Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Zálog

Az eset.

Napok óta mást sem hallok, csak mondatokat amik ezzel a két szóval kezdődnek.

Az eset óta, hogy érzed magad?

Az eset óta zárkózott vagy.

Az eset eltüntette a szép mosolyod.

Én igyekszem a régi lenni, ezerrel teperek, hogy elzárjam és magamban tartsam a történtek nyomait.
Az amikor minden sarkon a hogylétem felől érdeklődnek cseppet sem segít.

A rendezőnk már több mint egy hete nem ereszt a nyilvánosság elé. Csupán próbákra és felvétel napokra járok be.

Hálás lehetek Melodynak amiért az interjúk terén átvette tőlem a reflektorfényt. Órák leforgása alatt áldozati báránnyá vált. Központba vették és kiforgatják az életét a médiában.

— Láttad a legutóbbi vezércikket? – ront be a szobába.

Arrébb csúszok az ágyon és a kis fekete hajú lány mellém pattan. Tiszta arcbőréről felháborodottság hullik le.

— Azt mondják, próbálom lecsapni a kezedről Alexandert.

Arca egyből elkomorul amikor felnevetek, tehát ő nem találja annyira poénosnak ezt a felvetést mint én.

— Ezek akkor is kamuznak mikor meg sem szólalnak. – megrázom a fejem – Senki nem hisz az ócska bulvárnak.

— Mikor jössz már vissza, – felveszi a szemkontaktust – úgy rendesen?

— Nem rajtam múlik. – ölelem szorosabban Melodyt.

Amióta közelebb kerültünk egymáshoz, újra érzem Lorettet a levegőben. A jelenlétét a hűvös szélben és a zajló világban.

— Gyűlölöm, hogy a magánéletemben turkálnak. – hisztérikus hangon mondja – Tudod, nagyon szívesen visszaadnám neked ezt a pozíciót.

Meglepő módon a riporterek sosem tudnak elég nagyot harapni belőled ahhoz, hogy jóllakjanak. Kíméletlenül marnak, amíg vége nem lesz, míg el nem fogysz.

Ha őszinte kell legyek, nem hiányzik.

— Mindegy. – megrázza a fejét – Dec azt mondta a futár meghozta az ebédet. Van hagyma is. – ezt már csak suttogja a lány.

Nyomban elszorul a torkom, ahogy Declanre gondolok, ezt Melody is megérzi. Közelebb húzódik és hangjában sajnálat érződik, amikor megszólal.

— Még mindig nem beszéltek? – kérdezi félénken.

— Nem! – elnyomott hangon válaszolok.

— Dec, tiszta fafej. Majdnem meghaltál ő meg játssza az agyát. – szemforgatva hagyja el a szobámat.

Tartjuk a távolságot, ő is tőlem és én is tőle. Nem ez a tökéletes megoldás, ugyanakkor egy elég használható alternatíva.

Fáradtan vánszorgok át a szemben lévő szobába, messziről elkerülve az ebédlőt.

— Szia szupersztár. – játékosan végig karmolok Alexander hátán.

Megremeg a bőre ahogy fehér pólóján keresztül hozzáérek.

Hátra nyúl és derekamnál fogva átemel maga fölött, így most már vele szemben fekszem az ágyon.

— Nem mész kajálni? – érdeklődöm amint be tudom fejezni a nevetgélést – Csak vigyázz, Melody le akar csapni a kezemről.

Felhúzott szemöldökkel meredek a fiúra és a reakcióját várom.

Mire ő csak fölém magasodik és kellemes csókokkal borítja be a nyakam.