NEM BESZÉLÜNK RÓLA

Tiltott gyümölcs

Már épp ereszkednék térdre, amikor a kijelentése elakad a levegőben és ott függ köztünk, mint egy elfuserált kép, amit csak azért őriz meg a család, mert örökség:
-Most úgy sem állna fel.
Az ajtóból még visszafordulok, az utcáról belopózó fény halovány sávban zuhan el mellette a padlóra. -Zolival találkoztam.
-Nem szophatsz le és akkor már beszélgetni akarsz?
-Gondoltam, elmondom.
-Számodra ez új - dörzsöli az orrnyergét, nehezebben formálja a szavakat. -, értem én. Most tudatosítottad magadban, hogy a férfi egyedeket érdekli a nőiesedő…dombodulataid.
-Szépen megfogalmaztad, hogy dugható vagyok.
Széttárja a karjait. -Amin van luk, az mind az.
-Lyuk - javítom ki. - Nem luk.
Nem vagyok nyelvtannáci és különösebben nem is gondolom, hogy meghatotta, hogy kijavítottam, de jól esett.
Gyerekes volnék? Abszolút. Attól, mert szexre alkalmas korba lépett a testem, még a felelősségvállalás, a felnőtt viselkedésre való törekvés lehet hézagos.

~•~

Edina képet küldött.

