What if...? - A másik út

Valentin-napi különkiadás

°°°°°°°°°°°°

Egy fekete és egy vörös kobak haladt keresztül Roxmorts utcáin. Összekulcsolt kezeik a fiú barna kabátjának nagy zsebében melegedtek.

- Még mindig nem árulod el, hová megyünk? – pillantott fel a zöld szemekbe Ginny.

- Már mondtam... – hajolt közelebb a sebhelyes, s mosolyogva megpuszilta barátnője arcát – hamarosan megtudod – vigyorgott le rá féloldalasan, amitől tapasztalatai alapján a lány mindig elpirult. Ez most sem volt másképp, a hidegtől már amúgy is pirospozsgás arc még élénkebb színt öltött.

Nemsokára befordultak egy kisebb, sötétebb utcába, aminek a végén újabb kanyart vettek. Az ötödéves lány itt elvesztette a fonalat, így egy sóhajtás kíséretében teljességgel Harry navigálására bízta magát, aki ezt érzékelve halkan felnevetett. A következő pillanatban sötét kendő takarta el a barna szemek elől a fényt, mire Ginny összerezzent.

- Én voltam – szorította meg kicsit a griffendéles kezét. – Mindjárt ott vagyunk.

Pár méter megtétele után hűvös széllöket csapott arcukba, aztán egy rövidebb emelkedőt követően valóban megérkeztek. A fiú kezében egy ideje megállás nélkül forgott a pálca. Végül körbenézve elégedetten tette el az eszközt, majd egyetlen intésére eltűnt a szemfedő is.

Amit Ginny Weasley először észrevett, az az elképesztő panoráma volt. Ugyan a februári se téli, se tavaszi kilátás nem mutatott fehérbe vont vagy színekkel borított tájat, de összességében így is gyönyörűnek lehetett mondani. Jobbra a távolban iskolájuk magasodott teljes valójában, balra alattuk Roxmorts diákoktól hangos faluja terült el a maga varázslatos mivoltával. Kissé eltátott szájjal fordult meg, hogy kérdezhessen valamit Harrytől, ám ekkor észrevette a valódi meglepetést.

A sziklapárkánytól nem messze egy zöldellő fenyőfaerdő magasodott, aminek szélénél egy nagy, piros-fehér kockás, piknikes pokróc pihent a földön kiterítve. A területet halvány derengés járta be, misztikus hatást kölcsönözve ezzel. A pléden egy fából font kosárka vonzotta a tekintetet, mögötte kettő egymásra pakolt sárga párna volt látható. A sebhelyes elégedett vigyorral figyelte ámuldozó barátnőjét, aztán invitáló kézmozdulattal közelebb hívta a fodrozódó levegőhöz, amiből áradt a kellemes meleg.

- Hűha – suttogta a lány mosolyogva. – Ez fantasztikusan néz ki!

- Örülök, hogy tetszik – nyújtotta a kezét Harry.

Behúzta Ginnyt a varázsburok mögé, majd lesegítette róla a kabátot. Miután helyet foglaltak egymás mellett, elkezdte kipakolni a finomságokat, amiket a kosár rejtett.

Sok segítséget kapott a légyott megvalósításához. A helyszínről például Siriustól szerzett tudomást még a nyáron, amikor a férfi visszaemlékezve elkezdte neki mesélni, amint az apja – James Potter – egy hamis levél megírásával rávette Lily Evanst egy találkozóra az eldugott helyen. Az édesanyja akkoriban – ötödévesek voltak – még „ki nem állhatta Pottert", ezért jól leteremtette, végül magára hagyta a sokadik visszautasítást maga mögött tudható Jamest (a feleslegessé vált édességeket pedig az árnyékból előlépő Remus, Sirius és Peter fogyasztotta el a panaszkodó Ágast hallgatva). Másfél évvel később a már egy párt alkotó két griffendéles beteljesítette az akkor elmaradt randevút.

Az ételek ötletét, mint például csokoládéval bevont eper és banán szeletek, meggyes muffin, különféle gyümölcsök, sós rágcsálni valók; Hermionéval való beszélgetéséből merítette. A megvalósítás Dobby-nak, a házimanónak volt köszönhető – a kis buzgómócsing még a faluba is lement, hogy vajsört szerezzen „Harry Potter uram"-nak. A mardekáros természetesen meghálálta tettét, és egy pergamenből átalakított, házimanó méretű barna bőrkabátkát adott neki köszönetként, amikor átvette a kosarat indulás előtt.