EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

57.

Egy elég eseménydús szombat után is kipihenten ébredtem vasárnap. Pislogtam egy párat magam körül, ekkor konstatáltam, hogy Daniel már nincsen mellettem. Ezen nem csodálkoztam volna amúgy sem, hiszen szinte mindig én vagyok az, aki későn kel ki az ágyból, de miután tegnap este bejelentette, hogy ma korán elmegy edzeni, már azon sem kellett gondolkoznom, hogy hova tűnhetett.

Borzasztóan izgatott volt, ez hajtotta ma az események előtt az edzőterembe. Nem tudtam őt hibáztatni érte, az ausztrál McLaren-je Max Verstappen mellől indul majd ma az első sorból. Ez a második helyet jelentette számára, de így is messze túlteljesítette az elvárásokat.

Szinte már mindenki elfelejtette azt a szenvedést, amely ebben a szezonban és az előzőben kísérte az útját, annyira szárnyalt az időmérőkön mostanság. Rendszerint az első ötben végzett mindig, még ha a futamokon utána nem is jött össze minden úgy, ahogyan azt ő szerette volna. Mint legutóbb is, amikor tudjuk mi lett a vége. Igyekeztem nem is gondolni arra a hétvégére, hamár Daniel egyáltalán semmi jelét nem adta annak, hogy sérülései még mindig vele lennének.

Felültem az ágyban és megdörgöltem a szememet, hátha ez a mozdulat segít kitörölni belőle a maradék álmosságot. Ezután a telefonomért nyúltam, és ellenőriztem, hogy kinek hiányoztam az este folyamán.

Még ha éjszaka nem is, reggelről várt engem egy üzenet.

„Addig ki nem merj kelni az ágyból, amíg vissza nem értem."

Igazán furcsán néztem arra az egy mondatra, amit Daniel írt nekem még hét órakor. Az körülbelül kettő órával ezelőtt volt. Hallgatni akartam rá, de fogalmam sem volt, hogy mikor ér vissza, nekünk azonban hamarosan indulnunk kellett.

A kérését figyelmen kívül hagytam és a fürdőbe indultam, hogy rendbe hozzam magamat valamelyest. A tükörbe bámulva konstatáltam, hogy igazán rám fért volna egy hajmosás, de mivel idő már nem volt erre, úgy döntöttem, hogy szimplán felkötöm és befonom. Nagyon ritkán hordom így a hajamat, pedig most is megállapítottam, hogy jól áll. Két kisebb tincset kihúztam a halántékom két oldalánál, így teljes lett az a hatás, amelyet el szerettem volna érni. Az arcomra egy kevés smink került, a ruhám pedig egy egyszerű fekete farmer lett, amelyhez felvettem egy fehér inget és annak a tetejére egy McLaren-es pulóvert, amit Danieltől kaptam. Gondosan megigazgattam a gallért, hogy szépen igazodjon a pulcsi nyakához, majd ezek után késznek is nyilvánítottam magam. Mikor visszamentem a szobába, éppen nyílt a bejárati ajtó is, amin az ausztrál pilóta lépett be tálcát egyensúlyozva.

Amikor meglátott, csalódottan nézett rám.

- Hékás, mondtam, hogy ne kelj fel addig, ameddig meg nem érkezem. Elrontod a meglepetésem! – háborodott fel teljesen.

- Milyen meglepetésed? – kérdeztem tőle egy mosolyt elfojtva.

- Ágyba reggeli. – mutatott a tálcára, mintha nem lenne egyből egyértelmű. Felcsillant a szemem, mert már igazán igényeltem az ételt.

- Jöhet! – ültem fel az ágy támlájának döntve a hátamat, és a combomon dobogtam, hogy oda szeretném kérni a felszolgálást.

Rendkívül jóképű pincérem nem is késlekedett tovább, átsétált az én oldalamra, és a kért helyre helyezte a tálcát. Így esélyem nyílt egy kicsit jobban szemügyre venni a kínálatot. A hatalmas bögre kávén kívül egy tányér rántotta és mellette rengeteg zöldség várakozott, hogy mind befaljam.

- Nem fogunk ma este aludni? – mutattam a reggeli koffein méretére, amely igencsak felülmúlta minden elképzelésemet.

- Hosszú lesz a mai nap. – kacsintott. Erre már csak megforgattam a szememet, mert biztos voltam abban, hogy ismételten valami meglepetésben lesz részem.