Szabadesés | ✓

🎄negyedik fejezet🎄

 ❄❄❄

❄Astarion❄

❄❄❄

Minden olyan új és különleges volt számára. Amikor megismerte a férfit nem számított arra, hogy a gyerekkorát egy ekkora és ilyen gyönyörű házban élte le. A kilenc év ismertségük során Astarion meggyőződött arról, hogy Gale nem szerénykedett anyagilag, hiszen a lakása is szép volt, de mi volt az ehhez a fényűzéshez mérten? Gale édesapja vállalatigazgató volt, ahogy kiderült Morena szavaiból, amit maga Morena vett át a halála után, persze ma már nyugdíjba vonult, de még így is részesült az egykori vállalatuk anyagai hasznából.

Az egész környék gazdagnak tűnt, olyan házak sorakoztak egymás árnyékában, amit Astarion korábban csak ámulattal figyelt, ha egyáltalán ilyen környékre jutott. Most pedig ahogy az édesanyja házának nappalijában állt megértette mennyire különböztek egymástól. Gale messzebb se állhatott volna tőle. Egy sikeres kutató volt, egy híres egyetemen tanított és a szülei egy sikeres vállalatot vezettek, emellett Astarion mégis mit mutathatott volna fel? A szűkös lakását? A barista munkáját? Milye volt, ami legalább egy kicsit is közelebb hozhatta volna Gale-hez?

A legkülönösebb az volt az egészben, hogy Morena nem üldözte ki a házból, mikor megtudta, hogy mit dolgozott. Hogy engedhette meg, hogy a fia egy ilyen semmirekellő alak mellett kössön ki? Astarion az évek során megtanulta nem szégyellni a múltját. Igen egy árvaházban nőtt fel, a nevelő szülei nem igazán kedvelték, egy időben a testét árulta egy online platformon, csakhogy egy kis pénzhez juthasson és folytathassa a tanulmányait, amit végül abba kellett hagynia, és most meg egy kávézóban dolgozott. Huszonnyolc éves volt és még mindig nem voltak díjai, vagy kinevezései, nem tudott semmit felmutatni, ami arra utalt volna, hogy sikeres volt. Mégis mi volt az élete, ha nem egy kudarc? Keserűen nyelte el a negatív gondolatait. Ma már nem gondolkozott magáról ennyire negatívan, de ahogy elnézte a tágas nappalit, a csillogó kristálycsillárt és a márványozott konyhapultot előjöttek belőle a negatív mintázatok. Szégyellte magát. Szégyellte a múltját, a jelenét, a testét és az egész lényét.

Gale érintése óvatos volt, csupán néhány puha ujjbegy simult a könyökére, de Astarion szemei elől mintha egy pillanat alatt szertefoszlott volna az a sötét homály, ami még máig képes volt magába rántani. A férfi aggódva vonta fel a szemöldökét, Tara a barátja öléből átmászott az övébe és csillogó sárga szemekkel nézett fel rá. Gyengéden cirógatta meg hosszú bundáját. Megkönnyebbülve fellélegzett.

Nem szégyellhette a múltját, hiszen az formázta azzá, aki ma is volt. Gale tudott róla, ismerte minden egyes pontját az életének, de egyszer sem látott rajta szánalmat vagy undort, inkább megértést és törődést. Szerethető embernek kellett lennie, nem igaz? Ha olyan barátai voltak, amilyenek. Az izmai ellazultak és hagyta, hogy beleolvadjon a kanapéba, elfogadva azt a semmi kis érintést, ami még mindig a bőrére simult. Senki sem bántotta, senki sem rótta fel neki azt az utat ahonnét jött és ahova jutott. Itt elfogadták. Itt elég volt.

– Nem hiszem el, hogy kilenc éve ismeritek egymást, de még nem találkoztunk! – mormogta Morena. – Hogy-hogy pont most találtatok egymásra? – nézett fel a kötéséből. A szemei őszinte kíváncsiságtól csillogtak. – Előtte is éreztetek egymás iránt?

– Anya! – sóhajtott fel Gale és eldőlt a kanapén. – Ha arra akarsz utalni, hogy megcsaltam-e az ex nejemet, akkor a válaszom nem! Nem éreztem semmit, amíg együtt voltam Mystrával. Ugye Astarion?

Astarion hatalmasat nyelve nézett le a macskára. Csak egy színjáték volt. Semmi több. Mégis miért pirult ki a bőre, csupán a gondolattól, hogy Gale úgy beszélt róluk, mint egy párról?