𝘏𝘜𝘓𝘐𝘎Á𝘕𝘖𝘒 [veszélyesen szeretem]-𝘑𝘐𝘒𝘖𝘖𝘒 [𝘠𝘈𝘖𝘐]

1

Életemben először izgultam ennyire, szinte verejtékezett a homlokom.
Frissen festett, s mosott sötétkék hajamat kénytelen voltam összefogni egy hajgumival, hiszen ebben a nyári melegben képtelen lettem volna így létezni.
Egy biztos, utálom a nyarat.
-Kíváncsi vagy már milyen lesz a középiskola?-apám rám pillantott a tükörből miközben vezetett.
-Aham.-feleltem miközben jobban lekötött engemet a tükrön himbálózó autóillatosító.
Hazudtam, igazából rettegtem, de  antiszoc, csendes gyerek vagyok én, és ez így van jól.
Elvagyok én a saját kis elcseszett világomban.
-Olyan öt perc és ott vagyunk. Nézd meg kérlek, hogy mindened megvan-e.-mondta apám, én pedig bólintottam.

Nem sokat vártam egy iskolától, viszont amikor megláttam csalódtam a külsejét illetően. Sárgásbarna tégla helyett mondjuk valami szemkímélőbbre számítottam, például barack színű az sokkal szebb lenne.
De ki vagyok én, hogy ítélkezzek efelett is.
A parkoló nagyobb volt mint az iskola maga, ezt nem is igazán értettem minek ekkora, ha a fele iskola biciklivel jár, vagy éppen gyalog. Sokkal egészségesebb ha mozog az ember.
Mondja ezt az akinek a seggét az apja hozta azt is kocsival. Példaértékű vagyok.
-Hagyd, segítek. Te hozd a táskádat.-intett apa, én meg csendesen megköszöntem neki.
Apa sok mindenben hasonlít rám, köztük van az is miszerint ugyanolyan csendes mint én. Sosem beszél sokat, csak akkor ha kérdezik, és mindig hagy egy kis magánszférát nekem.
-Azt mondja a papír, a te szobád az a 113-ban lesz. Talán az emeleten lesz.-találgatott, valószínűleg fogalma sincsen arról, hogy itt nincs emelet.
Jártam már itt látogatóban, egy felsőbb éves vezetett körbe és ő mondta, itt bizony nehéz eltévedni, ugyanis nincs emelet. Minden szoba a földszinten van, mivel van vagy nyolcvan lakó helyiség így elég hosszú az épület.
-Apa, semmiféle emelet nincs. Valószínűleg erre lesz jobbra a 113-as szoba, szóval erre menjünk.-tájékoztattam mert meguntam az egyhelyben toporgást. Olyanok voltunk mint a túristák Thaiföldön.
Jó darabig mentünk, már kezdett fájni a kezem az átkozott válltáskától, amiben több a ruha mint a könyv.
-Ez itt a 113-as, akkor itt vagyunk.-szólalt meg nagyon okosan édesapám én pedig készültem mondani valami epés megjegyzést, amikor a szobának amit kinéztünk, nyílott az ajtaja, és valamiféle fura szerzet állt az ajtóban.
-Mizu?-szólalt meg az idegen.
Először is, apám és az én szám nem azért súrolta a padlót mert semmi illendőséget nem mutatott az öreg felé, hanem mert félpucéran köszöntött minket.
Prémiumot fizettem volna ezért a látványért mert meleg lelkem tüzet rakott odabent, viszont így hogy az öreg is itt volt, inkább kellemetlen.
Na mi van apa? Bánod, hogy nem vagy inkább meleg?
-Maga lesz a fiam szobatársa?-tért észhez apám.
-Hát ha a fiát Park Jimin-nek nevezte el, akkor ja. Kerüljenek beljebb, a kupit meg ne nézzék.-tárta szélesre az ajtót.
Ilyen hasizom mellett eszem ágában sem volt a "kupit" nézni, ami amúgy nem is volt az tekintve a nagy tisztaságot odabent.
Esküszöm jó volt ránézni a szobára, a rend ami fogadott azt hatalmas pozitív dolognak tekintettem.
Apám letette a bőröndömet amelyben a tiszta ruhák zötykölődtek, majd leült ahhoz az ágyhoz amely még érintetlennek tűnt, és nem volt poszter mellette a falon.
-Takaros kis hely ez.-bólintott elismerően az ősöm miközben szétnézett.
A srác vette a fáradságot és felvett magára egy kinyúlt pólót, majd leült apámmal szemben.
Fekete haja hátra zselézve pihent a feje tetején, csak a füle volt kilyukasztva, amin meglepődtem ugyanis kinéztem volna egy hasonló srácból, miszerint tele löveti magát fém darabokkal.
-Ja az.-bólintott a srác.-Sokáig marad még itt? Mert folytatnám a nappali alvásomat.-kérdezte lezseren.
Apám nem vette zokon a dolgot, egészen fiatalosan kezelte.
-Nem-nem megyek is, hagyom a fiatalokat összeismerkedni.-pattant fel az ágyról.
-Akkor én meg kikisérlek.-jelentkeztem erre a nemes feladatra.
-Viszlát Mr. Park.-intett, aztán eldőlt akár egy krumplis zsák.
-Aztán szépen bánj a fiammal!
-No para Mr. Park, vigyázok a fiára.-nézett mélyen a szemembe.
Azzal becsuktam az ajtót.