Kezdetek

2 0 0
                                    

Kiskorában a szülei minden szaköre beírták zene karba is járt ès mèg külön órákat is kellet vennie. Álltalános èveiben versenyezet, ès elő is adott pár versett minek nagy tapsvihar volt a vège, persze akkor is hegedült de ahozz mèg nem volt anyira ügyes benne.
Nagyon sokat tanult ez a lány visszont egyszer örösègből kapot egy zóngorát aminek csodaszèp hangja van.
Eljőt a közèp iskolás èvei is ès akkor is legalább úgye 3 szakört lehetett felvenni, de a szülei szoltak az èrdekèben hogy többen tudjon felvenni amenyit lehet.
A szülők nem szeretèk halgatni lányuk zóngorázását inkább a hegedűlèst erőltetèk rá mint hogy zóngorázon.
A lány elvite a zóngorát egy titkos helyre nagyon titkos🤫, mert a szülei azt szeretèk volna, hogy kidobja de ő inkább elrejtete.
A szülök erre persze nem jöttek rá mert azal foglalkoztak, hogy minden mást megtanítsák őt.
Jötek a felèpèsek az iskolába, hegegűlt minden alkalomal mikkor fellèpett.
Titokban azèrt játszon a zóngoráján, de csak akkor amikor szülei nem voltak otthon, aki ott dolgozott az megígèrte hogy nem szól egy szót sem amig halgathatja a zóngórát.

A lány a zóngoránálWhere stories live. Discover now