Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Estély

Spanyolország hasonló Miamihoz, forró és pezsgő. Az égető aszfaltot még a magassarkún keresztül is érzem. A menta zöld koktélruha rám tapad, megigazgatom, de a hatalmas hőtől le sem lehet vakarni rólam, így újra meggyűrődik.

Izgatottan lépek be a hatalmas terembe, zsúfolásig emberrel.
Elől egy nagy színpad amin most élő zenekar játszik, egy óra múlva ott fognak premiert vetíteni a sorozatokból és ezek a jól öltözött emberek, mind befektetők.

Ha eddig azt hittétek a sajtóval nehéz, ennek a találkozásnak nem fogtok örülni.

Én meg végképp nem, ugyanis Alexander családja is valahol errefelé kószál.

Egy felszolgáló vonul el mellettem és a tálcájáról leemelek egy gyöngyöző pezsgőt.

— Idegesnek tűnsz drágám. – szólal meg valaki amikor legurítom az italt.

Egy előkelő fekete ruhás nő az, csipkés kivágott háttal és drága ezüst ékszerekkel a nyakában.

— Tudja nagy este ez nekem.

— Persze, hogy tudom te is szerepelsz a sorozatban. – félig teli poharával a színpad melletti karton képre mutat.

Határozottan a legszebb kamu mosolyom volt.

— Igazából, ebbe már bele szoktam, de van egy fiú – a nő kedves arcára nézek és megered a nyelvem – fontos nekem és most bemutatna azoknak akik fontosak neki.

— Ebbe már nincs bele szokva?

Megingatom a fejem és mosolyra húzódik az eddig összepréselt szám.

— Állítólag őrültek háza az egész pereputty. Kívánjon sok sikert. – villantok egy bátrabb mosolyt.

— Áhh, hát itt bujkálsz, – hátulról átkarol Alexander – és látom már meg is ismerkedtetek.

Kérdőn vonaglik a tekintetem a mögöttem álló fiúról a nőre, majd vissza.

Alexander bátorítóan simogatja a vállamat, de még ez sem tud kizökkenteni.

— Estrella la Rivera. – nyújt felém kezet – Igaza volt, tényleg őrültek háza.

Beharapom az alsó ajkam szégyenemben. Kedvem támadt a falba verni a fejem, közel ezer ember van itt én mégis annak pletykálok akinek nem kéne.

Le kellene ragasztani a nyelvem, hogy ne keverjek több zűrt.

— Elnézést. – viszonzom a gesztust.

Most már látom a hasonlóságot, Alexander orra és szeme formája tisztára az anyjáé.

— Ugyan ne szabadkozz, – horkan fel – esedezhetnél ha nem lenne igazad, de valóban – közelebb jön és családiasan a fülembe suttog – ez a család kész téboly.

Nem tudom mennyire vehetem komolyan a szavait, úgy érződik hangjából, hogy szórakozik velem és megpróbál kellemetlen helyzetbe hozni. A fia temperamentumából ítélve, talán igazam van.

Minden esetre a nőszemély továbbállt és nem messze tőlünk folytatta az előkelőkkel a társalgást.

Jól lekorholtam Alexandert, amiért hagyott így felsülni.

Rögtön betalált a bátyja Felipe Rivera. Őt már távolról megismerem, az ellenszenv ami árad belőle szerintem fura füstfelhővé alakult és ott lebeg a feje felett, mindig amikor velem beszél.

— Nocsak nocsak, – körbejár mint valami kiállítási tárgyat – te volnál a nő aki lépten nyomon életveszélyes helyzetbe keveri az öcsit. – tesz kijelentést.