Ismeretlen Világsztár (One Direction ff) [Befejezett]

19.rész - Őszinte vallomások

Zayn lassan távolodik el tőlem, és könnyes szemekkel néz rám. Hasonlóan nézek rá én is.
- Sosem foglak elfelejteni! - suttogom neki, és barna íriszeibe nézek. - Nem hiszem, hogy többet találkozunk már. Vagy is de, csak te nem fogod tudni, hogy ki leszek. - távolodom, el tőle miközben beszélek. - Csak egyet kérek. Légy boldog! - mondom miközben egy elhúzott puszit adok arcára. Könnyeimmel küszködve kapom fel táskámat és rohanok el. Nem gondoltam volna, hogy ez így, most, és emiatt fog megtörténni. Tudom, hogy el kellett volna mennem így is, úgy is, de nem akartam ilyen hamar. El sem tudom képzelni mi lesz velem ezután Zayn nélkül. Nem vagyok hozzá nőve, de még is csak szeretem. Mindennek ellenére is tudom, hogy nekem Zayn az Igazi. Nem hiszek ebben a dologban, de most pontosan tudom, hogy tökéletesebb férfi már nem lesz mellettem. A fiúk is teljes mértékben a barátaim lettek. Tőlük is el kell, hogy búcsúzzak, mint Sisi. Bár ez nem is lesz nehéz, hiszen látom még a kocsijukat a hely parkolójában, ahol volt az interjú.
- Sisi! - szól nekem valaki, mire oda kapom tekintetemet. A maradék négy fiú áll az ajtó mellett. Szívesebben futnék el rögtön, de nem lehetek ilyen. El kell búcsúznom tőlük.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy csak úgy hagyunk elmenni? - kérdi Niall mosolyogva. Keserűen mosolyodom el én.
- Reménykedtem benne. - nevetek, de nevetésemben egy csöppnyi jó kedv sincs.
- Felejtős Életem, felejtős! - rázza a fejét Niall, majd széttárt karokkal közeledik felém, és nagy ölelésbe von. Arcára adok egy puszit, majd szorosabban vonom magamhoz. Utána Harry következik, akit kicsit sem zavart, hogy nemrég tudta meg, hogy nem is olyan régen még szerettem. Magához vont és úgy ölelt, mint ha nem is akarna elengedni. Louis és Liam csak keserűen mosolyogtak. Ők tisztában voltak azzal, hogy legalább még egyszer találkozni fogunk, de a búcsú akkor is búcsú.
- Tudtok róla, ugye? Tudtok róla, hogy nem foglak keresni titeket? Megszakítom veletek minden kapcsolatom, csak Eleanor lesz az egyetlen, akivel beszélni fogok. - mondom zokogás közben. Mondandómat alig lehet érteni, a sírástól.
- Sejtettük. - suttogja Niall, kék szemeiben pedig olyat látok, amit sosem gondoltam, hogy látni fogok. Könnycsepp. A mindig vidám fiú most sír. Miattam.
- Hiányozni fogsz! - néz rám szomorú mosollyal Harry. - Mindannyiunknak. - teszi, hozzá én pedig értem mire gondol. Zaynek is.
- Ti is nekem! Mindannyian. - mondom ez által én is Zaynre célozva. - Sziasztok, Srácok! - suttogom végig nézve rajtuk. Megfordulok és elmegyek. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy elmenjek innen. Tőlük. Tőle.

~*~

- Erre még el kell jönnöd! - erősködik Eleanor, miközben én pakolom össze a dolgaimat. Barátnőm az ágyamon fekszik és hisztizik, mellette pedig Barce nagy szemekkel figyeli őt.
- Mégis minek? - kérdezem szemeimet forgatva és egy újabb adag ruhát pakolok bele bőröndömbe. Minden fontosat összepakolok. Vagyis ruhák, fényképek, és fontosabb iratok.
- Ez az utolsó esténk. El kell jönnöd! És a másnaposságot mindig együtt vészeljük át. Nem hagyhatsz itt! - néz rám könyörgően El.
- Ne aggódj, itt leszek! - adom fel egy mosoly kíséretében. Eleanor elégedetten nyújtózkodik jobban az ágyban, ezzel majdnem lelökve kiskutyámat.
- Előtte viszont elmegyünk hozzájuk. - áll fel gyorsan, amitől meginog egy kicsit.
- Ezt te sem gondolod komolyan. - nézek rá hitetlenkedve, de ő csak bólogat. - Jó, de ezt még összepakolom utána végeztem is. - mondom, majd még egy fiókot kiürítek. Nem tudom, hogy Eleanor, hogy gondolja, hogy tegnap elbúcsúztunk a fiúkkal és ma már megyek hozzájuk csak most éppen Ninaként. Kicsit rossz lesz így.