Az a szóbanforgó bölcs megállapítás, hogy ami az internetre kikerül azt semmi és senki nem tudja levakarni onnan, valid. S hogy ezt minden magára adó és magának jót akaró ember megfogadja, reménysugár. Ezért kerülendőek a dickpicek, a csöcsvillantó tükörszelfik és minden ezekre erősen hajló tartalmak, amik only fans kompatibilisek.
Így, amikor megnyitom a beszélgetést és a kép főszereplői után a háttérre terelődik a tekintetem, joggal gondolhatom azt, hogy ez a kép sok mindent meg fog változtatni…
Hívott fél Edina
-Az ott a háttérben, te vagy…ti vagytok? - kifelé indulva a konyhába, belebotlok Somába, de most figyelmen kívül hagyom.
-Nem tudom, talán…
Kihangosítom.
-Dina, ti vagytok a képen, a háttérben.
-Ez csak egy ártatlan fotó.
A konyhaszekrény ajtajait nyitigatom. -Amin kavarsz vele. Azt mondtad, leálltok.
-Úgy volt.
-Még mindig tart?
-Már nem. Egy ideje.
-Ki miatt szakított veled Szilárd? - megtalálom a csokit, amit eddig kerestem. - Nekem azt mondtad, Nándi bekerült a képbe, nem voltál biztos az érzéseidben, ezt Szilárd érzékelte és nem akart már veled így tovább együtt lenni.
-Igen. Vagyis majdnem így történt - a hangja el-elcsuklik, mint egy rozoga hokedli, amire a rokon vendég ereszkedett hálaadáskor. - Tesiből kellett a jobb jegy, hogy pályázhassak az ösztöndíjra, öt tantárgyat jelölhetsz és ebből volt a legesélyesebb javítani.
-Lefeküdtél a tanároddal jobb jegyért? Míg Szilárddal voltál? - a kérdés úgy csattant a vonal túlsó végén, mint a bevizezett wc papír galacsin a csempén.
-Nem! Ne kombinálj.
-Mondj igazat és nem kell helyetted kitalálnom.
-Inkább segíts, ne vádolj - öblöseket nyel és nehezen gurigázik a megfelelő szavakkal. Hallom, hogy szipog és hátra szívja a taknyot, mint egy kisgyerek.
Nem én vagyok az a lány, aki pár óra leforgása alatt megjárt egy utat egy majdnem kétszer annyi idős hapinál, mint ő, majd  hagyta, hogy kielégítse az adoptált testvére? Akkor valahogy kondult meg bennem az erkölcsi vészharang, sőt képes voltam olyan sallangos maszlaggal takarózni, hogy “egyszerélünk”.
-Mondd el, mi történt.
-Felkerestem Halászt…Kristófot, hogy javítani szeretnék. Nehezen hitte el, de látta, hogy eltántoríthatatlan vagyok, aztán vázoltam neki a szitut. Megbeszéltük, hogy heti kétszer negyvenöt percre lemegyek pluszba tesizni, napvégén. Fejlesztjük a fizikumom, a hajlékonyságom, a koordinációm. Ez így is ment pár hétig. Aztán valahogy elkezdtem beképzelni dolgokat. Szilárddal kevesebbet tudtunk találkozni, zűr volt a családjában, feszült volt, nem volt rám ideje, nem volt hozzám türelme és ellökött magától. Aztán ott volt Kristóf, aki segített, támogatott, időt szánt rám, vagyis én ezt így éltem meg. Aztán. Aztán minden elbaszódott - felbőgött és örvényszerűen szippantotta magába az érzelemtenger, ahogy a kád vizét nyeli el a lefolyó, mikor kihúzod a dugót. Te pedig állsz felette, a lyuk fölött megbabonázva és nem tudod, mit szólj. Most pont így voltam.
-Szilárd megtudta, hogy te és Halász..
-Nem mondtam neki ezt a testnevelés korrepetálást. Tudtam, hogy nem venne komolyan, meg lehülyézne miatta. Ezek után később ő nyilván úgy rakta össze magába a sztorit, hogy összejárogatok valakivel. Persze erről szó sem volt, vagyis nem úgy, ahogy ő azt gondolta, meg itt még Kristóffal semmi sem volt, csak én képzeltem be.
-Aztán?
-Dühített, hogy nem hitt nekem. Úgy voltam vele, megadom, amire vágyik.
-Kikezdtél Halásszal - összegyűröm a csokis papírt és magam mellé ejtem. Ahogy leszopogatom ujjamról a csokit, a számban felejtem és elkezdem rágni a körmöm.
-Kristóf az elején elutasító volt. Tartotta magát. Aztán végül beadta a derekát. Csak smároltunk. A szertárban. De azt gyakran. Néha a melltartóm alá is benyúlt. Tetszett.
-Biztosan te is akartad?
-Ha nem mondod, hogy “ne, ne csináld”, de azt se, hogy “igen, akarom”, az minek számít? Különben is már elmúlt, csak ez a kép. Ha eljut Szilárdhoz, semmi esély, hogy újra kezdjük.
-Leszoptam anyumék egyik legjobb barátját és kinyalt az a srác, aki elvileg papíron a féltestvérem.
Tudom, hogy minden egyes szót hall, de nem foglalkozom vele.
-Wow.
-Ja. Nyitok bort.
Néhány terelő kérdést követően én már a konyhapulton ülve egyes szám egyes személyben borozom, lassan kortyolgatom. Szinte csak öblögetek.
-Ne értsd félre a kérdést, de..minden rendben, veled?
Feltételezem, a korábban elejtett színvallás miatt  kérdez rá kerekperec.
A fogamat szívom. -Tiniként mentesítem magam a felelősségteljes válaszadás alól. Nem tudom, mit csinálok. Most jelen pillanatban úgy vagyok vele, amíg rám nézve nem káros, addig azt csinálom, ami jól esik.
Csend.
-De kit szoptál le?
-Nem fontos. Megtörtént.
-Ja, végülis a szopás olyan általános dolog, minthogy az emunak két szemhéja van.
-Amúgy tényleg az, mindenki csinálja. Egyáltalán nem kéne tabusítani a szexet.
