Aki mindig visszatér | ✓

Ötödik fejezet: Különleges barátok

           Az óra ismét nagyon érdekesnek bizonyult, kezdem azt érezni, hogy élemet egyik legjobb döntése volt, hogy erre a szakra jelenteztem. Az előadás a médiával kapcsolatos volt, és mivel még nagyon év eleje van eldöntöttem, hogy felveszek egy extra tárgyat, a médiatanulmányozást. Szerencsére még fel lehetett venni szabadon választható tantárgyakat, így a kollégiumi szobába érve egyből előkaptam a laptopomat és az egyetemi rendszerben megkerestem, hogy van-e még szabad hely az órára. Mikor az oldal kiadta, hogy a létszámkorlát még nem telt be, egyből rányomtam a „jelentkezés” gombra. Annyira hevesen rontottam be az ajtón, hogy észre sem vettem, hogy Quinn időközben visszaért. Értetlenkedve bámult rám, bizonyosan nem értette, hova ez a nagy sietség. – Jesszus, csajszi! Azt hittem kitéped az ajtót, úgy rontottál be – nevetett. – Jaj, bocsánat, kicsit izgultam, hogy legyen még hely egy órára, amit nagyon szerettem volna felvenni erre a félévre – magyaráztam a tarkómat végig simítva idegességemben.

– Látszik, hogy még első éves vagy, jövő ilyenkor a lelkesedésed biztos nem lesz ennyire erős – kacagott miközben leült a velem szemben elhelyezkedő ágyra. A lábait keresztbe tette és kérdő pillantással nézett rám. Nem szólt semmit, csak pillogott. Nem értettem mit szeretne tudni, ezért rákérdeztem: – Igen? – néztem rá kíváncsian. Igazán megmozgatta a fantáziámat a nézése, ezért én is éppoly érdeklődő szemekkel néztem őt. – Valaki aludt az ágyamban – szólalt meg végül csintalan mosollyal. A gyomrom görcsbe rándult, az arcom pedig egyre vadabb színeket öltött. A reggeli sietségben biztosan elfelejtettem megcsinálni az ágyat Noah után. Nagyon kínos, hogy Quinn észrevette, hiszen ez az ő ágya, arról nem beszélve, hogy tudja, hogy Masonnel vagyok. Nem tudtam mit válaszoljak, az agyam lefagyott, a számon egy szó sem tudott kiszökni. Nagyot nyeltem, mire Quinn újra megszólalt: – Kérdezném, hogy ki aludt benne, de van egy elég erős tippem rá – sóhajtotta. A levegő, melyet kifújt nem éppen idegességet tükrözött, inkább arról árulkodott, hogy nem vár megerősítést a megérzésére, hiszen már a szemeim elárulták, hogy ki aludt ott tegnap este. – Hazel… Tudod, hogy mit csinálsz?

– szegezte nekem a kérdést kis csend után. A szavai hidegzuhanyként értek. Nem számítottam ilyen kérdésre, sőt nem számítottam arra, hogy Quinn egyáltalán megtudja, hogy Noah itt töltötte az éjszakát, még akkor sem, ha nem történt köztünk semmi.

– Barátok vagyunk – feleltem alig hallható hangon lesütött szemekkel. – Barátok?

– nevetett fel hangosan. A hangján enyhe gúnyt éreztem, ami igencsak felcsigázta az idegeimet. Nem tudja talán elképzelni, hogy Noah és én csak barátok vagyunk? Vagy olyan lehetetlen, hogy egy olyan fiú, mint ő a barátom akar lenni? Talán nem tart egyenrangúnak Noahval? Quinn vékony hangja szakított ki a gondolataimból:

– Noah Collins sosem barátkozik. Vagy leszar, vagy megdug. Nincs köztes állapot – folytatta éles hangon. Nem értettem, hogy a pár perccel ezelőtti kíváncsi tekintetét, hogy válthatta fel ilyen ideges nézés. A hangja is megváltozott, sokkal mélyebben és közömbösebben hangzott. – Pedig igenis barátok vagyunk. Itt aludt tegnap este, de nem történt semmi. Barátom van, emlékszel? – kérdeztem harsányan.

– Igen, Hazel, pontosan ez az! Barátod van! Egy olyan barátod, akit egy pillanatnyi megingás híján majdnem megcsaltál. Nem ismerlek még annyira, hiszen egy hete, ha beköltöztél ide, de abban biztos vagyok, hogy te nem ilyen lány vagy. Te nem fekszel össze egy idegennel, nem csalod meg a barátodat egy olyan fiúval, mint Noah. Ő csak kihasználja a lányokat – rivallta tekintélyt parancsoló hangnemben. A szemeiből eltűnt a csillogás, az íriszei sötétebb színt öltöttek a megszokott kékes-szürkés árnyalatok helyett. A monológja közben a hatás elérésének érdekében fel is állt és kezeivel erősen mutogatni kezdett hol rám, hol az ajtó felé – ami gyanítom Noah szobájára utált. Hirtelen szóhoz sem jutottam, nem láttam még ilyennek a szobatársam, mindig megértő és kedves volt velem. Pár napja még támogatóan simogatta a hátam, mikor Noah miatt sírtam, most meg elhord miatta. A legszörnyűbb az egészben, hogy igaza van. Minden szava tőrként hatolt a szívemben és mikor Masont említette a tőröket kilencven fokban megforgatta bennem. – Emlékszel Lauren megjegyzésére a buliban? Hogy Noah már az első estén befűzött téged? – kérdezte ingerülten továbbra is élénk karmozdulatokkal színesítve a retorikai hatást. Szavak ugyan nem hagyták el a számat továbbra sem, de egy bólintás erejéig ismét vissza tudtam szerezni a testem feletti kontrollt. – Tudod mire irányult az a megjegyzés? Arra, kedves Hazel, hogy Noah ugyanezt eljátszotta vele tavaly. Becserkészte, megdugta, majd levegőnek nézte. És persze én voltam az, aki Lauren lelkét pátyolgatta, mikor Noah emberszámba sem vette, de bassza meg, veled ezt nem fogja eljátszani ismét. Főleg nem úgy, hogy ott van Mason – érvelt feldúltan. Kezdtem azt érezni, hogy a rosszindulata nem is felém, hanem Noah felé irányul, azonban ez nem változtatott a helyzeten. Az pedig, hogy Lauren és Noah között volt valami értelmet adott a lány epés megjegyzésének. Kezdtek összeállni a kirakós darabkái. Mi van, ha Noah szemében én is csak egy újabb préda vagyok, akit levadászhat, majd mikor ezt sikeresen megtette sikertől dagadó mellkassal tovább sétál, átlép felettem, mint a vadász az elejtett vadon?! Az érzelmeim csatát dúltak bennem, hiszen az egyik felem megrendült Noah szándékaimban, a másik pedig győzködni próbált, hogy csak a barátom akar lenni. Nem tudtam mit gondoljak, mindenesetre Quinn szónoklatának az eleje nagyon is igaz volt: nekem barátom van és én nem olyan lány vagyok, aki megcsalná a barátját egy idegennel. A szobatársam bizonyára észrevette, hogy sokként értek a szavai, ezért megköszörülte a torkát, majd mellém ült az ágyban és valamivel lágyabb hangon ismét felszólalt: – Ne haragudj, ha durva voltam, nem ellened irányult. Csak nem szeretném, ha Noah kibaszna… azaz kitolna veled – változtatta meg szókészletét, mialatt erősen próbálta lenyugtatni magát.