a night to remember [sanggi]

15 : a történet másik oldala

-Reménytelenül belé vagy esve, mondták már? - röhög Yunho, miközben én próbálok úgy viselkedni, mint aki valaha is fel fog épülni az elmúlt egy nap történéseiből.
-Kösz, hogy emlékeztetsz. Pont akartam mondani, hogy ma még nem kötöttél belém, de úgy tűnik, magadtól is eszedbe jutott.

Yunhoval nagyon ritkán tartunk "kibeszélős délutánt", de most ragaszkodott hozzá, valószínűleg azért, mert a huszonnégy órás hülyéskedése közepette nem tudott arra figyelni, mit csinálok én a szoba másik felében.

-Avass be a részletekbe - könyörög, a gondolataim pedig elkalandoznak a ma reggelre, de nevezhetném hajnalnak is. Az egész házat felrázó léptekkel csörtetett be a szobába majd dobta le magát mellém és aludt el azonnal. Egy darabig csak néztem, ahogy az ablakon át besütő holdfény megvilágítja az arcát, majd közelebb húztam magamhoz és végül együtt aludtunk el. Ráterítettem a takarómat, hogy ne fázzon és az sem tudott érdekelni, hogy én viszont majd' megfagytam, mert érte megérte.

-Biztos, hogy nem. Így is tudsz eleget.
-Naaa, legalább valamit árulj el! - nyafog - borzasztó érzés tudatlanságban élni.
-Sangie aranyos, amikor alszik.
-Ez nem újdonság, neked mindenhogy aranyos.
Gyerekes duzzogására csak nevetni tudok.

Szegény Yunho elég régóta hallgatja az ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseimet és most, hogy végre merek lépni, még jobban idegesíti.
Egyébként egy csomó mindenben segít, például akkor is válaszol az idétlen kérdéseimre, amikor hajnali háromkor hívom fel és a háta közepére sem kíván, valamint remek tanácsokat tud adni, mivel utalgassak neki arra, hogy amúgy hahó, teljesen belé vagyok esve.

Ami Wooyoung szülinapján történt, az teljes mértékben az én ötletem volt, olyannyira, hogy bele se avattam legjobb barátomat ebbe az ördögi tervembe. Seonghwával töltött két évem alatt megtudtam, mikor tűnik igazán részegnek az ember, ez a "képességem" pedig pont kapóra jött, amikor meg akartam közelíteni. Ami a legjobban meglepett, hogy nem visszakozott és nem is lökött el magától - ez pedig a mai napig felkelti a pillangókat a hasamban, ha rágondolok. Olyan szívesen újraélném azt az estét, ha lehetne, de jelen pillanatban nem igazán merek többet tenni játékos flörtölgetésnél, amire szintén jól válaszol, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy szórakozik velem vagy komolyan gondolja ezt az egészet közöttünk. Azért valljuk be, az előbbire nagyobb esély van, de azért reménykedek, hátha azzal a csókkal ráébresztettem valamire, végülis részben ezért tettem (de leginkább csak azért, mert meguntam a szenvedést és meg akartam csókolni úgy, hogy ha visszautasítja, ne legyen következménye).

-Na és? Nem mintha a te örök szingli segged okosabb lenne, mint én.
-Mondja a srác, aki egy éve ugyanarra az emberre csorgatja a nyálát - nevet, mire lelököm az ágyáról, amin eddig korábban ültünk.
-Egyébként tudom hogy eddig is ezt mondtam, de most szerintem tényleg van nála esélyed - mászik vissza mellém, mondatára pedig csak sóhajtok.
-Csak egyszer lenne igazad, tudod te, milyen boldog lennék?
-Hívd el valahova mondjuk... most.
-Te most el akarsz zavarni innen?
-Nem, csak utálom ezt a világgyűlölő fejedet. Indíts és lepd meg valamivel- nem, tudod mit? Csak legyél önmagad, a Yeosang félék látszólag a furákra buknak.
Röhögve tárcsázom Sangiet, aki azonnal fel is veszi.
-Kang, ráérsz ma? Unom a fejem.
-Öhm, persze. Vannak terveid?
-Hmm, nem is tudom. Kimegyünk piknikezni?
-Három fok van odakint, hol akarsz te piknikezni?
-Öltözz fel melegen, csak nem fogsz belehalni egy kis hidegbe - nevetek, a vonal másik oldalán pedig ő is ugyanezt teszi - negyed óra múlva ott leszek.

Mire odaérek, már a járdán ácsorog. Szemeivel fel-le méreget, az édes pír egy pillanatra sem hagyja el az arcát.
-Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
-Ami pedig...?
-Január másodika van. Ilyenkor a legtöbb normális ember takaróba burkolózva issza a forró kakaóját, te meg kirángatsz, hogy halálra fagyjak. Mégis hol akarsz te piknikezni?
-Azt hittem már rájöttél, hogy nem vagyok normális - nevetek, mire halványan elmosolyodik - de nyugi, pakoltam el takarót meg egy plusz pulcsit, hátha fázni fogsz - paskolom meg a vállamon lógó táskát.
-És te?
-Én magam vagyok a tél, Kang. Sosem fázok meg.
-Hát ha te mondod - röhög - viszont akármerre is akarsz vinni, vegyünk kaját előtte, mert éhen pusztulok. Wooyoung felzabálta az összes nasit otthon tegnap este. Azt hittem, ott helyben meg fogom verni, de anyáék előtt nem igazán mertem, na.