-Dominik mellett minden szót a szexről köbö harapófogóval kellett kihúznom belőled. Mi történt azóta? Más ember lettél? - figyelek a hangra, de szemmel követem Sorma árnyékát, ami fel-felvillan a konyhával szemben futó folyosón.
-Csak másképp gondolok bizonyos dolgokra.
-Mondjuk a szexre?
-Mondjuk a szexre - nagyot húzok a boros üvegből. - Szerintem nem kell minden esetben megmagyaráznom, miért változott meg a véleményem. Megváltozott és kész, jogom van hozzá - mindezt már úgy mondom, hogy Somával nézek farkasszemet, aki a konyha bejáratnál dől a falnak.
-Szoktak ilyeneket gondolni a velünk egykorúak?
-Nem igazán - a fejem oldalra billen, a bőröm pirossága a borból fakad. - Biztos, sok Evolát olvasok - név szerint utalok arra a szerzőre, amit az egyik könyv gerincén olvastam a szobájában.
-Azt hittem, az egy betegség.
-Nem ebola - csuklik előre a fejem és elnevetem magam. -, hanem Evola.
Nézem, ahogy ellöki magát a faltól és öles, ráérős léptekkel, de felém tart. A testhőjét meztelen térdkalácsomnál érzem. A fülemhez hajol, háttérzaj pedig Edina csacska csacsogása a hétvégi tervekről.
A két combom közé férceli az ujjait, majd finoman, tekintélyt parancsoló lassúsággal, - aminek helye csak a nagy pillanatok előtt van-, széttárja.
Meztelen combjaimon a libabőr akár egy térképrajz sok apró, pici pontból. Az ajkai puhán záródó, összecsuklott koszorúk. A térdkalácsom a kiindulópont, s mikor irgalmatlan lassúsággal, de felvánszorog egy igen édes pontig, a ruha határt képez, akadályoz, légvételhez juttat.
Lentről néz felfelé és ez a nyakatekert pozitúra ölbeszökő izgalmat ébreszt.
-Láttad azt a filmet?
Edina kérdése teljesen kizökkent. Képes voltam mindeddig teljesen hangtalanul végigülni az iméntieket? Némi segedelemmel a vékony pamutanyag a földre hull, a csoki papír mellé.
Válaszra nyitom a szám, ahogy a szavakat formálom, közben ujjával az ajkam ívét rajzolja körbe.
-Még nem láttam, mesélnél…az előzetesről?
Benedvesítem az ujjait, lassan simogatja a nyelvem, az egyik mozdulat olyan mélyre sikerül, hogy öklendezek egyet.
Hallom, ahogy Edina mély légvételt vesz a kérdés előtt, ezt megelőzve pedig kinyomom a hívást.
-Atyám…-szakad ki belőlem, ahogy két ujját magamban érzem.
-Mintha megrontanék egy apácát - hörgi.
A foga a számba a mar, majd belecsókol. Kitapintja az álló bimbómat, majd kibújtat a pólómból. A mellemre pillant, ami a nagy fehér terítéken könnyed tavaszi desszertként feszeng, meggyel a csúcsán.
Bekapja, szívja, s közben az ujjai ruha anyagon keresztül simítják el az érzékeim közt húzódó határt odalent.
-Dugtál már lámpafényben?
-Az exem aligha látott nappal meztelenül.
-Nem érdekel az exed.
-Azt kérdezted..várj, várj, lassíts.
Az előjáték nálam kulcskérdés.
-Így jó?
-Nyúlj fel.
-Folytassuk a dolgozószobában.
-Szerintem Gábor bezárta.
Csupasz fenekemet az asztalra ejti. Lezúg az asztalról a fém tolltartó, a tollak százfele repülnek a szürke padlószőnyegen, mint a galambraj a Deák téren.
Össze kell szedni.
Rátenyerelek a papírkötegekre.
Össze fogom őket így gyűrni.
A tenyereim elcsúsznak a szerződéstervezeteken. A gerincemre vágódok, ekkor beverem a fejem, de időm sincs felfogni a történteket.
Hangosan nyögök inkább fájón, mint kéjesen, mert olyan ponton érint egymás után többször, amo nem túl kényelmes. Talán ezt látja rajtam és veszi a lapot, lassít.
Kiszárad a szám.
Egy belső rituáltánc ritmusát hajszolja egészen a csúcsig. A testem veleje ebbe remeg bele. A bőrünk csúszik, a tüdőnk tágul, az inak megfeszülnek. A torkokból feltörő erélyes és elcsukló nyögések édes szimfóniája minden mást elnyom. A szomszéd fűnyírás berregését -ha nappal volna, - az odaképzelt kutyacsaholást -ha nappal volna-, a tolatólámpa pittyegését vagy épp a kocsifeljáróra guruló autó motorhangját…
Az ablak felé tekint és határoz.
-Mit keresnek már itthon?
Egy momentumra kizökkenek, a pulzusom megugrik, de nem azon a módon, ahogy kedvelem.
Soma satuba fog, nem hagyja elveszni a pillanatot. Tele van gőzerővel és semmi pénzért nem tervezi magában tartani a hajtóerőt. Gumit gördít, helyezkedik, visszakapcsol és…ellő.
A padlón térdelve, telefon fény mellett szedem össze a tollakat, míg ő elpakolja magát.
-Az autónál vannak még?
-Jobb volt, mint vele? - felpillantok. - Az inges filippoval.
Komolyan ez a legfontosabb jelen pillanatban?
-Miért hívod így? Nem feküdtem le vele. Nem került rá sor.
Arrébb tol az asztalon egy papír stócot, közben kikémlel az ablakon. -Nem kérdeztem.
Leteszem a tolltartót az asztal bal felső sarkába. Liza és Gábor mév a kocsi előtt beszélgetnek, hónuk alatt a nyaralásra szánt pakkal. Holnapra vártuk őket. -De tudom, hogy tudni akartad a választ.
-Ne tegyünk úgy, mintha kiismertél volna.

Szervusz!

Ha tetszett ez a fejezet (is), akkor sokat jelent egy visszajelző komment vagy egy csillag, szívesen beszélgetek Veled a meglevő fejezetekről vagy a folymatban levőkről...