Wen Zhu Han karjai vaspántként fonódtak a mellkasa köré, és a férfi még akkor sem engedett a szorításán, amikor Xiao Zhan odarohant hozzájuk és felsegítette az ügyvédet a földről. Zhiyuan felköhögött, beszívott egy nagy adat levegőt, mire az arcába lassan kezdett visszatérni a szín. Remegő kezével a nyakát kezdte dörzsölni, ahol korábban Yibo fojtogatta.
- Jól vagy? – kérdezte Xiao Zhan aggodalmasan.
- Igen, jól. – dörmögte Zhiyuan. – Csak hadd üljek le egy percre, oké?
Xiao Zhan bólintott és a szalon kanapéjához vezette a férfit. Miután segített neki leülni, félszegen hátralépett.
- Mi a franc történt? – kérdezte Lisha, ahogy kigurult a folyosóra. – Ti teljesen megőrültetek?
- Csak – szólalt meg Zhiyuan rekedt hangon, miközben meglazította a nyakkendőjét, kigombolta a gallérját és vett egy újabb mély levegőt. – egy kis nézeteltérés.
- Baromság. – felelte dühösen Xiao Zhan.
Zhiyuan Yibora emelte a tekintetét, akit az intéző még mindig lefogva tartott. A férfi arca halálosan komor volt, a testtartásából pedig úgy látszott, mintha bármelyik pillanatban képes lenne rávetni magát valakire.
- Tisztázzuk ezt az ügyet... – Amikor ismét gyanakvó tekintetek meredtek rá, Yibo megrázta a fejét és gyorsan hozzátette: – kulturált körülmények között.
- A fojtogatás nem jár nagy mocsokkal. – mutatott rá Zhu Han. – Nem nehéz feltakarítani utána.
Xiao Zhan a homlokát ráncolva az intéző felé fordult.
- Elég. Engedd el. – Zhu Han számára is, Xiao Zhan szavai felértek egy paranccsal: a mellkasát átfogó két vaspánt meglazult, és lassan eleresztette. Ezután a férfi nagy tenyére hangosan landolt a vállán, és megszorította – az egyértelmű figyelmeztetés jeleként, hogy ne próbálkozzon semmivel. Xiao Zhan visszafordult Zhiyuan felé. – Biztos, hogy rendben leszel?
- Igen. Ne aggódj miattam.
Yibo lerázta magáról Wen Zhu Han kezét, és anélkül hogy egy pillanatra is levette volna az Zhiyuanről a tekintetét, kinyitotta a könyvtár ajtaját. Miután becsukódott az ajtó az ügyvéd mögött, Yibo megszólalt:
- A pokolba is, Zhiyuan, felelj az átkozott kérdésre!
- Inkább vádakra!
Zhiyuan elfordította a tekintetét Yiboról. A könyvtár sarkában álló öreg óra megszólalt, és nyolc ütés után elhallgatott. Vagyis este nyolc óra volt. A földszinten a meghívott vendégek hamarosan asztalhoz ülnek, az apja helyett, most Wang Qiren lesz az, aki az asztalfőn uralkodik teljhatalmúan.
- Akkor felelj a vádakra, vagy isten látják a lelkem, kiverem belőled!
A férfi hirtelen a hajába túrt, odasétált a kisasztalon álló ezüst tálcához, töltött magának néhány ujjnyi vodkát, aztán egy hajtásra megitta.
- Elég. Most teljesen őszinte leszek veled.
- Azt el is várom tőled!
- A családjaink generációk óta ismerik egymást, az apám fektette le a Wang Családi Alapszerződés szabályait, én pedig átvettem tőle a család jogi ügyeinek intézését, amikor nyugdíjba vonult.
- Zhiyuan... – Yibo megkerülte az asztalt. Cipős lába úgy dübörgött a könyvtár finom hajópadlóján, mintha a föld rengett volna, és közvetlenül Zhiyuan elegáns cipőjének orra elé állt. – Elég a felesleges mellébeszélésből!
YOU ARE READING
Descendants of the Sun
FanfictionA Wang-dinasztia generációk óta uralkodik a tea fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, életük a kasztrendszer szigorú és ódivatú szabályai szerint zajlik. Míg a család a látszat alapján él, addig a földszinten...
