a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

09

Seonghwa aznap már nem jött haza, pedig a nappaliban vártam rá. A kanapén aludtam el végül. Arra keltem, hogy valaki egy meleg takarót terített rám. Halványan kilestem a szemeim alól, és persze a férfit pillantottam meg. Épp hogy egy lépést tett, én azonnal utána kaptam és a nadrágjába fogtam.
- Mr. Park... - suttogtam szinte még mindig félálomban. Vissza fordult és leguggolt mellém.

- Aludj csak, San. Majd később beszélünk... - simított egy tincset fülem mögé.

- Nem... Most akarok... - fogtam a kezére mikor el akarta venni.

- Fáj a bordám. Nem tudok sokat beszélni - mondta, amit hirtelen nem is igazán fogtam fel. Hogy függ össze a kettő, és miért fáj a bordája? - Aludj. Majd visszatérünk rá - hajolt közelebb, egészen addig amíg az orrunk össze nem ért, majd egy apró puszit nyomott a számra.

Kicsit jobban rámhúzta a takarót, majd halkan felállt és elment. Persze egyből vissza is aludtam. Már csak reggel keltem fel, mikor Wheein lejött értem. Azt mondta Seonghwa este óta csak a szobájában van. Így hát hamar megmosakodtam, majd mentem is át hozzá. Halkan kopogtam, majd benyitottam.

Az ágyában ült, kezében egy vastag könyvet olvasva. Fel sem nézett rám. Lehet nem is hallotta, hogy bejöttem. Halkan becsuktam magam után az ajtót és mellé sétáltam. Ekkor már rám pillantott, de továbbra se mondott semmit. Csak érdeklődve nézett.

- Mérges rám? - szólaltam meg végül.

- Kicsit.

- Bocsánat... - motyogtam halkan, de erre már nem mondott semmit. - Csak... szerettem volna beszélni róla. Kicsit ingerlékeny voltam aznap. Bocsánat, hogy magán vezettem le...

- Nem baj, San. Mindenkinek vannak rossz napjai, nem igaz? - mosolygott halványan. Fura volt ez a viselkedése most. Miért ilyen visszafogott és kedves?

- Esetleg... Megkérdezhetem hova ment tegnap?

- Hongjoonghoz.

- És miért?

- Beszélni akartam vele.

- Ah, értem... - mondtam, mire újra csak pislogott rám. - Nem akar most beszélni velem, ugye?

- Nem egészen.

- Akkor miért ilyen szótlan...

- Fáj az oldalam. Megrúgtál.

- Ja, hogy... - sokkoltam le kissé.

- Semmi baj. Csak kicsit fáj beszélni... - megfogta a kezem és az ágyba húzott.

Óvatosan mellé ültem és a vállára hajtottam a fejem. Átkarolt, és csupán olvasta tovább a könyvet. Kellemes volt most így vele lenni.
Mikor lerakta a könyvet, ugyan úgy az ágyban maradtunk. A fejemre hajtotta sajátját, és csak a karom simogatta. Jól esett. Összekulcsoltam a kezeinket, és csak élveztem a közelségét. Lehet nem sokáig tudom. Lehet hamarosan újra összeveszünk. És azt nem akarom.

- San... - suttogta.

- Tessék?

- Aludjunk egyet...

- Rendben - bólintottam egy aprót. Elhelyezkedtünk. Óvatosan a mellkasára hajtottam a fejem. A hajamat simogatta, amíg el nem aludtunk mindketten.

Kissé bűntudatom volt.
Még másnap se beszélt. Vacsorázni se jött le. Szóltam Wheeinnek, és most éppen együtt próbáljuk rávenni, hogy menjen el végre egy kórházba.

- ...mondom, hogy nem kell. Jól vagyok. Majd elmúlik...

- Dehogy múlik! - emelte fel a hangját Wheein. - Mi van ha megrepedt, huh?? Legalább csak hagy nézzem! Ha eltört és kilyukasztja a tüdőjét akkor mihez kezdek??