Lloyd idegesen mászkált a telefonnal a kezében. Bloom és Reese már órák óta nem jelentkeztek. Rossz érzése támadt.
-Alan!-kiabálta mire ő meg is jelent.
-Igen Lloyd?-követte a szemével a járását.
-Ki vitte el Bloomot és Reeset?
-Hogy ki vitte el?-lepődött meg a kérdésén.
-Igen! Melyik emberünk?
-Lloyd, Reese maga mondta neked hogy egyedül mennek nem? Még te bólintottál rá.
-Én? Mikor?
-Tegnap este. Az íróasztalnál ültél és valami papírt olvastál mikor Reese szólt hogy holnap programjuk van. Rászóltál hogy vigyen valakit magával mire ő hevesen ellenkezni kezdett hogy ezt ilyen...hogy is mondta? Csajos napnak tervezik és hogy nem kell senki aki ebbe belerondít.
-Én erre miért nem emlékszem?!-csattant ki a kérdés belőle.
-Miért? Baj van?-ijedt meg Alan.
-Egyiküket se érem utól. Mindkettőjük telefonja kikapcsolva.
-Nem mondták hova mennek?
-Honnan a faszomból tudnám ha még arra se emlékszek hogy tegnap este a feleségem mi a franccal keresett meg! Szólj hogy máskor semmiképp ne munka közbe beszéljek meg vele ilyen fontos dolgokat.-Lloyd nem tudott lenyugodni. Az üzenet óta amit egyszer kapott minden figyelmét arra próbálta szentelni hogy mindentől megvédje a családját és kiderítse ki is az aki szembe mer szállni vele. Hogy lehetett hogy pont most kapcsolt ki annyira az agya hogy ekkora hibát kövessen el?-Hol van Ransom?
-Ha...jól tudom a kicsi gyerekszobájában volt.
-A kislányoméban?-lepődött meg.
-Igen.-bólintott Alan. Lloyd nem értette Ransom mit keres ott. Azonnal az emeletre ment és a születendő kislányuk szobájába nyitott be mikor meglátta Ransomot a fotelben ülni.
-Ransom. Te mit keresel itt?
-Csak...gondolkoztam.
-Ritkán én is szoktam.-Ransommal az esküvő óta teljesen kialakult köztük az apa-fia kapcsolat. Még ha nem is mondta volna ki Lloyd de megszerette Ransomot. Reggel ő maga hozta Bloomot és megegyeztek hogy meg is várja őt itt, addig is Lloyddal a gyerekszobába még egy két bútort összeraknak.-Minden rendben?
-Persze. Befejeztem a komód fiókjait.-mutatott a fejével a fehér bútorra.
-Nem úgy értem. Bár marha fasza lett. Veled minden rendben? Olyan fejed van mint aki mindjárt idehány. Új a szőnyeg ha lehet ne ide akarj.
-Te...hogy érezted magad mikor megtudtad hogy apa leszel?
-Hogy hogy éreztem magam?
-Igen.-Lloyd a komód tetejéről fogott két sört és egyet Ransomnak adott. Majd ő a másik fotelbe ült bele. Talán ez pont jó ok volt hogy ne izguljon hisz nem eshet a feleségének és a lányának baja. Csak túl aggódja a dolgot.
-Bloom...váratlanul jött az életünkbe. Először szerintem pánikoltam. Bár ezt nem mutattam ki. Ezer kérdés volt bennem hogy vajon biztos jó apa leszek? Mi lesz ha nem fog szeretni az a szaros? Mi van ha én nem fogom tudni szeretni? Mi lesz ha annyira fogom szeretni hogy ez engem is megrémiszt? Mi van ha elesik és én nem tudom majd megvígasztalni? A szaros pelenkákról nem is beszélve. Tudod te az milyen háborús célokra lehetne felhasználni? Meg...honnan jön egy akkora csöppségből annyi szar? És puki? És az a vigyor utána? Mint aki direkt megleckéztet. De aztán...mikor először találkoztam a kislányommal leírhatatlanul boldog voltam. A legszebb teremtésnek gondoltam a világon. És már az első pillanattól őrültem szerettem. Fura nem? Valakit egy élet alatt nem tudunk megszeretni őt egy pillanat alatt. Majd...ideges voltam mi van ha nem fog tudni jól aludni? Mi van ha fájni fog a hasa. Mi van ha nem fogok tudni segíteni eleget Reesenek a pici mellett. Aztán mikor megtette az első lépést? Az egész házat körbefóliáztam volna mert ez a szaros gyerek mindig az éles sarkokat akarta megfejelni a házban. Mintha a szeme direkt az ilyen szituációkat kereste volna. Életembe nem szaladtam még annyit mint akkor mikor ő már járni kezdett. Majd megtörtént az első szó kimondása. A fellegekben jártunk Reesesel. Napról napra többet értett és többet beszélt. Majd elég nagy lett és sikeresen elesett a kocsibejárón. Lehorzsolta a térdét. Nagyon sírt. Én pedig tudtam hogy nem engedhetem hogy mégegyszer ez megtörténjen. Reese túlzásnak tartotta de én szivaccsal akartam körberakni az egész házat.
-Az tényleg túlzás lett volna.-mosolyodott el Ransom.
-De tudod Ransom...az én lányom elég tökös lány lett. És gyönyörű mint az anyja.
-A tökeit tőled örökölte.-jegyezte meg Ransom.
-Hát a szépségébe én is beletettem. De azért a feleségem genetikája űberelhetetlen.
-Izgulsz...? Hogy milyen lesz újra apának lenni?
-Szörnyen.-kortyolt a sörbe.
-Azt hittem ez idővel csak jobb lesz. Hisz van tapasztalatod.
-Én is azt hittem de nem. Már most azon agyalok hogy tegyem gyerekbiztossá a házat mikor még meg se született. A szar illatáról nem is beszélve. Illatosítót kell vennem minden centiméterre a szobában. Tudod Ransom...hiába vagyok apa ez újra más lesz. Hisz biztos vagyok benne hogy ez a csöppség más lesz mint Bloomie. De az érzéseim nem fognak változni. Tudom hogy szeretni fogom az első pillanattól ahogy meglátom és aggódni fogok egy életen át érte mert a gyermekem lesz. Arról nem beszélve hogy a kis hercegnőm. Lesz két kis hercegnőm...eltudod hinni?
-Bloomie már nem éppen pici.
-De mindig is a kis hercegnőm marad.-Ransom csak mosolygott.-Miért kérdezted ezt amúgy meg?-Ransom idegesen szorongatott egy lapot a kezében. Majd átnyújtotta Lloydnak.-Ez meg...?
-Az unokád Lloyd. Bloom várandós.
*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*
