnak látszanak arca vonalai, a csillagok visszatükröződnek a szemeiben. Elmosolyodik.
-Igen, tényleg szép - mondom, le sem véve róla a tekintetem.
-Fuj de undorítóan nyálasak vagytok - mondja Wooyoung, Yunho pedig hányáshangokat imitál mellette-itt vannak egyedülállók is, rendben?
-De mi... mi nem- fejezd be, Woo! - mérgelődök, Mingi mellettem pedig csak nevet.
-Az én kicsi csillagom - vihog, miközben magához ölel. Jó, hogy a többiek nem látnak rám, mert az arcom most rákvörös lehet. Mégis kinek hiszi magát, hogy ilyeneket mondjon?
Végül úgy döntök, hogy beszállok a játékba - ennél rosszabb már úgysem lehet ez a szituáció.
-Én egyetlen virágszálam - karolom át a derekát nevetve, Yunho pedig röhögve dob meg minket az utolsó bontatlan zacskó chipsszel, ami most az ütődés következtében kinyílik és ránk szóródik.
-Te seggfej - mondja Mingi - most szedheted fel ezt innen.
-Persze, még mit nem - nyújtja ki a nyelvét és csúszik le a vár csúszdáján, mi pedig kergetni kezdjük.
Végül nem takarítottuk fel, vissza a suliig folyamatosan rohantunk, onnan pedig Wooyounggal sétáltam hazafelé. Elég közel lakik hozzám, így volt alkalmunk kitárgyalni részletesen a történteket.
-Azt hiszem, nem kell több idő - motyogom legyőzötten - rájöttem és elfogadtam. Beleszerettem Mingibe, ez van.
-Üdv a klubban - vigyorog Wooyoung, átkarolva a vállamat, amire csak halványan elmosolyodok. Beletörődni ebbe az egészbe nem is annyira rossz, végül is, jó érzés szeretni.

12.03.