9. fejezet

383 19 7
                                    

Lassan teltek a napok, furcsa volt újra a saját lakásomban lenni. Már annyira megszoktam Logan jelenlétét magam mellett, hogy amikor otthon voltam egyedül, módfelett idegesített minden. Több éjszaka is álmatlanul forgolódtam az ágyban, egyrészt azért, mert baromira hiányzott az ölelése, másrészt furcsa volt belegondolni, hogy mi most jártunk, és hogy ezt ki is mondtuk.

Ahányszor ez eszembe jutott munka vagy az iskola közben, úgy kúszott az arcomra a vigyor. Sylvi nem egyszer szólt rám, hogy ne vigyorogjak már úgy, mint aki be van lőve, cserébe sikerült összefutni aznap Georginával. Ahogy megpillantottuk egymást, úgy tűnt el az én felhőtlen mosolyom is, próbáltam messzire elkerülni a lányt, de Gigi az utamat állta.

– Engedj, hadd menjek! – Megpróbáltam újra kikerülni őt, magamhoz szorítva az egyik tankönyvet, mire úgy lépett, hogy utamat állta ismét. Most már sokkal dühösebben pillantottam fel rá. – Mit akarsz?

– Kidobott már? – kérdezett leplezetlen gúnnyal a hangjában.

– Mi van?

– Azt kérdeztem, kidobott-e már? Tudod, rád unt, mint Andrew pár hónapja. – Megütközve néztem Georgina gúnyos arcába, ez a csaj hihetetlen volt, kedvem lett volna behúzni neki egyet, hogy letöröljem az arcáról azt a vigyort, mikor eszembe jutott valami. Arcomra édes mosoly költözött, testtartásom is sokkal nyugodtabb lett, amit Gigi nem tudott hova tenni.

– Csak nem dobott régen? – feleltem, hangomba sikerült annyi gúnyt belesűríteni, amennyit csak tudtam.

– Hogy?

– Tudod, mint az elhasznált óvszert – legyintettem felé, mintha valamit el akarnék hessegetni magamtól. Sylvi lélegzetvisszafojtva állt mellettem, csendben várta, hogy mi lesz ennek a vége. Körülöttünk már több ember fordult meg és nézte a kibontakozni készülő jelenetet. – Használt egy kicsit és eldobott.

– Hogy merészeled?!

– Oh, szóval igazam van! Annyira sajnállak, biztos nagyon fájt. Egy ilyen jó parti, mint ő! – szívtam be erősen a levegőt, nagyon rájátszva a helyzetre. – Neked csak az maradt, amit összefújt a szél... a szemét.

Fogalmam sem volt róla, honnan volt merszem így a képébe mondani ezt, de annyira jólesett végre visszavágni. Tisztán az arcára volt írva, hogy Logan valamikor csúnyán lekoptatta, azt hittem, ott fogja elsírni magát, végül csak felszegte az állát és faképnél hagyott. Sylvivel összenéztünk és végre én is nagyot sóhajtottam. Istentelenül jó érzés volt most ez, bár nem ilyen voltam, Georgina viszont megérdemelte azok után, amiket eddig művelt.

– Ez szép volt – pillantott rám büszkén Sylvi, miközben haladtunk tovább, hogy beüljünk az egyetem társalgójába tanulni a soron következő vizsgára.

– Azt hittem, el fogja sírni magát.

– Egy pillanatra én is – tette hozzá barátnőm, végül csak egymásba karolva haladtunk az iskola folyosóin.

Pár nappal később Logannel megbeszéltük, hogy összefutunk az egyik büfében, ami közel volt a lakásomhoz. A helyet én adtam meg, az időpontot viszont ő, így délután felöltözve vettem a nyakamba a várost, hogy időben odaérjek a találkozóra. Már nagyon izgatott voltam, hiányzott Logan. Persze, telefonon nem egyszer beszéltünk, de ez nem ugyanaz volt, mintha közvetlen ott van mellettem. A büfébe belépve megcsapott a meleg és az édes teasütemény illata. Alig páran voltak még a délutánra való tekintettel. Legtöbbször kora reggel és késő délután telt meg a hely, így még pont elkerültük a tumultust, mikor az asztalokért kellett versengeni. Igazi retró életérzés volt a hely, citromsárga, piros és fehér színek elegyedtek össze, a négy fős asztalok bokszokba voltak helyezve, kényelmesen elválasztva a teret egymástól. A piros bőrülések réginek tűntek és azok is voltak, az asztal barna lapja már kopott volt, viszont tiszta. A bejárattal szemben helyezkedett el a hosszú pult, előtte bárszékekkel, mögötte a kiszolgáló személyzet. Oldalra kaptam a pillantásomat, arcomra vidám mosoly költözött, mikor megláttam Logant. Már az egyik szélső boksznál ült, leghátul, a háta mögött csak az épület fala volt. Ahogy felpillantott a telefonjából és észrevett, lerakta a készüléket az asztalra és kimászott az ülésről, én pedig a nyakába vetettem magam.

Logan 1: Karácsonyi kaland (átdolgozott kiadás)حيث تعيش القصص. اكتشف الآن