Nina Weyble

- Sziasztok! - köszönök mosolyogva, amikor bemegyünk a nappaliba a fiúkhoz. Mind az öten csak ültek a kanapén és letörten intettek. - Ez miattam van? - suttogom Eleanornak, mire ő bólint. Sóhajtok egyet, majd lerakom az ölemben ficánkoló Barce-t, aki rögtön Zaynhez megy.
- Barce mit keres nálad? - kérdi értetlenül Harry. Kérdésére kicsit megfeszülök. Erről teljesen megfeledkeztem, hiszen Barcet mindig hoztam magammal csak elfelejtettem, hogy most nem éppen Sisi vagyok.
- Vigyázok rá, amíg Sisinek van néhány elintézni valója. - mondom könnyedén, de igazából teljesen feszült vagyok. Harry bólint, majd a kiskutyára néz, aki a fekvő Zayn mellkasán pihen. Megkönnyebbülten sóhajtok és megyek a konyhába, valami finomat csinálni a fiúknak, ha már ilyen rossz a kedvük miattam.
- Tudod, én nem hiszek neked! - szól kissé meggyötört hangon. Unottan fordulok meg és nézek farkasszemet Zaynel.
- Annyiszor hallottam már tőled ezt. Most éppen miért nem hiszel nekem? - fonom össze karjaimat és unott arccal várom válaszát.
- Azért van nálad Barce mert a tiéd. Én adtam neked. - lép egyet közelebb, miközben ezt mondja.
- Nem, Zayn, Sisinek adtad. - sóhajtok és kíváncsian várom, miként folytatja.
- Miért hazudsz most is? Nem mindegy már? Elmész. Vagy elmegy, ha így jobb. Teljesen mindegy. Miért nem vallod már be az igazat? - mostanra már teljesen előttem állt, szemeimet nézte.
- Hogy tudnálak meggyőzni arról, hogy igazat beszélek és Sisi nem én vagyok? - teszem egyik kezem a vállára. - Csak azért kapaszkodsz annyira ebbe a dologba, mert tudod, hogy engem is szeretsz nem csak Sisit és ez rossz érzés. Ezért magyarázod be magadnak, hogy Sisi én vagyok. - mondom, ő pedig csak néz. Remélem, hogy ezzel meg tudom győzni őt, viszont bűntudatom van, hogy ilyen butaságot mondok neki.
- Lehet, igazad van. - suttogja és lehajtja fejét. Ledöbbenve nézek, majd észbe kapok és átölelem. Első ledöbbenés után pár másodperc múlva vissza ölel. - Ugye te itt maradsz? Kérlek, mond, hogy nem kell téged is elveszítselek! - kérdi kétségbeesett arccal. Kicsit eltol magától, hogy jobban lássa arcom. Lemerevedve állok előtte, nem tudok mit mondani. Látszólag teljesen sikerült meggyőznöm, hogy Sisi nem én vagyok. De most meg attól fél, hogy én is elmegyek.
- Egy kicsit el kell utaznom, de nemsokára visszajövök. - nézek rá halványan mosolyogva. Hogy tudtam ilyet mondani? Hamarosan visszajövök? Ez komoly? Sosem fogok más visszajönni, én meg ilyet mondok egy fiúnak, aki szeret?
- Kérlek, gyere vissza hozzám! - kéri szinte sírva. Mit tettem vele, te jó ég!
- Visszajövök, ígérem! - ettől a mondattól lettem csak még nagyobb hazug. Zayn egyre rosszabb állapotban kezdett lenni a vállamra hajtott fejével. Rossz volt nézni. Ezért is inkább felvittem a szobájába, hogy lepihenjen. Ahogy a szobába léptünk az ágyhoz ment és elfeküdt az egyik felén és csendben elaludt. Körül néztem a szobájában, hiszen alig voltam itt. Több képet is láttam az egyik szekrényen, amiket elkezdtem nézegetni. Felismertem a testvéreit. Legjobban Doniya-t. Egy kicsit ismertem őt.